Társadalombiztosítás

Még nem törvény a nők nyugdíjba vonulása 40 év szolgálati idő után!

Nagy Anna kormányszóvivőA kormányszóvivő 2010. november 11-én jelentette be a kabinet döntését arról, hogy a nők nyugdíjba vonulhatnak már 40 év szolgálati idő után is, függetlenül attól, hogy a nyugdíjkorhatárt leérték-e vagy sem. A 40 évbe képzési idő – sem szakiskolai, sem felsőfokú – nem számít bele, ugyanakkor beleszámít a gyermekneveléssel töltött idő is.

Mivel honlapunkon és a hozzánk írott levelekben megszaporodott a nők nyugdíjkedvezményével kapcsolatos kérdések száma, ezért felhívjuk a figyelmét minden kedves olvasónknak, látogatónknak, hogy ez a bejelentés még nem jogszabály (!), így részletekben menően még nincs arra lehetőség, hogy a feltett kérdésekre egzakt válaszokat lehessen adni.

Amint kihirdetik a jogszabályt – természetesen, ahogyan szoktuk is – összefoglaló, közérthető ismertető közzétételét tervezzük. Addig tisztelettel megkérjük Önöket, hogy ne tegyenek fel konkrét kérdéseket a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségeiről!

Megértő türelmüket köszönjük szépen!

Továbbiak

Kapcsolódó bejegyzések

ozzászólás

  1. Tisztelt Könyvelőiroda!
    Már több alkalommal kaptam önöktől kedvező válaszokat kérdésemre,de sajnos most is önökhöz fordulok kérdésemmel.Sajnos olyan helyzet alakult ki a munka helyemen,hogy most levették a 8-óra munkaidőt 6-órára.Szeretném tudni hogy ez a nyugdíj időbe hogy számolják.Nekem kiszámolták már hogy ez év augusztusig kell dolgoznom.Kérdésem az lenne hogy most ez a 6-órás munkaidő változtathat e rajta.Nagyon várom válaszukat!
    Tisztelettel:Verebélyi Tiborné

  2. Tisztelt Könyvelőiroda!
    Megtudnák -e Önök nekem írni,hogy a baleseti táppénz beleszámít -e a nyugdíjba,munkaviszonynak számít?
    Köszönettel Szilágyiné

    1. Kedves Szilágyi Ferencné!

      Szolgálati időként kell jellemzően figyelembe venni a táppénz (betegszabadság), a baleseti táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély folyósításának időtartamát, valamint a gyermekgondozási díj 2000. január 1-jét megelőző folyósításának időtartamát, illetőleg az 1999. december 31-ét követő gyermekgondozási díj folyósításának azt az időtartamát, amelyre az előírt nyugdíjjárulékot megfizették

  3. Tisztelt Cím!

    Beadtam 40 év m.utáni nyugdíj kérelmem Önök szerint mikor lesz ebből nyugdij?

    1. Kedves Kutnyák Gyuláné!

      Visszakérdezhetnénk: mikor adta be? 😉

      Amennyiben nem tudna a NYUFI folyósítani, mert még nincs erre az új fajta nyugdíjra a rendszere felkészülve, akkor előleget fognak megállapítani. Szerintünk max. 30 nap.

  4. Tisztelt könyvelőiroda!

    Kaptam a NYUFI-tól levelet melyben értesítenek ” hogy a 2011.01.10-én benyújtott kérelmére igazgatóságunkon öregségi nyugdíj igényének elbírálása céljából hatósági eljárást indult”.
    Nekem nagyon ijesztően hangzik ez a mondat mit jelenthet?
    Kérem megnyugtató tanácsukat.

    1. Kedves Törőcsikné Marietta!

      Amikor az ember fia estvére kelve elindul a kocsmába, elbeszélget a barátaival, majd későn és nehézkesen megtér a hitvesi ágyba, egy folyamatnak nevezzük. A folyamat több szakaszból áll, amelyek minden alkalommal azonosak: meló után úsgyi a krimóba – kitartó vedelés – hazafelé nagy cikk-cakk – a mozgolódó zár és a rakoncátlan kulcs esete – ruha szerte-széjjel – hortyogás.
      Tulajdonképpen ez is egy eljárás, nevezhetjük kocsmába járási eljárásnak is. 🙂 🙂

      A nyugdíjigazgatóság a törvényben meghatározott folyamatot hajtja végre az Ön kérelmére, melynek különféle szakaszai vannak (pl. szolgálati idő megállapítása, nyugdíjszámítás, stb.). Ennek az eljárásnak a kezdetéről (is) köteles értesíteni Önt (az ember is bekiabál: – Anyukám , elmentem! 🙂 ), mint ahogyan néhány szakaszban is lesz ilyen kötelezettségük.

  5. azt szeretném kérdezni, hogy már állitólag megvan a törvény a nök 4o év munkaviszony utáni nyugdijjbameneteléről, azt le fogják közölni?
    És még egy kérdésem lenne ha három gyermekem van és abból kettő iker hány év gyest számolnak be? köszönöm a válaszukat

  6. Tisztelt könyvelőiroda!

    Az előző levelemben megírtam a történteket,újra nem akarom ismételni önmagamat.
    Nem vagyok jártas a jogi ügyekben,ezért lenne pár kérdésem Önökhöz!
    M.jogászhoz fordúlhatunk – e, csoportos leépítésről szóló papír van a kezünkben,és szóban fölmondatták a férjemet,megküldték a papírjait,amiben az áll,hogy közös megeggyezéssel mondtak föl!
    Helyesen jártak -e el?
    Követelhetjük a végkielégítést?
    Maradok Tisztelettel Szilágyiné

    1. Kedves Szilágyi Ferencné!

      Nem tudjuk, hogy olvasta-e korábbi válaszunkat, de ide kattintva megteheti.

      Tehát, mi már válaszoltunk rá, és javasoltuk, hogy forduljanak munkaügyekre specializálódott ügyvédhez. Amit leírt, az alapján – véleményünk szerint – jár a végkielégítés. Azt pedig, hogy mikor hogyan és mi volt az iratokban – ami majd döntő lehet – az ügyvéd áttanulmányozza, és véleményt mond. Annyit megér, nem?

