Valamikor az adócampus hajnalán lenyomtunk egy burnout workshopot, mert könyvelőként már akkor is félig üres volt a pohár. Azóta más lett a stressz SI mértékegysége, meg a decemberi extra feladatok (feltöltési kötelezettség emléke örökre a szívünkben él) sem terhelik a mindennapokat. Mégsem érzem azt, hogy a mentális állóképességünk erre a maratonra készült, amit a tavalyi évben lenyomtunk.
Apró lépésekben
A COVID csúnyán átrajzolta az értékrendünket. Mégis olyan hibákat követünk el, mintha nem darált volna le bennünket az akadozó zoom meetingtől, a az éjszaka megjelenő rendeleteken át, a kényszerű digitalizációig terjedő rémálom. Most sem gondoljuk át, vagy nem törődünk vele, hogy már reggel azért vagyunk fáradtak, mert a szociális életünk facebook/insta/tiktok mélységű és ezért alvást/evést/sportot is be tudunk áldozni. A fáradságra fogjuk a teljesítmény csökkenését, az elvesző motivációt, meg alap skillként a borús életérzést.
Ha mégis tudunk, akarunk mély levegőt venni, ha nem csak póló/bögre/sírfelirat lesz a holnaptól másképp csinálom, akkor legyen kiinduló pont mondjuk ez a könyv.
Ha már van időnk olvasni (hangoskönyvben is van, csak szólok), akkor ebből az énidőből csináljunk rendszert. A munkaidőnk –tól –ig tartson (home office esetében ez még fontosabb), némítsuk/időzítsük az üzleti email/sms/telefon/ messenger csatornákat. Na meg:
Tervezzünk és rangsoroljunk
A könyvelői munka határidőkről szól. Akkor is ha betartjuk és akkor is ha nem. Megvannak a határaink, ezért az a feladat, hogy gondoskodjunk ezen belül is maradjunk. Tervezzük meg az évet, a hónapot, a hetet, de legalább az adott napunkat. Mindegy, hogy a naptár az asztalunkon vagy a telefonunkon van, a lényeg, hogy használjuk. Gyakori, hogy eddig is egy, egy esemény bekerült a naptárunkba (helló fodrász/műkörmös/kozmetikus), mi lenne, ha ezentúl a tízórai, az ebéd, a délutáni kávé is helyet kapna a listán? Tovább megyek! Mi lenne, ha nem minden nap lenne ügyfélfogadás (telefonon főként), ha a könyvelési folyamatok határoznák meg, kivel kell egyeztetni?
Ja, és a legfontosabb, azok a feladatok, amelyek tőlünk függetlenül nem férnek bele a jogszabályok, a szokások és saját magunk által megadott intervallumokba más folyamatainkat is meg fogják zavarni. Ezeket lehetőség szerint engedjük el.
Tudjunk nemet mondani
Nehéz volt eldönteni, hogy ez van előbb, vagy a tervezés. Szerintem, ha jó az időbeosztás, látni fogjuk, hogy mire kell nemet mondani. Akár szakmai büszkeség, akár a pénzügyi kényszer, akár rossz beidegződés, a bajok fő okozója, hogy túl sok feladatra mondunk igent. És persze, ha itt igent mondunk valami másra nemet kell mondanunk.
Ha egyedül dolgozunk könnyebb felmérni a kapacitásainkat (ha többen, vagy a feladatkörök legyenek pontosak, vagy tanuljunk meg delegálni). Tudjuk hány számfejtés, bevallás, ügyféltalálkozó, ami nem megy az életünk rovására. Ha elsőre nem sikerül, mérjük (jöhet a google tábla, kockásfüzet, Clockify). Ha ezután sem működik a dolog, térjünk vissza a tervezésre…
Merjünk beszélni a problémákról
Itthon nincs nagy múltja a mentális egészség megőrzésének (ahogy természetesnek tekintjük a túlhajszoltságot, vagy a munkamániát). Természetesen máshol sincs kolbászból a kerítés, de legalább foglalkoznak a problémával (elrettentésül itt pl egy USA–ban készült felmérés a kiégésről) és pár ötlettel szolgálnak. Ezek közül nekem a legfontosabbnak az tűnt, hogy egy olyan betegségről van szó, amiről beszélni kell. A helyzetünkön mindenképp változtatni kell, ennek legfontosabb pontja, ha felismertük, ha akarunk érte tenni és ezt mással is megosztjuk. A tökéletes döntés, ha szakemberhez pszichológushoz, mentálhigiénés szakemberhez, esetleg coach–hoz fordulunk. Szerintem a mi közegünkben egyébként ugyanúgy játszik a család/barát/kolléga kártya is.
Figyeljünk másokra
Cégvezetőként gyakran esünk abba a hibába, hogy elnézünk azok feje felett, akikkel együtt dolgozunk. Egy közösségben, ahol mindenki benne van a fazékban, amiben lassan felforr a víz, nehezebben vesszük észre, hogy változásra van szükség. Ezért elengedhetetlen, hogy a közösségünket néha külső személőként is figyeljük, hogy saját lelki állapotunk mellett azoké is felmérjük, akikkel együtt húzzuk az igát. A probléma megelőzésére az élhető munkakörülmények, a felelősség és a munkaterhelés legyenek a hívó szavak. Ha ezekkel már elkéstünk legalább a közösség érzését támogassuk azzal, hogy átbeszéljük a problémáinkat.
