KATA

KATA bevételi határ 2017. nagyon egyszerűen

[print_link] [email_link]

Amilyen egyszerűnek tűnik a KATA adózási mód, annyira nagyszerűen bele lehet keveredni a KATA bevételi határ számításába. Meddig éri meg a KATA?

Lenne egy olyan kérdésem, hogy 2016. decemberben, amikor 1-vel megalapítottuk a katás egyéni vállalkozást, akkor abban a hónapban december 12-ig nem kellett volna fizetnem az 50.000Ft-ot? Mert ugyebár, én csak januárban fizettem. Ezért is kérdezem, hogy 500e forint felett számlázhatok 40% adó nélkül? (Bár, mondjuk már mindegy, mert már 600e forint felett vagyok ebben a hónapban.)

Egyik kedves Ügyfelünk kérdéséből idézünk

A KATA-t, és – általában – minden adót a tárgyidőszakot követően kell megfizetni, a KATA esetében ez mindig a tárgyhót követő 12-e, illetőleg, ha az munkaszüneti napra esik, akkor a 12-ét követő első munkanap.

2016. december 01 – december 31-e közötti időszak KATA adóját 2017. január 12-ig kellett – pótlékmentesen – megfizetni – ezt fizetted meg 2017. január 04-én.
A 2017. január havi KATA megfizetésének esedékessége pedig 2017. február 12-én lesz, mivel azonban vasárnapra esik, ezért 13-a lesz a pótlékmentes befizetési határidő.

A KATA bevételről nagyon egyszerűen:

2016-ban 6m Ft volt a KATA bevételi határa a teljes adóévben, azaz a január 01 – december 31. között tevékenységét végzőknek. Te egyetlen hónapban tevékenykedtél a 2016-os adóévben, ami azt jelenti, hogy a kisadózók tételes adója szempontjából a bevételi értékhatár kata-s adózóként 6.000.000 Ft/12 hó : 1 hó = 500.000,- Ft.
Ha alatta maradtál, vagy elérted az 500e Ft-ot, akkor nincs teendő (a szokásos teendőkön kívül). Ha meghaladtad az 500e Ft bevételt, akkor annyi a hátrány, hogy az 500e Ft feletti rész 40%-át adóként kell majd bevallanod és megfizetned. (Áfa szempontjából maradsz alanyi adómentes, hiszen nem érted el az 500ezer Ft-ot – ugyanis az alanyi adómentesség határa 2016-ban évi 6millió Ft volt.)

2017-ben a KATA bevételi határát 12millió forintra emelték. (Az alanyi adómentesség határát a tavalyi 6millió Ft-ról 8m Ft-ra emelték. Az áfa alanyi adómentességről nagyon egyszerűen írtunk honlapunkon, amely írásunkat ugyancsak erősen ajánlunk elolvasásra.)

2017-ben – várhatóan – mind a 12 hónapban fogsz tevékenykedni, így rád a 12m forint bevételi határ vonatkozik (jobb azonban a 8milliós értékhatárral számolni, hacsak nem akarsz áfás is lenni és még kettő évig áfásnak is maradni). Ha meghaladod a 12millió forint bevételt, akkor a “40%-os szabály” ugyanúgy működik, mint tavaly.

Ha valaki év közben kezdi a vállalkozást KATA adózóként, akkor a rá vonatkozó bevételi határt időarányosan kell meghatározni; ha valaki februárban kezd, akkor 11 hónap bevételével kell számolnia, azaz 12.000.000,- Ft/12 hó : 11 hó = 11.000.000,- Ft lesz az értékhatára, ha valaki december 01-én kezdene, akkor annak 12.000.000 Ft/12 hó : 1 hó = 1.000.000,-Ft lesz a bevételi értékhatára.

A bevételi értékhatáron belül teljesen mindegy, hogy valaki hány számlával szerzi meg a bevételét; ha valaki már az első hónapban megszerzi a 12millió forint bevételt, akkor annak február 01-től már 40%-osan “ketyeg” a többi bevétele. Ugyanezt a 12m forintos bevételt akár úgyis el lehet érni, hogy január 01-től november 30-ig nincs egy peták bevétel sem, majd decemberben becsurog a 12millió.