  7. Tisztelt könyvelőiroda!
    Mi már több levelet váltottunk,a férjem 35 év egy helyen eltöltött idejéről van szó,aki nem kapta meg a végkielégítését!!!!!!!!!!
    Nem papiron,hanem szóban,telefonon üzenték neki,hogy ha nem mond föl,elveszik a belépőjét,és nem dolgozhat!
    Ja,és hozzá kell tegyem,hogy még mindig nem kaptak másik belépőt!
    Ha az előző levelemet elolvassák,tudni fogják,hogy miről is van szó!
    A vidéki munkahelyet is csak telefonon üzenték! – nem papiron!
    Sajnos kénytelen volt fölmondani,mert Ő dolgozni akart továbbra is!
    Hát ezt is megtudják tenni a mai világba!
    Maradok Tisztelettel:Szilágyiné

    1. Kedves Szilágyi Ferencné!

      Ha nem is levelet váltotunk, de ezeken az oldalakon 6 pár véleménycsere volt; azért, hogy mások is okulhassanak belőle, itt olvasható az egyik.

      Még így, utólag is van egy eshetőségük, mégpedig az, hogy munkaügyi bírósághoz fordulnak. Ha nem teszik ezt, akkor – már ne is haragudjon meg – “megérdemlik”, hogy így elbánjanak velük. Ha még a jogos érdekeiket sem akarják megvédeni, akkor az utólagos “dünnyögésüknek” sem értelme, sem joga nincs.
      Néha, bármilyen nehéz is, a sarkunkra kell állni, különben a végtelenségig így fog maradni… 🙁

  8. Tisztelt Szerkesztőség.
    Elég szomrúnak tartom,hogy csak a puszta tény után, amkior már jogalkotmányként jelenik meg a rólunk szoló nyugdij -módositás csak akkor tehetünk fel konkrét kérdéseket.
    Kik hozzák létre ezeket a törvényeket,ők hol tanultak!
    Egymással ellentétes nyilatkozatott tesznek, a nők negyvenéves nyugdijazása alapján (pld Iván László v. Réthelyi Mihály, Orbán Viktor )nem ezt igérte.
    Az a fiatal aki 1954.ben született,14 évesen elment iparitanulónak,szakmunkás lett 1970.óta dolgoztak.rádásul 53.évesen menesztik öket csoportos leépités végett,most mihez kezdjenek? 40év 76nap szolgálati idővel most mit csináljon még négy évig.az előrehozott nyugdijig.Mindig álami vállaltnál dolgoztam,és az államank adóztam,nem kevés összeget.
    Én aki becsületesen fizettem meg mindent,és kerültem ilyen helyzetbe,most még azt a reményt is elveszitem hogy nyugdijba mehessek,Pedig úgyan úgy dolgoztunk.
    Mivel már munkanélüli vagyok a 40év jogositó munkaviszonyt már nem fogom elérni,mert csak a 40év szolgálati idő marad,mivel már nem lesz más munkahelyem!!
    Egyáltalán érdekel ez,valakit. Becsülettel ,tisztességgel végig dolgoztam ezt a SZOLGÁLATI IDŐT,miért nem mehetünk mi is nyugdijba.
    Hol van az igazság,mert azok az emberek akik Ön hibájukon kivül lettek munkanélküliek nyugdij elött most mit csináljanak.Több százan vagyunk.
    A temető még odébb van!!!
    Tisztelettel egy nagyon elkeseredett volt,üzemgazdász. Kné

    1. Kedves Katonásné Gombai Mária!

      Nem szerkesztőség vagyunk, hanem egy pécsi Könyvelőiroda, amelyik reméli, hogy a kérdésfeltevésre vonatkozó szemrehányás nem őt illeti… 😉

      Bizonyára elkerülte figyelmét a felvetett kérdéssel kapcsolatos legújabb írásunk; a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásáról az elfogadást követő egy órán múlva egy hosszabb, elemző-magyarázó írást jelentettünk meg, melyet ide kattintva olvashat is.

      Kedves Mária!

      Csak abban reménykedünk, hogy mi nem értelmeztünk jól valamit, elnéztünk valamit, és – talán – a hivatalos állásfoglalás a kérdésben (ONYF) megráncigálja bajszunkat, és mégis Önnek lesz igaza, és nem csak úgy, mint jelenleg: erkölcsileg!
      Ha így lesz, akkor is írni fogunk róla!

  9. Szeretném megkérdezni, hogy a tegnap (2010. dec. 13-án) megszavazott nyugdíjtörvényben szerepel-e a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíj jogosultsága?

    1. Kedves Szeghalmi Zoltánné!

      Amint azt újabb írásunkban is jeleztük; “rajta vagyunk a kérdésen”. Amint új fejlemény lesz, visszatérünk rá, és ismertetni fogjuk a részleteket.

      A Parlament honlapján percekkel ezelőtt a törvényjavaslatról a “határozathozatal módosítókról” a legutolsó, tegnapi, megjelölés.

      1. Szeretném meg kérdezni meddig van érvényben, a 40-éves munkaviszony. Köszönettel: Orosz Ferencné.

        1. Kedves Orosz Ferencné!

          Jósok azért nem vagyunk… 🙂

          Feltételezzük, hogy addig, amíg képviselőink nem gondolnak mást. 😉

          Az írás, amelyhez kérdését feltette, még a törvény előkészítési szakaszában vésődött a monitorra, javasoljuk átfogó írásaink elolvasását: link

  10. Tisztel könyvelési iroda!

    Szeretném megkérdezni ,hogy a rehabilitációs időt beleszámítják a 40 évbe?

    Köszönettel:Ica!

    1. Kedves Pinczinger Jánosné!

      Ahogyan az írásunk címe is mondja: MÉG NEM TÖRVÉNY…!!

