Kötelező-e az egyéni vállalkozóknak 200ezer Ft felett vállalkozói szerződést kötniük?

Egyszerűnek tűnő kérdést kaptunk egyik kedves olvasónktól, akinek most – a közérdeklődésre számot tartó téma miatt – ezen az úton válaszolunk. A kérdés így hangzott:

Tisztelt Könyvelőzóna! Van olyan vállalkozási szerződési összeghatár, ami felett kötelező szerződést kötni egyéni vállalkozónak? Korábban, ha jól tudom 200 ezer forint felett kellett szerződni. Az APEH telefonos ügyfélszolgálata azt mondja, az adóhatóságot nem érdekli a szerződés, mert azt a PTK szabályozza. Ez valóban így van? Egyéni vállalkozóként bármekkora összeget számlázhatok, egy adóhatósági ellenőrzéskor nem kell szerződést felmutatnom hozzá? De akkor mikor és ki kérheti el az írott megállapodást?

Kezdjük talán a legfontosabb résszel:

Jelenleg nincs olyan általános szabályozás (és ne is adjunk tippeket senkinek…), hogy bármilyen összeghatártól függően a feleknek szerződést kell kötniük, mindazonáltal – a vállalkozások jól felfogott érdekében – a 200.000,- Ft összeget meghaladó termékértékesítés/szolgáltatásnyújtás esetén erősen ajánlott írásban szerződést kötni.

A NAV (nem APEH!) telefonos ügyfélszolgálata jól mondhatta azt, amit mondott; sajnos, sem az elhangzott kérdést, sem az elhangzott választ nem hallhatjuk pontosan, de mégis jól mondhatta. Mondjuk is, hogy miért… 😉

Magyarországon a szerződéskötésre vonatkozó szabályozást a Polgári Törvénykönyv kötelmi jog része tartalmazza, a szerződés általános szabályaiból a legfontosabb:

200. § (1) A szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja.

2) Semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz. Semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik.

201. § (1) A szerződéssel kikötött szolgáltatásért – ha a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten más nem következik – ellenszolgáltatás jár.

Egészen magyarra fordítva: Magyarországon szerződéskötési szabadság van, azaz a vállalkozó és az ő partnere dönti el, hogy mikor és miről kívánnak írásban szerződést kötni, a jogügylet létrejöttének nincs értékhatára, sem alsó, sem pedig felső határa.

Természetesen, ha valami szabályozva van, akkor a kivételek is szabályozásra kerülnek. 🙂 Gondoljunk csak az ingatlan adásvételre, vagy cserére, hitelszerződésekre, ajándékozási szerződésekre, szállítási és fuvarozási szerződésekre, és még lehetne sorolni egyet-kettőt, amikor jogszabály írja elő a szerződés megkötését, akár annak tartalmát és/vagy formáját is.

Vajon akkor honnan eredhet ez a 200ezer Ft-os vállalkozói szerződés-kötési “kényszer”?

A többszörösen módosított 1996. évi LXXXI. törvény társasági adóról és az osztalékadóról (Tao. törvény) 3. sz. melléklete a költségek és ráfordítások elszámolhatóságának egyes szabályairól – többek között – az alábbiakat mondja:

A 8. § (1) bekezdésének d) pontja alkalmazásában nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak minősül különösen:

….

4. az általános forgalmi adó nélkül 200 ezer forintot meghaladó szolgáltatás ellenértéke (vagy annak egy része), ha a körülmények (így különösen az adózó vállalkozási tevékenysége, árbevétele, a szolgáltatás jellege, a szolgáltatás ellenértéke) alapján egyértelműen megállapítható, hogy a szolgáltatás igénybevétele ellentétes az ésszerű gazdálkodás követelményeivel; az adóévben ugyanazon személytől ugyanazon jogcímen igénybe vett szolgáltatások ellenértékét együttesen kell figyelembe venni;

Tehát, itt látjuk felbukkanni a 200ezer Ft-os nettó összeget. Igaz, hogy ez az előírás a Tao. hatálya alá tartozó vállalkozásokra vonatkozik, de – jellemzően – az egyéni vállalkozások a termékeik értékesítése, és főleg szolgáltatásuk nyújtása során olyan adóalanyokkal állnak kapcsolatban, akik a Tao. hatálya alá tartoznak.

