2026 november 5. csütörtök

A 4000 milliárd forint nyomában: mit is jelentett be igazából Kapitány István?

A 4000 milliárd forint nyomában: mit is jelentett be igazából Kapitány István?

Friss hírek

Megszületett a döntés: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, bizonyítékok eltüntetésének veszélyére hivatkozott a bíróság
Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék – derül ki a közleményből. A másodfokú bíróság szerint továbbra is fennáll az elérhetetlenné válás és a bizonyítás befolyásolásának veszélye, a volt jegybankelnök esetében pedig a bűnismétlés kockázatát is megalapozottnak találta – a bíróság az eljárás jelenlegi szakaszában sem a bűnügyi felügyeletet, sem az óvadékot nem tartotta elegendőnek.
Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete
A demokraták félidős választási tarolása után szerdán gyengült a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. A dolláreladási hullám csütörtökön egyelőre megállt, miközben ma a Bank of England kamatdöntése kerül a fókuszba – 2023 augusztusa óta először emelkedhet a brit alapkamat.