Társadalombiztosítás

Nyugdíjemelés, nyugdíj legkisebb összege, korrekciós nyugdíjemelés 2010. január 1-jétől

1/a) 2010. január 1-jétől a 2010. január 1-je előtt megállapított öregségi nyugdíjak (ideértve a bányásznyugdíjat, a korengedményes nyugdíjat, az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíját, a szolgálati nyugdíjat, a polgármesterek öregségi nyugdíját és közszolgálati járadékát is), rehabilitációs járadékok, rokkantsági nyugdíjak, baleseti rokkantsági nyugdíjak, özvegyi és szülői nyugdíjak, árvaellátások, baleseti hozzátartozói nyugdíjak összege 4,1 százalékkal emelkedik. A mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadékban, a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadékában, valamint a baleseti járadékban részesülők ellátásai szintén 4,1 százalékos mértékben emelkednek. Aki saját jogú nyugdíjban és özvegyi nyugdíjban is részesül, mindkét ellátása 4,1 százalékkal emelt összegben kerül folyósításra. Olyan esetben pedig, amikor a két ellátást (saját jogú és özvegyi nyugdíj) ún. együttfolyósítási összeghatárban folyósítják, mert ez az érintett számára kedvezőbb, akkor ez az összeghatár 2010. január 1-jétől 69.730 forintra emelkedik.

b) A nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások évenkénti emelésére – szemben az 1/a pontban említett nyugdíjakkal – nincs törvényi kötelezettség, azok összege 2010. január hónapban nem emelkedik.

c) A 2010. évben megállapításra kerülő öregségi teljes nyugdíj, a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj és az árvaellátás legkisebb összege 2010. január 1-jétől nem emelkedik. Ennek megfelelően 2010. január 1-jétől

  • az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege havi 28.500 forint,
  • a III. rokkantsági csoport szerinti rokkantsági nyugdíj legkisebb összege havi 28.500 forint,
  • a II. rokkantsági csoport szerinti rokkantsági nyugdíj legkisebb összege havi 29.800 forint,
  • az I. rokkantsági csoport szerinti rokkantsági nyugdíj legkisebb összege havi 30.850 forint,
  • a III. rokkantsági csoport szerinti baleseti rokkantsági nyugdíj legkisebb összege havi 28.600 forint,
  • a II. rokkantsági csoport szerinti baleseti rokkantsági nyugdíj legkisebb összege havi 30.000 forint,
  • az I. rokkantsági csoport szerinti baleseti rokkantsági nyugdíj legkisebb összege havi 31.000 forint,
  • az árvaellátás legkisebb összege havi 24.250 forint.

2./ 2010. január 1-jétől korrekciós nyugdíjemelés címén

  • az 1988. január 1-je és 1990. december 31-e közötti időponttól kezdődően megállapított saját jogú nyugellátásokat 2 százalékkal,
  • az 1992. január 1-je és 1995. december 31-e közötti időponttól kezdődően megállapított saját jogú nyugellátásokat 4 százalékkal, valamint,
  • az 1997. január 1-je és 1998. december 31-e közötti időponttól kezdődően megállapított saját jogú nyugellátásokat szintén 4 százalékkal

kell emelni.

3./ A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2010. január hónapban minden ügyfelét levélben, személyre szólóan értesíti az előző évben folyósított ellátások összegéről, valamint a 2010. január havi emelésről ellátás-típusonkénti bontásban, továbbá arról, hogy a folyósított összegből milyen jogcímen és milyen összegben történik levonás. A levélben néhány egyéb hasznos tudnivalót tartalmazó tájékoztatás is megtalálható.

Az ellátások emeléséről a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság hivatalból gondoskodik, tehát az érintett nyugdíjas vagy járadékos személynek külön kérelmet nem kell benyújtania.


(Forrás: ONYF tájékoztató)

Továbbiak

Kapcsolódó bejegyzések

ozzászólás

  1. Tisztelt Cím ! 2007 dec.1. -től vagyok nyugdíjas. férjem2006 máj.20 elhunyt,1 évig folyósítottak részemre ideiglenes özv. nyugdíjat. Egyedűl élek és nagyon nehezen jövök ki a nyugdíjammból , ami 64,600 ft jelenleg, mindent ebből kell fizetnem ,megélhetésre marad 1 hónapban 20/24 ft! Kérdésem az lenne hogy van e mód arra hogy valamilyen pótlékot hozzátartozói? pl , kérvényezhetek e ??Férjemmel 36 évig éltünk házasságban. Jön a tavasz és a szántást , a föld megművelését is ebből az öszegből kell fizetnem, nagyon aggódom .Özvegyi nyugdíj 2012 októberétől jár majd . Tisztelettel várom válaszukat .

    1. Kedves ÖzvHorváth Lászlóné!

      Mi csak egy szerény pécsi könyvelőirodai alkalmazottak vagyunk. Sajnos, szociális ügyekhez nem konyítunk sokat, és néha nagyon vérzik a szívünk… 🙁

  2. TISTELT IRODA.
    1991 ÓTA VAGYOK ROKKANTNYUGDIJAS A FÉRJEM 1992 ÓTA,AZT SZERETNÉNK TUDNI HOGY MI 4,4%-OS EMELÉST KAPUNK-E
    KÖSZÖNETTEL PATKÓS JÁNOSNÉ
    MIVEL CSAK A NŐVÉREM TUD IRNI AZ INTERNETEN AZÉRT MÁS A FELADÓ EMAIL CIM, DE A VÁLASZT A*********** EMAIL CIMRE KÉRJÜK SZÉPEN

    1. Kedves Patkós Jánosné!

      Január 1-jétől 3,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Ez a növekedés egyaránt vonatkozik a normál öregségi és az özvegyi nyugdíjakra, az árvaellátásra és a baleseti járadékra.
      Azok, akik nem 2010-ben mentek nyugdíjba, további 0.6 százalékos növekedésre, tehát összesen 4,4 százalékos emelésre számíthatnak.

      A nyugdíjak közé a sajátjogú és a hozzátartozói nyugellátások tartoznak.
      – Sajátjogú nyugellátások: öregségi- (előrehozott-, bányász-, korengedményes-, korkedvezményes-, szolgálati-, művész-) nyugdíj, rokkantsági-, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék stb.)
      – a hozzátartozói nyugellátások: özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj, baleseti hozzátartozói ellátások.