      Kérjük, olvassa végig a teljes írást, és egy kicsi türelemmel várjon, míg nagyjaink döntenek végre… 🙁

  11. Tisztelt Könyvelőiroda!

    Nekem az lenne a kérdésem, hogy a tartós táppénz beszámít-e a munkaviszonyba?
    15 éves korom óta dolgozom, estin és a GYES alatt végeztem az iskoláimat.
    2009 dec. 31-ig 39 év 163 nap szolgálati időm van visszaigazolva.
    Sajnos az idén áprilisban nagyon megromlott az egészségem, azóta táppénzen vagyok.Munkanélkülin nem voltam. Januárban leszek 55 éves.
    Köszönettel: Rose

  12. Tisztelt Könyvelőiroda!
    Nem tartom igazságosnak hogy a szakmunkásképzést nem számitják be a 40 év munkaviszonyba .Pl én 1971-1974 ig jártam szakmunkás képzöbe abban az időben 2napot jártunk iskolában a többi napon rendesen jártunk 2müszakban dolgozni.
    Akkoriban még szabadszombat se volt minden héten azt 1974jun-sa körül vezették be.Szerintem az iskolai napokat kellene kivenni a 40-évből ami számitásaim szerint 210 nap olyan 7 hónap Ez csak az én szerény véleményem végül is a dolgok jó oldalát kell nézni és ha jová haggyák az új törrvényt nem 2017oktoberben hanem2013jun. mehetek a várva várt nyugdíjba.Én 1956 áprilisban születtem
    Csak ennyit akartam irni Köszönöm.
    Horváthné

  13. 2009 12 31.-ÉN VOLT 38 ÉV ÉS 73 NAP MUNKAVISZONYOM MEDDIG KELL DOLGOZNOM, HOGY MEG LEGYEN A 40 ÉVEM ,HOGY NYUGDÍJBA MEHESSEK.

    1. Kedves mundrucz!

      Halvány lila megveszekedett fogalmunk sincs róla! 🙂

      Varázsgömbös szekció másik honlapon található: nem tudjuk, hogy hölgy-e, vagy férfi, hogy mikor született, hogy szolgálati ideje, vagy tiszta munkaviszonya-e a 38 év 73 nap? 😉
      [Ha hölgy, és akkor született, amit mutat az email címében lévő szám, akkor egyszerűen olvasson vissza 2 vagy 3 válasszal – ott példán keresztül is láthatja az időpontjait.]

  14. A köv. -t szeretném megkérdezni. 2009.áprilistól vagyok r.nyugdijas, akkor 32és fél év szolg .időt vettek figyelembe. jövőre 2011-ben megyek felülvizsg.-ra akkor ugye kettő évvel több lesz a szolg.időm . A kérdésem,hogy számit -e az uj rendelkezés szerint,hogy két gyermeket szültem és neveltem. a gyerekek l975.és l980 ben születtek. Amennyiben megkapom ujra a rokkantnyugdijazást akkor /ha megélem/ mikor mehetek öregségi nyugdijba ,ha jól értelmezem akor ha meglesz a 40 év szolg .időm , v előrehozott öregségi nyugdijba előbb?? köszönöm megtisztelő válaszát. Tisztelette. J. Schadt

    1. Kedves Schadt Julianna!

      Például jó lenne tudni, hogy mégis mikor született. Csodákat nem tudunk tenni; nem tudjuk kitalálni ennek hiányában, hogy mikor vonulhat nyugdíjba és milyenbe.

      Viszont, a kérdése további részének megválaszolásához javasoljuk ezen újabb cikkünk elolvasását, a hozzá kapcsolódó kérdésekkel és válaszokkal.

    2. A r.nyugdíjas idő ( nyugdíjat kap, nem jövedelmet ) nem hosszabbítja a szolgálati időt. 2011-ben ugyanannyi lesz a szolgálati ideje , mint 2009-ben , hiszen nem dolgozik. Aki r.nyugdíjat kap , ha eléri a nyugdíjkorhatárt semmi más nem történik csak onnantól kezdve nem r.nyugdíjas, hanem nyugdíjas lesz. A nyugdíja nem fog változni, hiszen nem szerzett jövedelmet. K Iné

  15. Nekem az volna a kérdésem, hogy több mint nyolc évet dolgoztam fonónő szakmunkásként ami korkedvezményes munkakör, 8 év után két év korkedvezmény jár, amiről munkáltatói igazolásom van. Megjár-e ez a 2 év korkedvezmény akkor is ha a 40 éves munkaviszony lehetőséggel akarok nyugdíjba menni? Gondolt-e erre a jogalkotó?Szó van a Gyesről az iskoláról, hogy az nem tartozik bele de mi van azzal a korkedvezménnyel amit azért szerzett meg az ember mert hosszú éveket töltött az átlagosnál megterhelőbb munkakörben?

    1. Kedves Bakonyi Lászlóné!

      Azon írásunk kelte, amihez a kérdését ma feltette november 13. Azóta újabb írásunk is született a kérdésben, hiszen most már beterjesztett törvényjavaslatról beszélünk.

      A nők kedvezményes nyugdíjba vonulása szempontjából – úgy tűnik – erre nem gondoltak a nadrágos képviselők. 🙁

  16. T.Cimzett!Sajnos én még mindig nem értem ezt a “még nem törvény”-t.
    Az én esetem a következő:1976.szept.15-én keztem dolgozni,3 gyermekem született.Igy ha a gyest beleszámitom,34 éve dolgozom.A kérdés:+ 8 év amit ehhez hozzá lehet adni a gyermekek miatt,és ez most 42 év munkaviszony,vagy
    ez igy 34 év munkaviszony?

    1. Kedves hoós julianna!

      Azon írásunk kelte, amihez a kérdését ma feltette november 13. Azóta újabb írásunk is született a kérdésben, hiszen most már beterjesztett törvényjavaslatról beszélünk.

      Ha a gyes-sel együtt van meg a 34 év, akkor nem jogosult a kedvezményre, ha a gyessel együtt 42 év, akkor igen.

  17. Szeretném megkérdezni, hogy főiskolás koromban 1971-1974 között segédnevelőként dolgoztam egy középiskolás kollégiumban. Ezért fizetést kaptam. (ha jól emlékszem heti 25 órában). Erről semmilyen írásos dokumentációm nincs, munkakönyvben nem szerepel. A szolgálati időm számításánál az ONYF a főiskolás éveket figyelembe vette az indexem alapján. Mivel az akkori foglalkoztatásom természetesen legális volt, kérdésem, hogy pluszban hozzáadják-e a főiskolás évek mellé az akkor munkában töltött éveket, ha sikerül a kollégium papírjai között megtalálni a foglalkoztatásomra vonatkozó iratokat?

    1. Kedves Eva1953!

      Nem adják hozzá, vagyis a kettő egyszerre nem számolható be. Ilyenkor azt számítják be, ami az Ön számára kedvezőbb. Ha azt a foglalkoztatást egyáltalán be lehet számítani.