A havi egymilliót csak a bevételi határ számolásának megkönnyítésére használjuk: ahány hónapig fennáll a KATA fizetési kötelezettség, annyiszor egymillió forint az adott adóévre a bevételi határ.

Mivel az áfa alanyi adómentesség határa 2017-ben 8millió Ft, ezért – aki nem akar áfás lenni ezen értékhatár elérésétől, és még további két évig – a fenti számtan analógiájára becélozható az éves 8milliós értékhatár, ami egyenlő lesz 666.666,667.. forintos havi értékhatár-átlaggal.

Több információ

Kapcsolódó bejegyzések

27ozzászólás

  1. Kedves Könyvelőzóna!

    2018.12.29 óta szüneteltetem Katás egyéni vállalkozásomat. Van egy decemberi átutalással kiállított számlám, melyen a fizetési határidő január. Problémát jelent, ha a szüneteltetés ideje alatt lesz bevételem? Az adott számlához kapcsolódó tevékenység és a teljesítés ideje a szüneteltetés előtt történt.
    Köszönettel: Petra

    1. Kedves Petra!

      A szüneteltetés alatt az egyéni vállalkozó kata-alanyisága nem szűnik meg, így azok a bevételek, melyeket ezen időszak alatt vállalkozóként szerez meg, továbbra is a kata hatálya alá tartoznak.

  2. T. Cím!
    Idén január 15-től vagyok KATA-s. Nem léptem át az arányosított 8mFt-ot. 2019-től automatikusan AAM maradok vagy megint valahol jeleznem kell? Ahogy olvasgattam itt-ott mivel nem léptem át ÁFA körbe és ezt nem is kellett promt jeleznem a NAV-nak, így maradok jövőre is AAM(?). Köszönettel, Soós János

    1. Kedves Soós János Úr!

      Amennyiben nem érte el a 2018-as évben a 7.671.232 Ft bevételt (beleértve a kapott kamatokat, az esetleges ingatlan bérbeadásból származó bevételeket, előlegeket is), akkor nincs semmi teendője; az élet megy tovább. 😉
      Ha mégis elérte az említett összeget (de a 12m Ft-ot nem), akkor még a mai napon van lehetősége alanyi adómentesnek “visszajelentkezni”. (Holnap már késő lenne. 😉 )

  3. Tisztelt Könyvelőzóna!

    KATAs adózó vagyok, 2018. áprilisában indult a vállalkozás, az iparűzési adót ennek megfelelően időben elcsúsztatva fizettem. Erősen gondolkodom, érdemes-e fenntartanom a vállalkozást. Ha január 1-ig nem szüntetem meg vagy szüneteltetem, beleesek a 2019-es fizetési kötelezettségbe vagy csak áprilistól esedékes? ( a 2X25 ezres lebontást kértem) Köszönettel, Varga Zsuzsa

    1. Kedves Varga Zsuzsa Úrhölgy!

      Feltételezzük, hogy katás egyéni vállalkozó, hiszen a katás társaságnak nincs lehetősége a szüneteltetésre, és ön ezt, mint lehetőséget felvetette.

      A tételes iparűzési adó választása esetén (amit csak a kata adózók választhatnak) az adó alapja 2,5 millió forint éves szinten, amit arányosítani kell a működés idejére eső naptári napok számával. A kiszámítása így néz ki: adóalap (2,5 M) szorozva az adókulccsal, ami egyenlő a fizetendő helyi iparűzési adó összegével. Tehát, ha 2 %-os az adókulcs, akkor ez 50 000 Ft-ot jelent éves szinten, amelyet 2 részletben kell megfizetni, március 15-ig és szeptember 15-ig.

      Valóban jól tudja, hogy holnap lehet (és adott esetben kell) bejelenteni a szüneteltetést, ha január 01-től szeretne szüneteltetni, mert akkor már januárra sem kell fizetni a katát. A szüneteltetést pedig a helyi adóban is be kell jelenteni – de mindezt könyvelőjével egyeztesse, hiszen mi nem ismerhetjük az összes döntést megalapozó körülményt.