      A felsorolt ellátások mindegyike, valamint a baleseti járadék is részesül az emelésben!

      1. Tisztelt Iroda!
        2007 óta előrehozott öregségi nyudíjban vagyok.2011.01.12. megkaptam emelt összegű nyugdíjamat.
        Elleőriztem az emelés(ek) mértékét.Az összeg nem stimmel az önök által közölt értékekkel.Én számoltam rosszul, vagy valaki megint félrebeszélt?

        “Január 1-jétől 3,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Ez a növekedés egyaránt vonatkozik a normál öregségi és az özvegyi nyugdíjakra, az árvaellátásra és a baleseti járadékra.
        Azok, akik nem 2010-ben mentek nyugdíjba, további 0.6 százalékos növekedésre, tehát összesen 4,4 százalékos emelésre számíthatnak.

        A nyugdíjak közé a sajátjogú és a hozzátartozói nyugellátások tartoznak.
        – Sajátjogú nyugellátások: öregségi- (előrehozott-, bányász-, korengedményes-, korkedvezményes-, szolgálati-, művész-) nyugdíj, rokkantsági-, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék stb.)
        – a hozzátartozói nyugellátások: özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj, baleseti hozzátartozói ellátások.

        A felsorolt ellátások mindegyike, valamint a baleseti járadék is részesül az emelésben!”
        Tisztelettel és köszönettek várom válaszukat: S.J.

        1. Kedves Süveg József!

          Amit írtunk, azt jól írtuk; kormányszóvivőt idéztük.

          Ezzel a kérdéssel a nyugdíjigazgatósághoz kellene fordulnia.

  3. 2010 nov -16.tol kapok özv nyugdíjat,2011 jan-tol lesz-e nekem emelés?

    1. Kedves ujvári pálné!

      Az emelés vonatkozik a normál öregségi nyugdíjakra, az özvegyi nyugdíjakra, az árvaellátásra, valamint a baleseti járadékra is.

    2. Megszeretném kérdezni,hogy a sógorom 1953.ba született több mint 40 éves munka viszonnyal rendelkezik férfi emberröl van szó.Tehát kérdezni szeretném,hogy mikortol mehet el nyugdíjba,Köszönöm várom válaszát.

      1. Kedves ujvári pálné!

        1953-as születésű férfiak öregségi nyugdíjkorhatára 63 év (2016.).
        Kizárólag csökkentéssel történő előrehozás lehetősége: 61 év (2014) és minimálisan 37 év szolgálati idő. 42 évet elérő szolgálati idő esetén az életkori feltétel 60 év (2013.).

        Amennyiben a munkaadóval meg tud egyezni, akkor korengedményes nyugdíjba tud vonulni még akár ebben az évben is (ez év végéig meghosszabbították ezt a lehetőséget).

  4. Tisztelt Iroda!

    Ez úton köszönöm a válaszukat,és elnézést ha írásom sértő volt.Köszönöm hogy válaszoltak nekem,és minden Tiszteletem az Önöké amiért ingyen és bérmentve foglalkoznak az emberek problémáival.

    Tisztelettel:Juhász Sándorné

    1. Kedves Juhász Sándorné!

      Örömünkre szolgál, hogy segíthettünk! 🙂

      Azért, mert ingyenes, attól még lehet jó, nemigaz? És mi törekszünk a minőségre. 🙂

  5. Tisztelettel kérem Önöket, hogy tájékoztassanak a 2011-es ny.emelésről.
    2003-ban 67%-ra rokkantosítottak, rá egy évre 2004-től visszatettek 5o%-ra ami után szoc. járadékot kaptam. 2008-tól Jelenleg átmeneti járadékos vagyok a megállapított nyugdíj 75 %-át kapom 1952-ben születtem.
    Kérdésem: Lesz e emelésem és hová tartozom, mert eddig semilyen emelésben nem részesültem.
    2. kérdés szolgálati időnek minősül-e az az l év / 67%/ és beszámít-e a jelenleg megállapított nyugdijba. Ugyanis nem számolták bele.Minden év számít, mert így is kevés a szolg.időm. Válaszukat előre is köszönöm.
    Üdvözlettel
    Gintner Istvánné.

    1. Kedves Gintner Istvánné!

      2011 Január 1-től 3,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Akik nem idén mentek nyugdíjba, hanem még előtte, 0,6 százalékos plusz emelésben is részesülnek majd.
      Az emelés vonatkozik a normál öregségi nyugdíjakra, a rokkantsági nyugdíjakra, az özvegyi nyugdíjakra, az árvaellátásra, valamint a baleseti járadékra.

      Az átmeneti járadék az egészségkárosodott személyek (legalább 40 % mértékű egészségkárosodás esetén) részére folyósított nyugdíjszerű rendszeres pénzellátás egyik fajtája.
      Havi összege: a jogosultnak az átmeneti járadékra való jogosultság időpontjáig megszerzett nyugdíjalapot képező jövedelem és szolgálati idő alapján kiszámított öregségi nyugdíjának 75%-a, de nem lehet kevesebb a rendszeres szociális járadék havi összegénél (ez az összeg 2010-ben 27.000 Ft).

      Az Ön öregségi nyugdíjkorhatára 62 év és 183 nap, előrehozott öregségi nyugdíjra 59. életévének betöltésétől (2011.) szerezhet jogosultságot, amennyiben rendelkezik legalább 37 év szolgálati idővel (csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj) és nem áll biztosítási jogviszonyban, illetve nem részesül rokkantsági nyugdíjban.
      Az előrehozott öregségi nyugdíjra és a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultság szempontjából szolgálati időként kell figyelembe venni a rokkantsági nyugdíj folyósításának időtartamát.

  6. Tisztelt Könyvelőiroda!

    Két kérdésem lenne!
    1.1957 születésű vagyok,1971-töl voltam ipari tanuló,1995 -töl vagyok 50% szociális járadékos,de folyamatosan dolgozom és fizetem a nyugdíjjárulékot.
    2011-ben meg lenne a 40 év bedolgozott időm,mikor mehetek el nyugdíjba és mennyi lenne ennek összege?