  18. Szeretném megkérdezni, hogy milyen fórumhoz kellene fordulni hogy a munkanélküli idejét benne hagyják a munkaviszony kiszámolásban, mint azt eddig tették, nekem már egyszer kiszámolták a nyugdijj időmet 2007.december 31.-én volt 37 évem és pár hónapom, de akkor beleszámolták a munkanélküli időt is

    1. Kedves Gyöngyösiné T. Éva!

      Amint azt írtuk nem sokkal ezelőtt: nem szabad összekeverni a szolgálati időt, valamint a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásához szükséges jogosultsági időt, még ha mindkettőben ott van a bűvös 40-es szám, akkor sem! 😉

      A szolgálati időbe továbbra is beleszámít a munkanélküli, míg a jogosultsági időbe – a tervezett szerint – nem.

      A terület országgyűlési képviselőjét kellene sürgősen nyaggatni, mielőtt a végszavazás megtörténne. Levelet, emailt neki!

    2. Kérdésem! 2006, nov. voltam 2010.jan. Rokkant nyugdíjas. A nydíj. megállapításomnál 37év 112nap szolgálati idő lett megállapítva. Még több mint 1 évet járulék fizetése mellett dolgoztam. A 40 év szolgálati időmhöz még 1 évet kéne dolgozni, ha felvennének valahová. Most az Önök tervezete szerint ha kiveszik a szakmunkás képzésben eltöltött időt már 4 év kell a 40éves munka viszonyhoz. Most munkanélküli vagyok. A rokkantsági nyd.már nem vagyok jogosult, de munkába sem tudok állni, mert a koromnál és a betegségemnél fogva fizikai munkára alkalmatlan vagyok. Na ilyenkor hol szerezze meg az ember a szükséges szolgálati időt? A munka nélküliből is vonták a nyugdíjat, ha ezt nem számolják bele az évekbe akkor ez is elveszik, mint oly sok minden amit a becsületesen dolgozó, gyermekeket nevelő sokszor családfenntartó nőktől elvesznek. A döntés hozó honatyák figyelembe vehetnék észrevételeinket. Válaszukat várom, Tisztelettel

      1. Kedves Simon Istvánné!

        Mindenekelőtt tisztázzunk sürgősen valamit: az írásunkban bemutatott törvényjavaslat nem a mi tervezetünk! Az a kormányunk tervezete – mi nem állami intézmény vagyunk, hanem egy jószándékú, szakmailag felkészült pécsi Könyvelőiroda, amely meg próbál ingyenesen segítséget adni honlapján keresztül annak, aki a szakmai, az állami, a bürokratikus nyelvezetet nehezebben érti.
        Feltett kérdéseihez hasonló kérdések érkeztek már, és néhány sorral lejjebb, ugyanezen a helyen már válaszoltunk is rájuk; nagyon hasonlóak az Ön kérdéseihez, tehát a válasz Önnek is szól, csak néhány számjegyet kell benne kicserélnie – az elv változatlan:
        A nők kedvezményes nyugdíjba vonulásának jogosultsági ideje és a nyugdíjba, előrehozott öregségi nyugdíjba vonulásához szükséges szolgálati idő nem azonos módon kerül meghatározásra. Erről itt olvashatja válaszunkat.
        A rokkantnyugdíjból nyugdíjas kérdésben választ és példát ebben a válaszunkban találhat.

  19. Tisztelt Könyvelőiroda!
    Újra lenne egy kérdése Önökhöz,de most leírom azt a levelet,amit a férjemék név nélkül megkaptak.
    Megerősítem,hogy a NEMZETKÖZI VEGYÉPSZER Zrt.Szerelési Igazgatóságának munkavállalói előreláthatólag 2010.december,vagy 2011.január hónaptól munkajogi különös jogutódlással kerülnek át a szerelési tevékenység folytatása érdekében létrejött VETRAFORCE Szerelő Korlátolt Felelősségű Társasághoz.
    Szintén a VETRAFORCE Kft.munkáltatóhoz kerülnek át a PAKSI Szerelési Főmérnökség munkavállalói különös munkajogi jogutódlás keretében.
    Egyben tájékoztatom,Őnöket,hogy a Paksi Szerelési Főmérnökség telephelyét megszüntetjük,ezért az ott lévő eszközöket berendezéseket a NEMZETKÖZI VEGYÉPSZER Zrt.elszállítja,a munkavégzés nem folytatódik.
    Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét.
    Ilyen esetben mi a teendő,milyen követelése lehet a munkáltatónak?
    Szerződést kell-e módosítani a névváltozás miatt?
    Válaszukat mielőbb várjuk!
    Maradok Tisztelettel:Szilágyi Ferencné

    1. Kedves Szilágyi Ferencné!

      A különös jogutódlásról követendő munkáltatói teendőkről a többszörösen módosított 1992. évi XXII. törvény a munka törvénykönyvéről 85/A. §-a írja le 2003.VII.1-től.

      Valójában nem értjük, hogy mire szeretne választ kapni; előző kérdésére kimerítően alapos választ adtunk, ahol elmondtuk a megoldásokat.

      Hogyan érti, hogy milyen követelése lehet a munkáltatónak? És mivel kapcsolatban mi a teendő?

      A munkáltatói jogutódlás a munkaviszonyt nem érinti. A jogelőddel létesített munkaviszony a jogutóddal változatlanul fennáll és különösen a felmondási idő és a végkielégítés szempontjából az e munkaviszonyban töltött időket együttesen kell számításba venni. Nem beszélhetünk jogutód nélküli megszűnésről, ha a munkáltató neve megváltozik vagy valamely üzem, részleg, üzlet stb. megállapodás alapján, ellenérték fejében kerül az új munkáltató tulajdonába.

  20. Azt hallottam,hogy 2010.12.20-én lesz döntés a Parlamentben a nők negyven éves munkviszony utáni kedvezményes nyugdíjazásával kapcsolatban.
    A kérdésem az lenne,ha ez igaz,hogyan lehetséges az,hogy 2011.01.01-től nyugdíjba mehetnek ezek a nők,ez szerintem fizikai képtelenség,ráadásúl ebben az időpontban már nem dolgoznak semelyik hivatalban!
    Válaszukat előre is köszönöm szépen!

      1. Tisztelt Könyvelőiroda!
        Szerintem a melléklet nem válaszol a feltett kérdésemre!
        Róza

        1. Kedves Tarjánné Nagy Róza!

          Sajnáljuk, hogy egy törvényjavaslat és írásunk nem adott egzakt választ az Ön kérdésére.