  4. T. Könyvelőzóna!

    Milyen szabály vonatkozik akkor, ha a 2018.-ban adott 3.5millió Ft összegű számla fizetési határideje (a számla szerint) 2018. 12. 31., de nem ér át az átutalás csak január 2-án (mivel idén dec. 31. szünnap)? A bevétel 2019.-re vonatkozik már, azt az összeghatárt csökkenti majd? Ha a céget egyébként megszűntetném 2019. elején, akkor ezt most bűntetés nélkül nem is tehetem majd meg? Válaszukat előre is nagyon köszönöm!

    1. Kedves Gergely!

      Azt ugyan nem közölte, hogy milyen vállalkozási formáról, és adózási módról van szó, de feltételezzük, hogy a cikk tartalmához van köze, ezért általánosságban válaszolunk:
      A kata bevétel szempontjából a beérkezés időpontja számít, míg az áfa szempontjából a teljesítés időpontja.

      A megszüntetés miatt nem jár büntetés, ha a bevételi határ és a 40%-os adóra gondol, akkor az egy másik történet. 😉

      Legjobb lesz, ha minél gyorsabban egyeztet könyvelőjével/adótanácsadójával – nem feltétlenül vagyunk biztosak a megszüntetés elkapkodásában…

      Békés, boldog, sikerekben és eredményekben gazdag, egészséggel teli új esztendőt kívánunk!

      1. Kedves Könyvelőzóna!

        Nagyon köszönöm a gyors választ! KATA-s Bt-ről van szó, ez valóban lemaradt. A megszűntetésnél arra gondoltam csak, hogy a 3,5M Ft miatt 3,5 hónapot minimum várnom kell majd, ha jól értelmeztem a korábbi válaszokat (havi 1M a KATA-s határ). A könyvelővel… igen, az egyeztetés folyamatban, de gondoltam megkérdezem egy független forrástól is. Köszönöm még egyszer a gyors választ!

        1. Kedves Gergely!

          Tényleg jó lesz, ha sürgősen egyeztet a könyvelőjével!

          A kata törvényben van egy ilyen passzus (is) a kisadózó vállalkozás vonatkozásában a bevétel megszerzésének időpontjáról:
          (2. §. 13.)
          “e) az adóalanyiság megszűnésének napja, amennyiben az általa kiállított bizonylat ellenértékét az adóalanyiság utolsó napjáig nem szerezte meg;”

          Nem ismerünk minden körülményt, így “távgyógyításra” sem vállalkozhatunk, de a könyvelőjével biztosan minden részletet át tudnak beszélni, és ha szükséges és célszerű, akkor még holnap is tudnak lépni.

  5. Tisztelt Könyvelőzóna!
    A KATÁs vállalkozást 2016- ban kezdtem. A vállalkozás szüneteltetés (2017 dec.1-2018 jan 27 ig) után indítottam újra, aztán 2018 nov.1- dec.16 ig ismét szünetelt. 2018 dec 17 -től pedig újra aktív.
    2018-ra a 8Miós értékhatár marad, vagy ez is napokra bontva számítandó, ha nem szeretnék ÁFÁS lenni?
    Köszönettel
    Balla Róbert

    1. Tisztelt Balla Róbert Úr!

      A tevékenység szüneteltetése esetén a KATA határ annyi millió forinttal csökken, ahány hónapot szünetel a vállalkozás, az alanyi mentesség határa szünetelés esetén nem csökken!
      (Akkor sem kell izgulnia, ha átlépné a 8M Ft-ot, hiszen az Alanyi adómentesség 2018-2019 átmenet szabálya miatt 2019-ben újból lehet alanyi adómentes.

  6. Tisztelt Könyvelőzóna!

    Kérdésem, hogy ha 2018 október 1-tól alanyi adómentes egyéni vállalkozást indítok akkor mennyi a fennmaradó három hónapra vonatkozó bevételi határ? Tehát mekkora a maximális bevétel amit ezen időszak alatt elérhetek?