    2.A férjem bányász nyugdíjas 2003.12 hó tol és a jelenlegi nyugdíja 145745 ft.
    A mostani emelés összege:10500ft.Ez nem fedi az 1%-ot amit kapnia kellett volna.
    2010-ben.Miért csak ennyit kapott?
    Várom megtisztelő válaszukat.

    1. Kedves Juhász Sándorné!

      1. Csak egy icipicit kellene kódorogni a honlapunkon; a mai válaszaink között is van nagyon hasonló…. 🙁

      2. Nem lesz elragadtatva ettől a válaszunktól sem… 😉

      Őszintén szólva, már a kérdést sem értjük… a 105ezernek a 10 és félezer kb. 6 %-a, az egy százalék pedig pontosan 1457,45…

      A miért csak ennyit kapott kérdésre a választ nem itt, hanem az Országházban kellene keresni.

      1. köszönöm válaszukat,de én azt hittem hogy a 145745ft-nak az 1%.a 14574ft,és szerintem ennyi járt volna minimum.
        a válaszokat folyamatosan olvasom de lehet hogy értelmi fogyatékos vagyok mert egy kukkot sem értek belőle.
        azt értem hogy:akárhová fordul az ember segítségért,elutasítják vagy nem foglalkoznak vele vagy egyszerűen lerázzák.És silabizálja ki magának az ember a bonyolult útvesztőket.
        Még egyszer köszönöm a válaszukat a nagy semmit.

        1. Kedves Juhász Sándorné!

          Akkor fussunk neki mégegyszer… 😉

          1. A 145.745 Ft-nak az 1%-a nem 14.547 Ft, hanem mindösszesen 1.457 Ft.

          2. Ön azt írta, hogy a férje 10.500 Ft emelést kapott, ami Ön szerint nem fedi az 1%-ot. Szerintünk fedi, mintegy 7,2-szer (7,2 x 1.457 ~ 10.500).

          3. Honnan a kék égből tudhatnánk, hogy mennyi lesz a várható nyugdíja? 🙂 Önnél van az összes keresetigazolás, a szolgálati idő kiszámítás, minden adat. Ha nálunk lenne, akkor sem vállalkoznánk nyugdíjszámításra, mert az kellően bonyolult, összetett folyamat, és nem a mi szakterületünk. Amennyiben a körülbelüli összegre kíváncsi, akkor javasoljuk a nyugdíjkalkulátor használatát.

          4. Az Ön öregségi nyugdíjkorhatára 65 év (2022). Kizárólag csökkentéssel történő előrehozás lehetőségének feltétele 62 betöltött életév (2019.) és minimálisan 37 év szolgálati idő.

          5. Amennyiben a 40 évvel a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségére gondolt, akkor tájékoztatjuk, hogy az még a mai napon, amikor írjuk ezt a választ, nem élő jogszabály. Az esélylatolgatásról, lehetőségekről két írást is megjelentettünk. Ide kattintva olvashatja a legutóbbit.

          Azon nagyon meg vagyunk lepődve, hogy az írásainkat olvasva, vagy a kérdés-feleleteket olvasva nem ért egy kukkot sem. Naponta, átlagosan 2.400 látogató keresi fel oldalainkat, akad olyan nap, amikor 4ezernél is többen. Egy kis porbafingó pécsi könyvelőiroda honlapjától ez elég szép látogatószám.
          A látogatók 46%-a nem csak kattintgat, hanem több mint fél percet tölt az oldalunkon, mert igyekszünk a nehéz, bonyolult szabályokat magyarra fordítani, megértetni mindenkivel.

          És még valami: mi nem vagyunk jól fizetett állami alkalmazottak! Saját pénzünkből, saját szabadidőnkből, saját elhatározásunkból igyekszünk segíteni, úgy, hogy megbízható, hiteles forrás – hivatkozási pont – lehessünk.

          Reméljük, hogy Önnek is tudtunk segíteni! 🙂

    2. Azt szeretném kérdezni,hogy,2001 óta 5ószociális járadékon vagyok ami havont 27000ft.Szeretném kérdezni hogy az idén kapunk e emelést vaGY NEM.mERT MÁR VAGY 4 ÉVE EZT A PÉNZT KAPJUK AMI A REZSIRE SE ELÉG igysok szor el vagyok maradva mert ez a pénz megélhetéshez kevés.Éhenhaláshoz meg sok.Nagyon szeretném ha mielőbb válaszólnámak.
      Üdvözlettel Piszker Erika

      1. Kedves Piszker Erika!

        Ön most olyan dolgot kér számon tőlünk, amihez annyi a közünk, mint újévi malacnak a zsebóra-javításhoz… 🙁

        Január 1-jétől 3,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Ez a növekedés egyaránt vonatkozik a normál öregségi és az özvegyi nyugdíjakra, az árvaellátásra és a baleseti járadékra.
        Azok, akik nem 2010-ben mentek nyugdíjba, további 0.6 százalékos növekedésre, tehát összesen 4,4 százalékos emelésre számíthatnak.

        A nyugdíjak közé a sajátjogú és a hozzátartozói nyugellátások tartoznak.
        – Sajátjogú nyugellátások: öregségi- (előrehozott-, bányász-, korengedményes-, korkedvezményes-, szolgálati-, művész-) nyugdíj, rokkantsági-, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék stb.)
        – a hozzátartozói nyugellátások: özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj, baleseti hozzátartozói ellátások.

        A felsorolt ellátások mindegyike, valamint a baleseti járadék is részesül az emelésben!

  7. Kedves könyvelőiroda!
    Én 2010. márciustól kapom a rokkantsági nyugdíjat és novemberben nem kaptam
    meg az előírt nyugdíj emelést / decemberben sem/. Úgy hallottam, hogy mindenkinek jár aki teljes nyugdíjat kap.
    Köszönöm segítségüket.

  8. Kedves Cím!
    56 éves vagyok, jelenleg táppénzen vagyok mert szivinfarktust kaptam.
    40 év szolgálati időm van. Kérhetem e a nyugdijazásomat vagy az átmeneti járadékot? Ill jól tudom e hogy ez nyugdij előtt járna?
    Köszönöm a válaszát!