          Úgy gondoljuk, hogy olyan technikai kérdésre keres választ, ami – gyakorlatilag – az egész mellett jelentéktelen dolog; nem az a lényeg, hogy január 2-án már ne kelljen bemenni dolgozni, mert nyugdíjasokká váltunk.
          A lényeg az, hogy a törvény erejénél fogva a jogosultság a 2011-es év első napján megnyílik. Határozatot egyébként is utólag szoktak hozni, visszamenőleges határidővel. Nem utolsó sorban – mivel a biztosítással járó jogviszonyt is meg kell szüntetni – még ott a felmondási idő kérdése, az időarányos szabadság kérdése.
          Egyébként – saját tapasztalatunk szerint – az Apeh, illetve a nyugdíjbiztosító az, ahol igenis szoktak dolgozni ilyenkor is, a két ünnep között is, ha máshogyan nem, ügyeletben.

          1. Köszönöm szépen a válaszukat,körülbelül erre vártam,ez már válasz a kérdésemre.
            Szeretnék feltenni még egy kérdést.
            A munkaviszonyom alatt volt egy olyan időpont 1998.12.03-1999.11.03-ig amikor a volt munkahelyem és az új munkahelyem is levonta a jövedelmemből a járadéket.Erről igazolást is kaptam a Nyugdíjfolyósító Ig.-tól.Ezt hogyan számolják el?
            Válaszukat előre is köszönöm!
            Tisztelettel:Róza

            1. Kedves Tarjánné Nagy Róza!

              Azt ugyan nem nagyon értjük, hogy egy volt munkahelyen hogyan és miből tudtak majd egy évig még járadékot vonni, hacsak nem úgy, hogy ezen időszak alatt mindkét helyen foglalkoztatták?
              Elméletileg a nyugdíj várható összegének számításakor fog bejelentkezni ezen levonás alapja, mint kereset. A szolgálati időt semmiképpen nem duplázza, nem növeli – az mindig csak egyszeres lehet maximum.

              1. Köszönöm szépen válaszukat,valóban egyszerre voltam még munkaviszonyban a régi munkahelyemen és ugyan akkor már az új munkahelyemen is dolgoztam.
                Róza

  21. Tisztelt Könyvelő Iroda!
    Én 1953-ban születtem, 1969-2000-ig dolgoztam, ekkor volt 31 év 245 napom.
    2000-től rokkant nyugdijas vagyok. A 10 év beleszámít-e a 40 évbe, mivel nem mindegy a szolgálati idő, vagy a munkaviszonyt nézik-e? Ezért nem egyértelmű számomra. Én nagyon szeretném jövőre a rendes nyugdíjazásomat kérni és már nem szeretnék menni újabb felülvizsgálatra.
    Megtehetem-e vagy sem?
    Várom mielőbbi válaszukat.

    Köszönettel: O. Ági

    1. Kedves O. Ágnes!

      Az Ön öregségi nyugdíjkorhatára 63 év (2016.), előrehozott öregségi nyugdíjra 59. életévének betöltésétől (2012.) szerezhet jogosultságot, amennyiben rendelkezik legalább 37 év szolgálati idővel és nem áll biztosítási jogviszonyban, illetve nem részesül rokkantsági nyugdíjban.
      Amennyiben a soros vizsgálatát követően Ön továbbra is ?jogosult rokkantsági nyugdíjra?, úgy az öregségi nyugdíjkorhatárának betöltésekor nem kerül öregségi nyugdíj megállapításra, továbbra is rokkantsági nyugdíj összege kerül folyósításra az Ön részére.
      Rokkantsági nyugdíjának megszüntetése esetén 2012-től jogosult lehet csökkentés nélküli összegű előrehozott öregségi nyugdíjra, a 2000-ig megszerzett 31 év 245 nap szolgálati idő figyelembevételével is. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény értelmében ugyanis az előrehozott öregségi nyugdíjra és a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultság szempontjából szolgálati időként kell figyelembe venni a rokkantsági nyugdíj folyósításának időtartamát, ezáltal rendelkezni fog az előírt legalább 37 év szolgálati idővel, illetőleg így több mint 40 év szolgálati ideje lesz.

  22. Nagyon tisztességtelennek tartom, hogy állitólag nem számitsák be a 40 évbe a munkanélküli ellátás idejét. Vonták belőle a nyugdijjárulékot és azt mondták munkaviszonynak számit, ugyanis senki nem tehetett róla, hogy megszünt a munkahelye és nem tudott elhelyezkedni.Ha nem volt valakinek a valakije, vagy nem volt 25 éves jó testü stb…stb…Jó lenne valamit tenni ez ellen

    1. Kedves Gyöngyösiné T. Éva!

      Mi is tisztességtelennek tartanánk, ha nem számítanák be, de szolgálati időnek minősül a munkanélküli járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás folyósításának időtartama, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.

      1. Nagyon köszönöm a választ, reménykedünk, hogy igy lesz. De sajnos tegnap a duna televizióban azt nyilatkozták, hogy nem számit bele.Kérem, ha biztosat tudnak, értesitsenek. Köszönettel : Gyöngyösi Éva

        1. Kedves Gyöngyösiné T. Éva!

          Ilyenkor az szoktuk mondani az Ügyfeleinknek, hogy nagyon örüljön, hogy nem a Duna TV könyvel nekik. 😉 🙂

          A többszörösen módosított 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról 38. § (1) bekezdés:

          … Szolgálati időként kell továbbá figyelembe venni….
          f) a munkanélküli-járadék, a vállalkozói járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás folyósításának időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.