Az idézett részt alaposan átolvasva nem találunk arra szóló kötelezettséget, hogy a Tao. alanyainak kötelező lenne az írásbeli szerződés kötése a 200ezer Ft-ot meghaladó jogügyletekről, tehát, elméletileg, nem kötelező általánosságban az írásbeli szerződés megkötése (csak érdekességképpen: 2001-ig kötelező volt az írásbeliség ezen törvényhely, azóta megváltoztatott, szövegezése alappján).

Bármennyire is nyomában vagyunk a kérdésre adandó válasznak, még mindig nem adtunk feleletet a saját magunk által felvetett problémára: “Vajon akkor honnan eredhet ez a 200ezer Ft-os vállalkozói szerződés-kötési “kényszer”?”

A 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről (Art.) 1. § kimondja:

…

(7) A szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni.² Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható.

8) A szokásos piaci ártól eltérő szerződési feltételeket alkalmazó kapcsolt vállalkozások ügyleteit adózási szempontból a szokásos piaci ár alapulvételével kell minősíteni. Nem alkalmazható e rendelkezés, ha a kapcsolt vállalkozások magatartása megfelel a független felektől az adott esetben elvárható piaci magatartásnak.

(9) Az adókötelezettséget nem befolyásolja az, hogy a magatartás (cselekmény, mulasztás) törvényi rendelkezésbe ütközik, vagy sérti a jó erkölcsöt.

2. § (1) Az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetekben az adóhatóság az adót az összes körülményre, különösen a rendeltetésszerű joggyakorlás esetén irányadó adófizetési kötelezettségre figyelemmel – ha az adó alapja így nem állapítható meg, becsléssel – állapítja meg.

Magyarra fordítva ezen előírásokat, tulajdonképpen az a lényeg, hogy “…az adóhatóság jogosult a szerződések, egyéb cselekmények adójogi szempontból történő minősítésére, így a szerződéses partnerek cselekményeinek, az értékesítési láncolat résztvevőinek vizsgálatára is.

A vizsgálódás során az adóhatóságnak a szerződések valós gazdasági tartalmát kell feltárniuk, és a szerződések polgári jogi minősítését csak ehhez kapcsolódóan, az adókötelezettség megállapítása érdekében végezheti. A bírósági felülvizsgálat során az eljáró bíróság is csak az adókötelezettség megállapításának körében vizsgálódik.” [az idézet Kurucz Krisztina, Cégvezetés lapban megjelent, A szerződések adóhatósági minősítése című írásából származik]

Összegezve: Nincs arra nézve kötelező előírás (általában), hogy a vállalkozónak írásban kellene szerződést kötnie, de mivel – ugyancsak általánosságban – egy szolgáltatás nyújtása nem annyira alaposan meghatározott, mint egy áru értékesítése, célszerű írásban szerződni. A szerződésben érdemes tisztázni minden fontosabb feltételt, ami ugyanúgy jól jöhet egy esetleges polgárjogi vita esetén, mint egy adóhatósági ellenőrzés során.

Ha egy vállalkozás a körülményeket tekintve nem megtámadható, nem sért valamilyen kötelezően előírt szerződéskötési kötelezettséget, vagy valamilyen más módon tudja bizonyítani a szolgáltatás teljesülését, szükségességét, gond nem származhat belőle.

Jobb félni, mint megijedni; minél feljebb merészkedik a vállalkozásunk által nyújtott érték, annál jobb, ha ragaszkodunk az írásbeli szerződéskötéshez. Nem árt, ha a fenekünket jó előre kipárnázzuk a hatóságokkal, a partnereinkkel szemben egyaránt.