    Köszönettel,
    Róbert

    1. Kedves Kovács Róbert Úr!

      Melyik bevételi határra gondol? (Most tekintsünk el attól, hogy október 01 már régen elmúlt… 😉

      KATA? 3millió Ft. AAM? 2.016.438,- Ft. De akkor sincs baj idén, ha túllépi az AAM határát, mert 2019-től 8-ról 12m Ft-ra változik, és ott vannak az átmeneti szabályok. És a 3M Ft átlépése sem halálos, legfeljebb a felettes rész után kell 40%-adót fizetni. Ha kevés, vagy nincs költség, akkor megéri az átlépés is.

      Azért, jobb, ha ezt a könyvelőjével egyezteti, hiszen az ördög a részletekben lakozik. Ha nincs még könyvelője, akkor keressen fel bennünket online könyvelésre. 🙂

      1. Köszönöm a választ az AAM határra gondoltam tehát akkor 2.016.438Ft ez az összeg. Nem szeretnék áfa körbe lépni tehát mindenképp ezen az összeghatáron belül kell maradjak nincs más lehetőségem ezt az határt kitolni a nélkül, hogy ne legyek áfa körös?

        1. Kedves Kovács Róbert!

          Az áfa körbe történő belépés elkerülésére létezik törvényes megoldás. Beszélje át a könyvelőjével. 😉
          (Mégegyszer hangsúlyozzuk, hátha segít az is: nem feltétlenül lesz káros, ha idén valamelyest eléri az áfa korlátot – bizonyos keretek között jövőre tiszta lappal is indulhat, mégis lehet aam vállalkozó – ezt is a könyvelőjével kell átbeszélni.)

        2. Kedves Kovács Róbert!

          Egyeztessen a könyvelőjével!

          Lehetséges, hogy nyugodtan lehet áfakörös erre a másfél hónapra, és 2019. január 01-től visszaléphet az átmeneti szabályok szerint az alanyi adómentességbe.

  7. Meddig éri meg szellemi tevékenységet KATA keretein belül végezni a 12m felett mikor érdemes EVA-ra vagy KIVA-ra váltani ha nincs érdemleges költségem?

    1. Kedves Tamás!

      Első korlát mindenképpen az áfa 8m forintja lesz (illetőleg a tevékenységet év közben kezdő vállalkozás esetén ennek napra számított arányos része).
      Az áfánál az a kérdés vár megválaszolásra, hogy megéri-e az, hogy mindenkinél 27%-kal drágább leszek, a bruttó összeget tekintve, továbbá a kerethatár átlépését követően még 2 évig is megéri-e áfásnak lenni (mivel, átlépéskor ennyi ideig nem léphető ki az áfa körből).

      Amennyiben most is, és a jövőben is legalább 80-90%-a a megrendelőknek áfás cég, akkor ez a kérdés eldölni látszik.

      EVA-ra már nem tud váltani, az már nem játszik, illetőleg már csak a régiek válthatnának, de azért az nem érné meg.

      A KIVA-ról azt gyanítjuk, hogy talán nem egyéni vállalkozásról beszélünk, ott le kell ülni konkrét esetben a könyvelőjükkel, és alaposan végigszámolni a konkrét adatokkal a megfelelőséget, és egyéb előnyöket, hátrányokat, terveket, stb.

      Az ev. esetén, pl. ha csak külföldi megrendelők vannak, akkor még a 24m Ft-is megcélozható kehet, nem olyan tragikus a többletteher, mint az összes többi macera. És, vannak más, törvényes megoldások is a többszörözésre.

      Javasoljuk, hogy beszéljen könyvelőjével/adótanácsadójával a részletekről. Konkrét dolgok ismerete nélkül merészség lenne ennél messzemenőbb tanácsot adni egy kívülállónak.

