Adózás rendje

Aggályok az új kormányrendeletekkel kapcsolatban végrehajtási ügyekben

Gazdasági intézkedések a végrehajtás területéről, járványügyi vészhelyzetben

1. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht) alkalmazásában talán a legenyhébbek a szabályok. Elsőre úgy tűnik, hogy minden végrehajtás fel lett függesztve. Azonban a kormányrendelet taxative felsorolja azokat az eljárási cselekményeket, amiket nem lehet megtenni. Mit ad isten, az inkasszó valahogy kimaradt, így az továbbra is foganatosítható.

2. Az adóhatóság által foganatosított végrehajtásól szóló 2017. évi CLIII. törvény (Avt.) szerint a rendelet hatálybalépése előtti adóvégrehajtási eljárások szünetelnek, majd a veszélyhelyzet lejártát követően újra indulnak. Az elévülés nyugszik. Ez eddig tök jó. Viszont a rendelet szövegének értelmezése alapján a rendelet hatálybalépése után esedékessé váló tartozások tekintetében a nem mentesített körnek a tartozása ugyanúgy végrehajtható, mivel erre nem vonatkozik a rendelet, hiszen a hatálybalépés után válik esedékessé.

3. A március 1 előtti tartozások nem hajthatók végre és mindenkinek lehetőség lesz a veszélyhelyzet lejártát követő negyedév végéig egy 10 havi kamatmentes részletre. A tartozásra pótlék a veszélyhelyzet alatt nem számolható fel. A március 1 után esedékessé váló tartozásokra ez nem vonatkozik, azokra az általános szabályok szerint lehet kérni részletet.

4. Akinek alkalmazottja van és a rendelet szerinti TEÁOR a főtevekenysege, mentesül a szociális hozzájárulás mint munkáltató terhe valamint az egészségbiztosítási, nyugdíjbiztosítási járulék és szakképzési hozzájárulás megfizetése alól. Fontos, hogy az alkalmazott után szja-t továbbra is kell fizetni, és abból családi adókedvezmény csak az szja mértékéig érvényesíthető. Ja, és külön gyönyörű, hogy a március 1 utáni esedékességű tartozásokra él a 8 napos szabály, azaz az esedékességtől számított 8 napon belül benyújott kérelem szünetelteti a végrehajtást.

5. Azon vállalkozások, amelyek a KIVA (kisvállalati adó) hatálya alá tartoznak és a rendelet szerinti TEÁOR a főtevékenységük, április-május-június hónapokra mentesülnek a Kiva adóalapjának megállapítása során a személyi jellegű ráfordítások adóalapba történő beszámítása alól, kvázi nulla lesz az adóalap.

6. A Kata szerint adózók – a kormányrendelet szerinti TEÁOR alá tartozók kivételével – nem mentesülnek a tételes adó fizetés alól és a március 1 után esedékessé váló tartozásuk végrehajtható, arra részlet az általános szabályok szerint kérhető.

Továbbiak

Kapcsolódó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

"Vissza a tetejére" gomb