    1. Kedves Potyók János!

      Ön 1954-es születésű férfi, így az öregségi nyugdíjkorhatára 63 év és 183 nap (2017. II. félév – 2018. I. félév). Kizárólag csökkentéssel történő előrehozás lehetőséggel 61 év és 183 nap (2015. II. félév – 2016. I. félév) és minimálisan 37 év szolgálati idő.
      42 éves szolgálati idő esetén az előrehozott öregségi nyugdíj életkori feltétele 60 év és 183 nap (2014. II. félév – 2015. I. félév).

      Átmeneti járadékra az a személy jogosult, akinek legalább 40%-os mértékű egészségkárosodása a keresőtevékenység folytatásának időtartama alatt – ideértve a keresőtevékenység megszűnését követően folyósított táppénz, baleseti táppénz és a Foglalkoztatási törvény szerinti pénzbeli ellátás időtartamát is – keletkezett, és ezzel összefüggésben a jelenlegi vagy az egészségkárosodását megelőző munkakörében, illetve a képzettségének megfelelő más munkakörben való foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas, és
      – a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt öt éven belül eléri, és
      – rendelkezik az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel, és
      – saját jogú nyugellátásra nem jogosult, és
      – nem részesül rendszeres pénzellátásban, kereset-kiegészítésben, átmeneti kereset-kiegészítésben, jövedelem-kiegészítésben, átmeneti jövedelem-kiegészítésben, rendszeres szociális járadékban, bányász dolgozók egészségkárosodási járadékában, és
      – keresőtevékenységet nem folytat, vagy az átmeneti járadékra való igény benyújtását megelőző négy naptári hónapra vonatkozó keresetének, jövedelmének havi átlaga nem haladja meg a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegének 80%-át.

      Ön nem jogosult az átmeneti járadékra, mivel az önre irányadó öregségi nyugdíjkorhatárhoz még több mint öt éve van.

  9. Tisztelt Cím!
    54 éves vagyok, jelenleg szociális járadékos. 29 év munkaviszonyom van.
    Kaphatok e nyugdijat és mikortól kérhetem?
    Válaszát előre is köszönöm!

  10. Tisztelt Cimzett!Érdeklödőm,hogy a rendszere szociális járadék 2011-ben mennyivel emelkedik?Tisztelettel?Nagyné

    1. Kedves nagy csaba lászlóné!

      Csak egyetlen kérdéssel és válasszal kellene visszanéznie… 🙁

      Tudomásunk szerint nem történik emelés, mivel a rendszeres szociális járadék nem nyugdíj, hanem nyugdíjszerű rendszeres pénzellátás.

  11. Kedves Könyvelőiroda !

    1999-ben lettem rokkantnyugdíjas/67%/ 35év munkaviszony után.Most
    64 éves vagyok. 62 éves koromban, és azóta töbször is /szóban kértem átminősítésemet sajátjogú öregségi nyugdíjassá.A nyugdíjfolyósító mindig elutasított.Ezért nemkaptam az évszám sze-
    rint járó korrekciós emelésből,és egyéb hátrány is ért.
    Most a2011 nyugdijemelésnél is nem tudni hogy a rokkantnyugdíjasokkal mi lesz./Kapnak-e emelést/
    Reménykedve várom segítő válaszukat

    Üdvözlettel:Lojka Ferenc

    1. Kedves Lojka Ferenc!

      Amennyiben a soros vizsgálatát követően Ön továbbra is ?jogosult rokkantsági nyugdíjra?, úgy az öregségi nyugdíjkorhatárának betöltésekor nem kerül öregségi nyugdíj megállapításra. Továbbra is rokkantsági nyugdíj összege kerül folyósításra az Ön részére.

      2011. január 1-jétől 3,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Ez a növekedés egyaránt vonatkozik a normál öregségi és az özvegyi nyugdíjakra, az árvaellátásra és a baleseti járadékra.

      Azok, akik nem 2010-ben mentek nyugdíjba, további 0.6 százalékos növekedésre, tehát összesen 4,4 százalékos emelésre számíthatnak.

      A nyugdíjak közé a sajátjogú és a hozzátartozói nyugellátások tartoznak.
      – Sajátjogú nyugellátások: öregségi- (előrehozott-, bányász-, korengedményes-, korkedvezményes-, szolgálati-, művész-) nyugdíj, rokkantsági-, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék stb.
      – a hozzátartozói nyugellátások: özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj, baleseti hozzátartozói ellátások.

      A felsorolt ellátások mindegyike, valamint a baleseti járadékosok is részesülnek az emelésben!

  12. Kedves Cím! 33 év munkaviszony után kerültem abba a helyzetbe, hogy leszázalékoltak (régi szerint 67%) . Jelenleg(szerencsés vagyok) mivel dolgozom részmunkaidőben. A kérdésem az lenne, hogy mivel minden hónapban vonnak nyugdíjjárulékot a fizetésemből ez bele számít-e a szolgálati időmbe? Ill. egyáltalán ezt a nyugdíjmegállapításomnál figyelemebe veszik-e, ha egy évet ledolgoztam?

    1. Kedves Paládi Károlyné!

      Milyen ellátást kap? Járadék? Rokkant nyugdíj?

      Amúgy – többször is adtunk már választ honlapunkon – a rokkantnyugdíj ideje beleszámít a szolgálati időbe.

    2. Köszönöm a választ. egyébként saját jogú nyugellátást kapok Üdvözlettel Paládi Károlyné

      1. Kedves Paládi Károlyné!

        Mi köszönjük a visszajelzését!

        Bár…

        Saját jogú nyugdíjas: az a természetes személy, aki
        1. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény, illetve nemzetközi egyezmény alkalmazásával a 14.§ (3) bekezdés a) pontjában meghatározott saját jogú öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül.
        A saját jogú nyugdíjjal azonos elbírálás alá esik a korengedményes nyugdíj, az előnyugdíj, a bányásznyugdíj, az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíja, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által megállapított öregségi nyugdíj, Magyarországon nyilvántartásba vett egyházi, felekezeti nyugdíj, a szolgálati nyugdíj, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által megállapított rendszeres rokkantsági segély, a növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadék és a rehabilitációs járadék,
        2. a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló közösségi rendelet, illetve az EGT-állam jogszabályai alkalmazásával saját jogú öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül.