  23. Tisztelt Könyvelőiroda!
    Bocsánat,hogy ismét levelemmel zavarom Önöket.
    Mint kiderült a férjem változó munkahelyre van fölvéve,ahol Ő jelenleg is dolgozik,ez egy fővárosi cég kirendeltsége./Helyet nem tudom,hogy megírhatom-e!/ 1 hónapja a csoportos leépítésről megkapták a papírt,egy Kft,mint jogutódként átvenné őket,300km-re lenne a hely ahová küldenék.
    Kérdésem az lenne,hogy megtagadhatja-e hogy olyan messze elmenjen dolgozni,illetve nem ír semmilyen papírt alá!
    Ilyenkor jár-e végkielégítés,a már itt eltöltött 35 éve után!
    Várom mielőbbi válaszukat.
    Maradok Tisztelettel Szilágyiné

    1. Kedves Szilágyi ferencné!

      Nem is tudjuk, miért gondolja azt, hogy levelével, hozzászólásával zavar bennünket! Mi nem állami hivatal kelletlen munkavállalói vagyunk, hanem önként vállalt, ingyenesen és lelkiismeretesen felvállalt dolgunkat teszzük. Ha tele lesz a hócipőnk, akkor majd jól megírjuk, hogy csiki-csuki a honlapnak, de z távlati terveinkben sem szerepel. 🙂

      A változó munkahely fogalma a munkáltató különböző telephelyeire történő beosztás lehetőségét jelenti. Ez valósul meg akkor, ha például a munkáltatónak több boltja vagy termelőegysége van, és a munkavállalót meghatározott időszakonként más telephelyen történő munkavégzésre osztja be, függetlenül azok egymástól való távolságára.

      A munkavégzés helyének megváltozását eredményezi, ha a munkáltató új székhelyre vagy telephelyre költözik (jogutódlásnál is ez történik). Ebben az esetben a munkaszerződést csak akkor kell módosítani, ha
      – a változás következében a munkahely és a lakóhely közötti naponta – tömegközlekedési eszközzel – történő oda- és visszautazás ideje másfél, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállaló esetében – a megváltozott munkaképességű munkavállaló által igénybe vett közlekedési eszközzel – egy órával növekszik, vagy
      – a változás a munkavállaló számára személyi, családi vagy egyéb körülményeire, illetve költségeire tekintettel aránytalan vagy jelentős sérelemmel jár.

      Ha a munkavállaló nem járul hozzá a munkaszerződés módosításához, akkor a munkáltató a rendes felmondás szabályai szerint kénytelen megszüntetni a munkavállaló munkaviszonyát.

      Amennyiben a munkaszerződés módosítására kerül sor, akkor a munkahely megváltozása miatti utazási többletköltségek tárgyában is meg kell egyeznie a munkavállalónak és a munkáltatónak.

      Magyarul: amennyiben a 300 km-re történő munkavégzés aránytalan sérelemmel jár (feltételezzük, hogy igen), akkor munkaszerződést kell módosítani. Ha a módosításba nem megy bele a férje, akkor
      a.) a jogutód munkaadó vagy biztosít munkát elérhető közelségben lévő telephelyén, vagy
      b.) a munkaadó rendes felmondással felmond (kénytelen felmondani).

      Utóbbi esetben, ha a munkaadó mond fel, a végkielégítés jár a férjének, a felmondási időre járó keresettel együtt.

  24. Tisztelt Könyvelőiroda!
    A férjem 57 éves, 42 éves munkaviszonya van,egy helyen 35 évet eltöltött,a munkahelyük megszünik,fizetni végkielégítést nem akarnak,egy jogutód Kft átvenné,de ott ahól lakunk munkát nem tud biztosítani,csak 300km-re tőlünk.
    Köteles elfogadni ezt a munkát?
    Van egy másik Kft aki átvenné Őt,de a 35 évét nem!
    4 év múlva menne teljes jogú nyugdíjba.
    Önök szerint mit tegyünk!
    Ilyenkor hol a védettkor!
    Várom mielőbbi válaszukat!
    Maradok Tisztelettel:Szilágyi Ferencné

    1. Kedves Szilágyi Ferencné!

      A közkeletűen védett kornak nevezett korábbi – tényleges védettséget jelentő – szabályozás már régóta megváltozott. A munka törvénykönyve szerint a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással – kivéve, ha egyébként nyugellátásban részesül – a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül csak különösen indokolt esetben szüntetheti meg. Mivel férje 57 éves, ezért úgy számoltuk, hogy 1953-ban született, így az öregségi nyugdíjkorhatár 63 év (2016.), előrehozott öregségi nyugdíjba 60 éves korában (2013.) vonulhat (a 42 év szolgálati idő okán).
      [Tehát nem 4, hanem 6 év múlva vonulhatna nyugdíjba, illetve 3 év múlva csökkentéssel történő előrehozott öregségi nyugdíjba.]
      A “különösen indokolt esetben szüntetheti meg” azt jelenti, hogy a korábbi felmondási tilalom megszűnt. A munkaadónak olyan indokot kell mondania, amely valóban különös. Igaz, hogy – sajnos – manapság már nem számít különösnek az, ha egy éveken, évtizedeken át jól működő társaság befejezi tevékenységét, ellehetetlenül, felszámolják stb., de a munkaviszony megszüntetéséhez ez elég indok.

      A felmondásnál viszont tetszik, nem tetszik, a társaságnak végkielégítést kell fizetnie, a munkavállalót végkielégítés illeti meg, ha a munkaviszonyt a munkáltató mondja fel rendes felmondással, vagy az jogutód nélkül szűnik meg.
      A végkielégítés mértéke legalább három év esetén: egyhavi; legalább öt év esetén: kéthavi; legalább tíz év esetén: háromhavi; legalább tizenöt év esetén: négyhavi; legalább húsz év esetén: öthavi; legalább huszonöt év esetén: hathavi átlagkereset összege.
      A végkielégítésnek a mértéke háromhavi átlagkereset összegével emelkedik, ha a munkavállaló munkaviszonya az öregségi nyugdíjra, illetve a korkedvezményes öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg.

      A munkáltatói jogutódlás a munkaviszonyt nem érinti. A jogelőddel létesített munkaviszony a jogutóddal változatlanul fennáll és különösen a felmondási idő és a végkielégítés szempontjából az e munkaviszonyban töltött időket együttesen kell számításba venni.

      Ha a felek a munkavégzési hely módosításában nem állapodtak meg, a munkáltató egyoldalú munkaszerződés-módosításának minősülő utasításának a munkavállaló nem köteles eleget tenni, és nem várható el tőle, hogy az így kijelölt munkahelyen munkavégzésre rendelkezésre álljon.
      Magyarul: a munkaszerződésben a munkavégzés helye rögzítésre került és ezt a szerződést a munkaadó és munkavállaló közösen módosíthatja (akár 300 km-re távolabbra is). Amennyiben a munkavállaló nem egyezik bele a munkavégzés helyének megváltoztatásába, úgy ez nem lehet indok a munkaadó számára a rendkívüli felmondásra.