  8. Tisztelt Könyvelőzóna!

    Érdeklődnék, hogy ha a 2017-es adóévről benyújtott, a KATA-t érintő bevallásomban utólag hibát észleltem, akkor van-e valamilyen mód és lehetőség a bevallás korrekciójára? A konkrét hiba, hogy a bevételi nyilvántartásba felvezetett néhány számla összegében egy informatikai jellegű problémának köszönhetően elírás történt, de a teljes bevétel sem a benyújtott bevallás, sem a számlák tényleges összegének tekintetében nem éri el a 8MFt-ot, tehát adózási szempontból a helyzet változatlan.

    Üdvözlettel
    M András

    1. Kedves M. András!

      Már, hogyan a kék égbe ne lenne mód a javításra, helyesbítésre, ha elbökünk valamit! 😀
      (Nagyon kevés olyan dolog van, amit ne helyesbíthetnénk valamilyen módon.)

      Esetünkben ugyanazt a nyomtatványt használva, jelölve rajta a helyesbítést (van rá rubrika) el kell készíteni a helyesnek vélt bevallást, és ugyanúgy beküldeni, mint az eredetit.
      A javításról pedig kell készíteni egy feljegyzést, hogy tudjuk, mi a fene miatt adtunk be 4 évvel ezelőtt egy javítást. aztán jól el kel tenni mindegyiket az elévülés idő végéig, meg azon is túl, mert egyszer még jól jöhet valamihez.

  9. Tisztelt könyvelőzóna!

    Ha vállalkozói tevékenységemet január 4-én kezdtem meg akkor ugyan úgy a havi 666.666,667.. forintos havi értékhatár-átlaggal számolhatok, hogy áfa mentes maradhassak?

    Köszönöm válaszukat,

    1. Kedves Szabó Írisz!

      Nem számolhat az említett bevételi értékhatár-átlaggal!

      Az áfa alanyi adómentesség értékhatára 2018-ban 8millió Ft. A tevékenységét év közben kezdő vállalkozónak ezt az értékhatárt napokra számolva kell arányosítani:
      (8.000.000 – ((8.000.000/365) x 4)) = 7.912.328 Ft az ön alanyi adómentességének éves határa (ez havi átlagban 659.360,- Ft-ot jelent, ami számtanilag szépen mutat, de legritkább esetben fordul elő, hogy minden hónap azonos bevételt produkáljon).

      A kata adózási módot választó vállalkozás éves bevételi határa 12m Ft. A kata bevételi határt pedig nem napokra kell arányosítani, hanem az ökölszabály: ahány hónap kata fizetési kötelezettség, annyiszor 1m Ft a kata bevételi határa. Ön január 04-én kezdte a tevékenységét (de kezdhette volna január 31-én is, akkor is ez a helyzet a kata szempontjából), így már a január hónapra kata fizetésre kötelezett. Ha az év 12 hónapjában fennáll a kata fizetési kötelezettsége (pl. nem lesz 30 napnál hosszabb ideig beteg, vagy nem szünetelteti a tevékenységét), akkor 12 x 1m Ft a kata bevételi határ.

  10. Tisztelt könyvelőzóna!

    Köszönöm válaszukat !

    Nálam az áfa befizetésével nincs gond rendszeresen fizetem csak ez nem volt tiszta sajnos a könyvelő részére sem hogy a 12 millió értékhatár nettó vagy bruttó ! Így már érthető 12 M + ÁFA

    1. Kedves Karalyos Gyula!

      Ha a könyvelő ezzel nincs tisztában, akkor nem kicsik ott a gondok. Biztos, hogy könyvelő, és nem valami sufnifirkász? 🙁

  11. Azt szeretném kérdezni hogy a 12millió éves árbevétel áfával együtt értendő vagy áfa nélkül ?

    1. Kedves Karalyos Gyula!

      Nem, az áfa soha nem számít bele az árbevételbe, így a katás bevételi határba sem.

      Az áfa nem a vállalkozóé, nem a vállalkozásé, hanem az államé, amely a vállalkozóra bízta az áfa beszedését és az áfával történő elszámolást. Ezért fordulhat elő, hogy az áfa be nem fizetése okán az embert úgy tunikán billentik, hogy a fejéről leég a haj; máséval sajátjaként rendelkezni bűn!

"Vissza a tetejére" gomb