  13. Szabó Lászlóné szerint

    1992-óta vagyok ötven%-on.mint szociáliális járadékos. 58 éves vagyok. Azóta munkahelyem nem volt. Betegségemből kifolyólag ,.hogy ha eléem a nyugij korhatárt, egyáltalán lesz nekem nyugdijam? Vagy éljek meg abból amit eddig félreraktam a HUSZONHÉTEZER ft- ból.
    Háztartásbeli vagyok,és erre szeretnék választ kapni!
    Köszönettel, és Tisztelettel: Szabó lászlóné

    1. Kedves Szabó Lászlóné!

      A rendszeres szociális járadék folyósításának időtartamát az előrehozott nyugdíjnál nem számítják szolgálati időnek a ma még hatályos törvény szerint, csak a III. rokkantsági csoportba tartozókét (a régi 67 % munkaképesség­csökkenés).Ön 1952-ben született, de azt nem írta meg, hogy hány év szolgálati idővel rendelkezik

      * ha rendelkezik 40 év szolgálati idővel, akkor már 2011-től teljes összegű előrehozott nyugdíjat kaphat
      * ha minimum 37 évvel, akkor csökkentettet .
      * Ha nincs minimum 37 éve, akkor nyugdíjba csak 62 éves és 183 napos korában tud elmenni.

      Az nem lehetséges, hogy átmeneti járadékot kap, ami a nyugdíja 75 %-a, de alacsony szolgálati idő miatt továbbra is alacsony a járadék összege?

  14. Kedves Könyvelőiroda! Gratulálok az emberséges szolgálataikért. Ritka az ilyen megnyilvánulás, de kivételek mindig vannak. Önök is azok! Kérdésem: 1971-ben kezdtem el dolgozni.2011. 11.28-án betoltött 40 évmunkaviszonyom lesz.1990-ben szültem, 3 év gyes, fiz.nélkülk. szab. 2 évig ápolási díj miatt, majd mai napon is ápolási dijas vagyok, méltányosságból.Munkaviszonyom folyamatos, a nyugdíjjárulékot fizettem folyamatosan. kb. mennyi nyugdíjösszegre számíthatok, ha 2011. 11. 28.-ától nyugdíjba mennék. köszönettel: Nagy Katalin

    1. Kedves Nagy Katalin!

      Köszönjük szépen dícséretét! 🙂

      sajnos, a nyugdíjszámítás lényegesen bonyolultabb dolog annál, hogy a megadott adatokból – akárcsak közelítőleg is – meg tudnánk önnek mondani a majdani nyugdíja várható összegét. Mivel minden adat az ön kezében van, ezért javasoljuk, hogy forduljon az interneten elérhető nyugdíjkalkulátorok egyikéhez (mi az Adózóna nyugdíjkalkulátorát ajánljuk), amivel a körülbelüli számításokat elvégezheti.

  15. 30 éves munkaviszonyom van, 10 éve 50%os szociális járadékot kapok
    A kettő együtt 40 év lenne.
    Mikor kaphatnék nyugdíjazást vagy ezt nem számitják bele?

    1. Kedves Juhász Jánosné!

      Még nem törvény a nők nyugdíjba vonulása 40 év szolgálati idő után!

      Szolgálati idő alatt azokat az időszakokat kell érteni, amelyek alatt a nyugdíjigénylő biztosításra kötelezett jogviszonyban állt (biztosított volt) és az előírt nyugdíjjárulékot megfizette, illetve szolgálati idő szerzésére kötött külön megállapodás alapján fizetett nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulékot.

      Az öregségi nyugdíjra jogosító életkort megelőző tíz éven belül az igénylő a lakóhelye szerint illetékes regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóságtól, kérheti az ONYF.3515-271/A jelű nyomtatványon a nyugdíjra jogosító szolgálati idejének – határozattal történő – megállapítását. (Akár elektronikus úton is.)

      A rendszeres szociális járadék folyósításának időtartama nem minősül szolgálati időként figyelembe vehető időnek.

  16. TISZTELETTEL KERDEZNEM HOGY 2006-BAN MENTEM NYUGDIJBA JA-E 2010RE A VISSZA MENOLEGES NYUDIEMELES.
    KOSZONETTEL MEDVE LASZLO

    1. Kedves MEDVE LASZLO!

      A kérdése nem teljesen világos számunkra; milyen visszamenőleges nyugdíjemelésre gondol? Milyen típusú nyugdíjas (öregségi, előrehozott öregségi, rokkantsági, stb…. ?)

        1. Kedves MEDVE LÁSZLÓ!

          2010. január 1-jétől a 2010. január 1-je előtt megállapított öregségi nyugdíjak (ideértve a bányásznyugdíjat, a korengedményes nyugdíjat, az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíját, a szolgálati nyugdíjat, a polgármesterek öregségi nyugdíját és közszolgálati járadékát is), rehabilitációs járadékok, rokkantsági nyugdíjak, baleseti rokkantsági nyugdíjak, özvegyi és szülői nyugdíjak, árvaellátások, baleseti hozzátartozói nyugdíjak összege 4,1 százalékkal emelkedik.

          Amennyiben Önnek 2006-ban állapították meg az öregségi nyugdíját, akkor 2007-ben, 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben már automatikusan részesült a nyugdíjemelésben. Továbbra sem értjük, hogy milyen visszamenőleges nyugdíjemelésre gondol?

          Egy tiszeletteljes kérés: kérjük, ne használjon írásánál csupa nagybetűt, mivel az “internetül” kiabálást, üvöltözést jelent. 🙂

  17. Rokkant nyugdíjas vagyok,2éve havi 60 ezer forintból élek, beosztani nagyon nehéz ez csak arra jó hogy éhen ne haljak,nem értem miért kell százalékban meg határozni az emelést,mert igy mindig az jár jobban akinek magas nyugdíja van. miért nem lehet mindenkinek egységesen pl:3-4 ezer fofintot adni ,hisz nyugdíjba vonúláskor már kialakul a külömbség,a boltban pedig mindenki ugyan annyiért kap 1kg kenyeret…..