      Az teljesen jogszerű, ha egy másik kft. átveszi a munkavállalókat, de a 35 évét nem; ilyenkor egyik munkahelye megszűnik és egy teljesen új munkaszerződés jön létre. A régi munkahelynek ki kell fizetni a felmondási időt és a végkielégítést, az új munkahelyen pedig új lappal, “nulla évesen” kezdenének.

  25. 1954-ben születtem, 1973 ban álltam munkába, 3 gyerekemmel összesen 6 évet voltam itthon, folyamatosan dolgoztam, és dolgozom ma is ezen a 6 éven kívül. Mikor mehetek nyugdíjba????

    1. Kedves Epresi Mihályné!

      Az öregségi nyugdíjkorhatára 63 év és 183 nap (2017. II. félév – 2018. I. félév).
      Kizárólag csökkentéssel történő előrehozás lehetőségével az életkori feltétel 60 év és 183 nap (2014. II. félév – 2015. I. félév) és minimálisan 37 év szolgálati idő.

  26. Köszönöm a válaszukat,de még mindig nem értem hogy ha a feleségem nincs biztositási jogviszonyban,visszamenőleg lehet-e előre hozott nyugdijat kérni,a régi új rendelkezés szerint mivel már 2006.12.14-én,lerokkantositása előtt a korkedvezménnyt beszámitva 40éves szolgálati ideje volt,köszönöm a türelmüket az értetlenkedésért.minden jót kivánok önöknek.Tisztelettel:Telegdi László

    1. Kedves Telegdi László!

      Ahogyan azt már 2010. október 27-én megválaszoltuk, most is ugyanaz a válaszunk:

      Amennyiben a nyugdíjbavonuláshoz szükséges feltételeket megszerezte a kedves felesége, úgy ezt az igényét a továbbiakban bármikor érvényesítheti.

      Ha egyszer megnyílt a lehetőség, akkor nem kötelező igénybe venni, ebből következőleg nincs lehetősége visszamenőlegesen igénybe venni.

  27. Vörösmarty Mihályné vagyok Sárszentmihályról!
    Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy a tervezet szerinti nők esetében 40 éves munkaviszonyba beleszámít-e a gyes-en eltöltött idő?
    Nekem 33 év munkaviszonyom van és 10 gyermeket szültem, tehát ebben benne van a gyes-en lévő időszak is.Ha a 33 évhez hozzáadom a gyermekek után járó 8 évet, akkor én jogosult vagyok a nyugdíjra?
    Kérem, hogy válaszolni szíveskedjenek, mert jelenleg dolgozom a gyerekek mellett, pedig nagy szükség lenne rám idehaza is.
    Köszönöm szépen !
    email címem: biztonsági okokból törölve (ugye nem szeretne még több spam-et, azaz levélszemetet kapni????)

    1. Kedves Vörösmarty Mihályné!

      Úgy látszik, tényleg nincs nagyon ráérő ideje; talán csak írásunk címét olvasta el, a második mondat végéig már nem jutott el:

      “….beleszámít a gyermekneveléssel töltött idő is.”

      Arra felhívjuk figyelmét, hogy ez még nem jogszabály, még csak a kormány döntött arról, hogy az Országgyűlés számára javasolják elfogadni, így a részletek még nem ismeretesek!

      Önnek és másoknak megismételjük: nem áll módunkban minden kérdésre egyedileg, emailben válaszolni – energiáink, különösen anyagi forrásaink, meglehetősen végesek.
      Amennyiben szeretné a választ emailben megkapni, akkor a rendszer által felkínált funkciónál be kell jelölni, hogy szeretne emailben értesítést kapni, ha valaki a témához hozzászól, ekkor a rendszer a regisztrációkor megkapott email címre továbbítja a kérdéseket, válaszokat, mindaddig, amíg Ön le nem iratkozik erről a szolgáltatásunkról.

  28. Bocsánatot kérek de az előbbi levelemről lemaradt hogy a feleségem 2006.12.15.től.rokkantnyugdijas.köszönöm.

  29. Tisztelt könyvelőiroda arra szeretnék választ,kapni,valamelyik honlapon olvastam,igaz -e hogy,aki rokkantnyugdijban van,nem vehetik el a rokkantnyugdijat,ha elérte az öregségi nyugdijkorhatárt,a nejem 2006.12.14.ig.33évet dolgozott,7-év korkedvezményt szerzett,ez ugye 40év,2008-ban volt,felülvizsgálaton,ahol,ismét megkapta a rokkantnyugdijat,akkor a nők 57-évesen elmehettek nyugdijba,ekkor a nejem 49-éves volt,1959.02.24-én született,csak az a problémánk hogy a nyugdijintézetnek,nem volt, meg a korkedvezményről a határozat,mi küldtük be a 2010-évi felülvizsgálat, megfellebezése után mivel a nyugdijat,lecsökkentették,40%ra bár szerintem már a végleges rokkantségit,kellet volna megadni,mivel a munkaviszonya meg volt,bár a nyugdijintézet szerint,az életkori feltétel nem volt meg,én azt is olvastam hogy ha nincs meg az életkori feltétel,annyiszor bizonyos százalékot levonnak,ahány hónap hiányzik,bár most visszakaptuk a fellebbezéssel a rokkant nyugdijat,de sajnos 2011.januárban ismét menni kell felülvizsgálatra,mi kértük egy régi új rendelkezés szerinti,előrehozott,nyugdijat,amit már egyszer,kérdeztem önöktől,és választ is kaptam de most bővebben irom le a problémánkat,mert a nyugdijintézettel elbeszélük egymás mellett,ők azt irják hogy a feleségem 63-éves korában mehet nyugdijba,igaz hogy,mi egyszerü emberek vagyunk és nem is,ismerhetjük a jogszabályokat,de a nyugdijbiztositási jogorvoslati igazgatóságnak nem kellene félre tájékoztatni az embereket.köszönöm a türelmüket és az újabb válaszukat ebben a bonyolult ügyben.Tisztelettel:Telegdi László

    1. Kedves Telegdi László!

      Az Ön feleségének az öregségi nyugdíjkorhatára 65 év (2024.) és a kizárólag csökkentéssel történő előrehozás lehetőségének feltétele 63 év (2022.) és minimálisan 37 év szolgálati idő, továbbá nem áll biztosítási jogviszonyban, illetve nem részesül rokkantsági nyugdíjban.
      Amennyiben 2011-ben a soros vizsgálatát követően továbbra is ?jogosult rokkantsági nyugdíjra?, úgy az öregségi nyugdíjkorhatárának betöltésekor nem kerül öregségi nyugdíj megállapításra. Továbbra is rokkantsági nyugdíj összege kerül folyósításra a részére. Ellenkező esetben ? rokkantsági nyugdíjának megszüntetése esetén ? amennyiben nem tud újabb biztosítási jogviszonyt létesíteni, 2022. február 25-től jogosult lehet csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra, a szolgálati idő figyelembevételével is. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény értelmében ugyanis az előrehozott öregségi nyugdíjra és a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultság szempontjából szolgálati időként kell figyelembe venni a rokkantsági nyugdíj folyósításának időtartamát, ezáltal rendelkezni fog az előírt szolgálati idővel.

