Mindenszentek napján, november 1-én ünneplik a katolikusok az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig megemlékeznek minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről.
[Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye 2019.]
“A Halottak napján a katolikus egyház ünnepélyesen megemlékezik minden elhunytról, különösképpen a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről. Az egyház a testi feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga hagyományai szerint tesz eleget.” [hirado.hu]
Én, sokan másokkal egyetemben, úgy vélem, hogy nekem vannak Halottaim, és nekem vannak Élőim – mindegyiküket, minden egyes napon, megemlítem, és emlékezem rájuk.
Nem kell nekem ahhoz a temetőbe kimennem sem most az Ünnepen, sem máskor, amikor nincs ünnep – én úgy számolok el saját lelkemmel és lelkiismeretemmel, ahogyan azt én gondolom, én úgy szeretek és tisztelek, ahogyan én gondolom, nem kényszeríthet rá sem akarat, sem liturgia, sem szokás, de ugyanígy: el sem vehetik tőlem soha ezt a szeretetet, tiszteletet, emlékezést.
Nincs semmiféle jogom arra, hogy azt mondjam, aki egész évben nem volt a temetőben, az most miért vonul ki ásóval, kapával, nagy seprűvel, malomkerék sírcsokorral, oszlopnyi gyertyákkal?
Nem tudhatom, ,hogy egész évben, a többi napon hányszor és hogyan gondolt szeretteire – éppen úgy lehet ez egy felszín, egy szokás, mint igazi becsülés. Mindenkinél más és más a reakció, a katarzis, a bánat, az öröm, a szépség, a remény, a hit, a szeretet – és megannyi emberi tulajdonság. És ez így van jól!
Hagyjunk mindenkit, és magunkat is, úgy emlékezni, úgy szeretni, úgy örülni, úgy sírni, úgy akarni, úgy védeni, úgy gondolkodni, úgy sírni, úgy mosolyogni, ahogyan azt mindenki szeretné, ahogyan az mindenkire megnyugvást hoz.
Élőkre és Holtakra egyaránt!