    1. Kedves Dobóné Kiss Erzsébet!

      Hjjjaaa, ez messze vezetne… 🙁 Mi pedig egyáltalán nem kívánunk politizálni.

      Bizonyára az lenne belőle, hogy most a másik fél mondaná, hogy ő miért kap 5 %-os emelést, én pedig miért csak 1 %-osat? 🙁

      Ha lenne tisztességes fizetés, akkor az egy tisztességesnek mondható nyugdíj alapja lehetne. Az árak már elég tisztességesek, nem? 🙁

  18. Tisztelettel kérem Önöket,hogy szeretném a nyugdíjamat a folyószámlámra átutaltazni. Ebben az esetben mi a teendőm kérem segítsenen megmondani,hogyan kezdjem el. Köszönöm előre is segítségüket. Szamosi Ervin Pál.

    1. Kedves Szamosi Ervin Pál!

      Egyik módja, hogy ír egy levelet a nyugdíjfolyósítónak (a természetes adatainak megadása mellett a nyugdíjas törzsszámát is tüntesse fel!), a másik, ha a lakóhelye szerint illetékes nyugdíjigazgatósághoz beballag, kéri a változás átvezetését.

      1. Alulírott Szamosi Ervin Pál nagyon szépen köszönöm kielégítő válaszukat! Tisztelettel Szamosi Ervin Pál.

  19. Kérdésem 1991 februárjától vagyok szociális járadékos. 27.000ft.-ot kapok. 2011.-dik évben valamennyicskét emelkedni fog ? A választ köszönöm szépen ! Tisztelettel: Tüske Imréné Munkájukhoz sok-sikert, és egészséget kívánok önöknek!

    1. Kedves Tüske Imréné!

      Oh, bárcsak szépet, jót és megnyugtatót tudnánk mondani, és a jóslat meg is valósulna! Ha ezen múlna, akkor bizonyára jelentős mértékben emelkedne…

      Nem tudjuk megmondani, de a dolgok jelen állása szerint azt a kicsit, amit talán emelni fognak, elviszi a még nagyobb élelmiszer-, gyógyszer-, energiaár-emelkedés. 🙁

  20. Férjem 2010.08.31-én töltötte be a 60.-ik évét.előrehozott nyugdijat igényelt,mivel 50%-os leszázalékolt beteg,+40%-os baleseti járadékos is.Megkaptuk a nyugdijat,amibe azt irták,beleszámitották a baleseti járadék összegét is.Ami nyugdij került megállapitásra,abba egyidejüleg a baleseti járadék további folyósitása is benne van?Várom válaszukat,tisztelettel,Süvegesné.

  21. Tisztelt Könyvelőiroda!

    A keresőbe a “rendszeres szociális járadék”-ot ez a kategória tűnt viszonylag rokonnak, reménykedem, hátha tudnak segíteni:
    az eddig méltányosságból kapott rokkantsági nyugdíjam után most rehab. járadékra lennék jogosult, de a szükséges szolgálati időt sajnos a kezelések alatt sem sikerült megszereznem 😛 (Ezért volt a nyugdíjam is méltányossági.)
    Ma hallottam, hogy a rendszeres szoc. járadékhoz a szükséges szolgálati idő fele is elegendő (ez idáig rendben is van, ez megvan – nappali tagozatos felsőoktatási intézményből), csakhogy kizárólag akkor, ha az oklevelem 1998 előtti… Ez létezik…? Jól tudta, aki mondta??
    Nehezemre esik elhinni, többek között azért, mert ugyanezt tegnap személyesen kérdeztem egy ügyintézőtől (mármint azt, hogy a felsőoktatásban eltöltött idő itt szolg. időnek minősül-e; akkor nem tudtam a ’98-as kitételről, neki viszont tudnia kellett-illett volna), és nem említette, pedig ehhez a feltételhez azért jó pár évvel idősebbnek kellene lennem.
    Mi van azokkal, akik 1998-2010 között diplomáztak, és ilyen szerencsétlen helyzetbe kerülnek?

    Válaszukat előre is köszönöm, és további jó munkát kívánok!

    F. N.

    1. Kedves egy tanácstalan 29 éves!

      Valóban, a rendszeres szociális járadék folyósításának egyik feltétele, hogy a rendszeres szociális járadék megállapításának időpontjában rendelkezzék a rokkantsági nyugdíjhoz életkora szerint szükséges szolgálati idő felével.

      A rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő
      22 éves életkor betöltése előtt 2 év,
      22-24 éves életkorban 4 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 3 év,
      25-29 éves életkorban 6 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 4 év,
      30-34 éves életkorban 8 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 6 év,
      35-44 éves életkorban 10 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 8 év,
      45-54 éves életkorban 15 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 12 év,
      55 éves életkor betöltésétől 20 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 16 év.

      A rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megállapításánál a megrokkanás időpontjában betöltött életkort kell figyelembe venni.

      Az, aki az iskolai tanulmányai megszűnését követő 180 napon belül szolgálati időt szerzett és huszonkét éves kora előtt megrokkan, szolgálati idejének tartamára tekintet nélkül jogosult rokkantsági nyugdíjra.

      1998. január 1-től szolgálati idő elsősorban a munkaviszonyban, közalkalmazotti, illetőleg közszolgálati jogviszonyban, ügyészségi szolgálati jogviszonyban, bírósági jogviszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, hivatásos nevelőszülői jogviszonyban, a fegyveres erőknél, a rendvédelmi szerveknél, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál hivatásos állományban, a fegyveres erőknél szerződéses állományban, szövetkezeti tagsági viszonyban, egyéni vagy társas vállalkozóként, tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytatóként, ? megfelelő feltételekkel ? díjazás ellenében munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében személyesen munkát végzőként eltöltött idő, ha erre az időszakra az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.
      Szolgálati idő továbbá ? öregségi nyugdíjra jogosultság szempontjából ? a felsőfokú nappali tanulmányok ideje, egyházi személyként, szerzetesrendi tagként eltöltött idő, katonai (polgári) szolgálatban eltöltött idő, a táppénz (betegszabadság) ideje, továbbá a gyermeknevelési támogatás, ápolási díj, GYES, munkanélküli járadék, nyugdíj előtti munkanélküli segély, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették, illetőleg a megállapodás kötése alapján nyugdíjjárulék fizetéssel fedezett idő.