  30. Ha valaki korkedvezményes nyugdíjba megy,jár -e neki végkielégítés!
    Válaszát előre is köszönöm!
    Köszünettel Szilágyiné

  31. En azt furcsalom, hogy amikor kotelezove tettek a magannyugdijba lepest a fiatal palyakezdoknek, akkor nem gondolt arra senki, hogy akik mostanaba mennenek nyugdijba, vagy mar nyugdijjasok, mibol kapnak majd ellatast?
    En dolgoztam tobb mint 40 evet, de csak ?40 ev, es 95 napot? vettek beszamithatonak, a szolgalatiidombe. !953. ban szulettem.
    Igaz tanultam szakmunkastanulo iskolaban 3 evig, es le is vizsgaztam mint szakmunkas.
    A 3 ev fele, gyakorlati oktatas kereteben folyt, ?ingyenes? segedmunkaskent, (mert munkaltatoknak csak a potya munka kellett, es nekunk a szakmat ugy kellett el lesnunk.)
    Mar kisgyermek koromban a testvereimmel dolgozni kellett menni, a nyari szunetben, hogy legyen ruhank, telikabatunk, ciponk, amiben majd suliba jarhatunk. De csak a legnagyobb testveremnek jutott, es en igy megkaphattam amit a 2 noverem mar kinottek.
    Nagyon nehez gyermekkorunk volt. Sajnos ez akkor sem szamitott, az allambacsinak, amikor mi a Ratko korszak gyerekei, kenyszerbol a vilagra kellett, hogy jojjunk.
    Most megint rajtunk csattan az ostor! Nincs munkahelye sokunknak, mert a munkara oregek, a nyugdijra fiatalok vagyunk!
    Csak a munkaeronk,( amig volt), es a progressziven levont jarulekok kellettek. Most meg mar mehetunk amerre latunk? A mi nyugdijjunk a holdban? Nem politazalok, csak panaszkodok es remelem, a kormany korokben meghalljak majd!!!!!!

  32. Szeretném megkérdezni,hogy aki munka mellett végezte el a szakiskolát,az munkaviszonynak számít -e!
    Köszi szépen előre is a választ.

    1. Kedves Szilágyi Ferencné!

      Amennyiben a munka mellett végezte a szakiskolát, akkor önnek munkaviszonya volt, és így – természetesen – a munkaviszony munkaviszonynak számít. 😉 🙂

      Amennyiben arra gondolt, hogy a szakiskola elvégzése növeli-e a munkaviszonyos évek számát ebben az esetben, akkor határozott nem a válasz.

  33. SAJNOS A FIDESZ SEM KIVÉTEL, és palira veszi az embereket.
    Eddig nagyban hirdette, hogy SZOLGÁLATI IDŐRŐL BESZÉL. MOST már CSAK MUNKAIDŐRŐL. Pedig a honlapján még mindig SZOLGÁLATI IDŐ szerepel.

    A kettő között egyénenként 3-5 év eltérés lehet.

    https://xxxxxxxxxxxxxxx link a szerkesztő által törölve (mi nem politizálunk, aki kíváncsi rá, könnyen megkeresheti)

    Aki azt hitte, hogy más lesz mint eddig, az csak nézze meg jobban, hogy ki fog jól járni az új adózással, hogy néz ki a jövő évi költségvetés, na és hogy hova tűnik az elvont magánnyugdíj befizetésünk.
    És erre mindig az a válasz, ez a NÉP AKARATA.
    Jövőre pedig menjünk a Duna jegére KORONÁZNI.

  34. Szakiskola alatt a szakmunkásképző iskolát értik v. a szakközépiskolát.

      1. Tisztelt Könyvelőiroda!
        2010.november 11-én hozott kabinett döntés még nem törvény.Szerintem nagyon sok hasonló korú nőt érdekel az 52-ben ,53-ban születt nők ,még életben levő törvénye.Marad e?…,vagy ez az utóbbi mindent elsöpör?A kabinett részéről az igéretekben,megfogalmazódott,hogy az alőrehozott öregségi nyugdíjhoz,mint meglévő törvényhez nem kívánnak hozzányúlni.
        Válaszukat köszönöm a sorstársaim nevében.

        1. Kedves O-Magdi!

          Információink szerint a jelenlegi törvény előírásai maradnak hatályban, csak kiegészül annyival, hogy a 40 éves szolgálati idővel rendelkező hölgyek a hatályban lévő törvény előírásaitól függetlenül nyugdíjba vonulhatnak, azzal a megkötéssel, hogy a szolgálati idő számítását így-úgy-amúgy kell esetükben elvégezni. Ha a feltétel teljesül, akkor usgyí, mehetnek nyugdíjba, ha úgy kívánják.

          Csak csendesen, halkan és egyáltalán nem férfi-sovinizmusból jegyezzük meg: és a társadalom férfi tagjai? Akiknek várható élettartamuk eleve évekkel kevesebb? Akik – feltehetően – a 40 évet keményebb munkával, nagyobb megterheléssel dolgozták, dolgozzák le? Ők miért is nem számítanak e tekintetben sem annyit mint életük párja, aki – történetesen – hölgy?…. 🙁

  35. Türelemmel várok, – mert a jelenleg érvényben lévő törvény szerint 2011. júliusban: 59. évet betöltött korban, 40 év szolgálati idővel csökkentés nélküli előrehozott nyugdíjba mehetek. (-nék). Plusz 3 év munkaviszonyt megszerezni ebben a korban sem leányálom

"Vissza a tetejére" gomb