  22. Tisztelt ügyintéző úr ( úrhölgy) Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok önhöz, hogy magyarázza el mi alapján kell kiszámolni a 4,1 + 4% emelést. 1996 áprilia 1-ével mentem hyudgíjba. Az én számításom alapján nem kaptam meg a 4% korrigációt. P.L. 1O9650 F.t. ellátás esetán. Vagy nekünk nem jár? Segírségét megköszönve további jó egészséget kívánok Tisztelettel.

    1. Kedves Balog József!

      Itt valami tévedés lehet; mi nem vagyunk ügyintézők, mi egy pécsi Könyvelőiroda vagyunk, és a fejünkbe vettük, hogy igyekszünk magyarázatokkal megértetni embertársainkkal a bonyolult – szakmánkhoz tartozó – jogszabályokat.
      Tesszük mindezt ingyenesen, szabad időnben, munkánk mellett.

      Reklamációval a NYUFIG felé kellene élni, bár leírása alapján (további adatok ismerete nélkül) úgy érezzük, hogy jogosan nem kapta meg a 4 %-os korrekciót, mivel, szerintünk, az Ön esetében nem jár.

      A nyugdíjemelés összege és a nyugdíjkorrekciós elvek is jogszabályi előírás alapján történik, csak a százalékok változnak. (2005. évi CLXXIII. törvény a nyugdíjak korrekciós célú emeléséről, megjelent a Magyar Közlöny 2005/171. (XII. 28.) számában)

  23. Tisztelt Cím!

    Lehet butának fogok tűnni, de nem értem, hogy miért nem jogos esetemben a korrekciós emelés. Kérem Önöket, amennyiben lehetőség van rá, tájékoztassanak, hogy miért nem vagyok jogosult a korrekciós emelésre. Az Önök által hivatkozott jogszabályban foglaltak számomra nem egyértelműek. Segítségüket és megértésüket előre is köszönöm. Tisztelettel: Katica

    1. Kedves Katica!

      Miért tűnne butának? Azért, mert ezer soron keresztül képes a jogalkotó magyarnak látszó mondatokat leírni, amiből ember legyen a talpán, aki kihámozza az igazságot?

      Viszont a magyarázat is hosszú sorokat tenne ki, és nem is a mi asztalunk.

      Nyugdíjemelési ügyekben a lakóhelye szerint illetékes nyugdíj igazgatósághoz kellene fordulni; ebben nem egy pécsi Könyvelőiroda az illetékes, és nem kívánunk magyarázkodni mások helyett, akiknek ez lenne a dolga (nem magyarázkodni, hanem tisztességesen tenni dolgukat).

  24. Tisztelt Tanácsadó
    1995.01.12-től-2007.09.29-igrokkantsági nyugdíjban voltam.
    2007.10.01-től korkedvezményes szolgálati időt értem el.
    Ettől az időponttól korkedvezményes nyugdíjba vagyok.
    Kérdezem:Hány százalékos emelésre vagyok jogosult?

    Feleségem 1955-ös születésű 40 -év munkaviszonya van mikor mehet legkorábban előnyugdíjba?

    1. Kedves Wieszt János!

      20 perccel ezelőtt feltett kérdésében a válasz is ott volt: 4,1 %.

      Felesége öregségi nyugdíj életkori feltétele 64 év (2019). Kizárólag csökkentéssel történő előrehozás lehetőségével az életkori feltétel 61 év (2016) és minimálisan 37 év szolgálati idő.
      A csökkentés mértéke maximálisan 8,4 % (függ attól, hogy a 64 éves korhatárhoz képest mennyivel előbb vonul előrehozott öregségi nyugdíjba).

  25. 1995-02-01-től 2007 -10-01-ig rokkantsági nyugdíjba voltam,ekkor elértem a korkedvezményes nyugdíjazásomra a jogosultságot.
    Kérdezem, hogy miért csak a 4.1%-os nyugdíjemelést kaptam.

    1. Kedves Wieszt János!

      Nyugdíjemelési ügyekben a lakóhelye szerint illetékes nyugdíj igazgatósághoz kellene fordulni; ebben nem egy pécsi Könyvelőiroda az illetékes, és nem kívánunk magyarázkodni mások helyett, akiknek ez lenne a dolga (nem magyarázkodni, hanem tisztességesen tenni dolgukat).

      Megjegyzésünk: Ön – feltehetőleg – nem korkedvezményes nyugdíj korhatárt érte el, hanem az előrehozott öregségi nyugdíj korhatárát.

  26. Tisztelt Cim!
    Nyugdíjam a 2010 január 22-én érkezett értesítés szerint az alábbiak szerint alakul: hozzátartozói ellátás emelése 4.1 % (1225,- Ft), a rendszeres szociális járadékból ugyanekkora összeget vontak vissza, majd a következő sorban a hozzátartozói ellátás korrekcióját 245,- Ft-ban határozták meg. Tehát az összes emelés 245,- Ft. A fenti cikkben az alábbiakat olvastam:
    “b) A nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások évenkénti emelésére ? szemben az 1/a pontban említett nyugdíjakkal ? nincs törvényi kötelezettség, azok összege 2010. január hónapban nem emelkedik. ”
    Kérdésem: Hogy lehetséges, hogy az emelés csak 245,- Ft.
    Várom szives válaszukat. Köszönettel és tisztelettel: Kondacs Andrásné

    1. Kedves Kondacs Andrásné!

      Olyant, ami hozzászólása nyomán először eszünkbe jutott, nyilvánosan megjeleníteni nem szokás; a tv-ben, rádióban kifütyülik, az interneten kicsillagozzák. Az oldalt csillaggal teleírni pedig értelmetlen…. 🙁 🙁

      A rendszeres szociális járadékról (ami nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások sorába tartozik) a 308/2007. 387/2007. Kormányrendelet rendelkezik, és – úgy tűnik – jogosan alkalmazták Önnél (és még hány ezer, tízezer érintettnél?)…

      Sajnáljuk, és nekünk ég a képünk a törvényalkotók helyett. 🙁

      1. T.Cim!

        Köszönöm szives válaszukat. További jó munkát kívánok.
        Üdv: Kondacs Andrásné

  27. Tisztelt Cím!

    A kérdésem a következő lenne: 1994.07.11. napján III. fokú rokkantsági nyugellátás lett a részemre megállapítva. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által postázott igazolás szerint nem kaptam korrekciós nyugdíjemelést. Nem lennék rá jogosult? A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által közzétett tájékoztató szerint többek között ” az 1992. január 1-je és 1995. december 31-e közötti időponttól kezdődően megállapított saját jogú nyugellátásokat 4 %-kal” kell emelni. Úgy gondolom az én nyugellátásom időpontja ebbe az időintervallumba beleesik, mégsem kaptam korrekciós emelést. Miért nem vagyok rá jogosult? Segítségüket előre is köszönöm. Tisztelettel: Katica

    1. Kedves Katica!

      A 2005. évi CLXXIII. törvény szól a nyugdíjak korrekciós célú emeléséről. Véleményünk szerint a NYUFIG helyesen alkalmazta a jogszabályt, de konkrét esetben hozzájuk kellene fordulni a reklamációval.
      Ha megteszi, és megkapja a választ, mi örömmel helyt adunk a válasznak – ha volna olyan kedves megosztani velünk, és a többi Olvasóval.

  28. 199 5 -ben mentem rokkantnyugdijba ,már öregségit kapok 66 éves vagyok ,korrekciós emelést nem kaptam csak a 4,1 .

    1. Tisztelt Cim!
      Kérdésem a következő: 1998.12.17-e a megrokkanásom időpontja.
      A nyugdij folyósitásának kezdete: 199.01.16.

      Nem jár a korrekciós emelés? /mert nem kaptam/
      Köszönöm a választ.

      1. Kedves Pálinkás Mártonné!

        2010. január 01-től korrekciós nyugdíjemelés címén

        … az 1997. január 1-je és 1998. december 31-e közötti időponttól kezdődően megállapított saját jogú nyugellátásokat 4 százalékkal kell emelni.

        Az Ön nyugdíját – feltehetően – 1999-ben állapították meg, és nyugdíját 4,1 %-kal emelték, ugye?

  29. Kedves Válaszadó!
    Nem kötözködni akarok, de sajnos nem derül ki, hogy én kaphatok, ill. kaphattam volna, mert mint írtam 1996. augusztusától 2002. júliusig rokk.nyugdíjas voltam. Az idézett 2. pontban nem szerepel az 1996. január 01.-től december 31.-ig saját jogú nyugdíjasok. Ezért mertem megkérdezni, hogy nekem járt-e, ill. jár-e a korrekció. Azt hittem, hogy az 1996-os év véletlenül maradt ki. Elnézést!

    Tisztelettel: mm

    1. Kedves mészáros mária!

      Mi kérünk elnézést, hogy abba a hibába estünk, hogy számunkra teljesen egyértelműek az információk… 🙁

      Véleményünk szerint em kaphat korrekciót ezen az alapon; Ön rokkantnyugdíjas volt, majd a rokkant nyugdíjas időszakot szolgálati időnek tekintve öregségi nyugdíjas lett és így vált a 4,1 %-os emelés jogosultjává.

  30. Köszönöm a választ, de….én a korrekciós emelést kérdeztem, ami a 2.pontban szerepel.
    2./ 2010. január 1-jétől korrekciós nyugdíjemelés címén

    * az 1988. január 1-je és 1990. december 31-e közötti időponttól kezdődően megállapított saját jogú nyugellátásokat 2 százalékkal,
    * az 1992. január 1-je és 1995. december 31-e közötti időponttól kezdődően megállapított saját jogú nyugellátásokat 4 százalékkal, valamint,
    * az 1997. január 1-je és 1998. december 31-e közötti időponttól kezdődően megállapított saját jogú nyugellátásokat szintén 4 százalékkal

    kell emelni.

    1. Kedves mészáros mária!

      Nekünk pedig szemüveget! Tényleg a korrekcióról kérdezett… 🙂

      Most pedig, az idézetből már Ön is láthatja, hogy kik a jogosultak.

  31. lll. rokkantsági csoportba tartozó nyugdijas vagyok. Havi nyugdijam 60000 ft, mellete dolgozom a havi bruttó bérem 85000 ft .Jogosult vagyok-e a 2010 évre a teljes összegü havi 15100 ft adójóváírásra? Tudomásom szerint 3 millió 188 ezer Ft-ig vehető igénybe. Köszönettel: Darabánt Gyuláné

  32. 1996. augusztus 01.-től 2002. július 02.-ig rokkant nyugdíjas voltam. 2002. július 02.-től öregségi nyugdíjas vagyok.
    Kérdésem: jár-e a nyugdíj korrekció.
    Tisztelettel: MM

    1. Kedves mészáros mária!

      A bejegyzésünk így kezdődik: “2010. január 1-jétől a 2010. január 1-je előtt megállapított öregségi nyugdíjak (ideértve a bányásznyugdíjat, a korengedményes nyugdíjat, az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíját, a szolgálati nyugdíjat, a polgármesterek öregségi nyugdíját és közszolgálati járadékát is), rehabilitációs járadékok, rokkantsági nyugdíjak, baleseti rokkantsági nyugdíjak, özvegyi és szülői nyugdíjak, árvaellátások, baleseti hozzátartozói nyugdíjak összege 4,1 százalékkal emelkedik.” 😉

  33. 2009.december 28-adikával mentem előrehozott korengedményes nyugdijba.
    A nyugdijazásomról határozatot még nem kaptam, érdeklődöm, hogy ez esetben engem is megillet-e a 2010. januári nyudijemelés?
    Válaszkat várom. Tisztelettel: Bodnár Sándorné.

    1. Kedves Bodnár Sándorné!

      A tájékoztató azt mondja, hogy a 2010. január 1-jétől a 2010. január 1-je előtt megállapított öregségi nyugdíjak….. összege 4,1 százalékkal emelkedik. Ez alapján az a véleményünk, hogy Önt nem illeti meg a 2010. évi nyugdíjemelés.

"Vissza a tetejére" gomb