Gondolom, sokan ismerik Hachiko (Hacsi), a leghűségesebb barát, az akita fajtájú kutya megható és elgondolkodtató történetét;
Hachikot, a 2 hónapos kutyát 1923-ban vette Ueno professzor, aki az egyetemen tartott előadásokat. A kutya reggelente elkísérte őt a vonathoz, délután pedig ugyanott fogadta. Így tett minden nap, egészen 1927-ig, mikor hiába várt többet gazdájára. A professzor egy előadása alatt szívrohamban meghalt. Hachiko ezután még 9 évig járt reggel és délután az állomásra várni gazdáját. 1935 márciusában a kutyát holtan találták azon a helyen, ahol évekig oly türelmesen várakozott.
…Hachikot többször is magához fogadta pár család, de ő mindig megszökött tőlük és visszatért a régi otthonához, abban a reményben, hogy egy nap újra láthatja a professzort. Mivel odahaza sohasem találta, ezért elment az állomásra ahova már számtalan alkalommal kikísérte ezelőtt.
Hachiko nem adta fel soha, hogy Dr. Ueno egyszer csak hazatér.Nap, nap után békésen feküdt a peronon, és az érkező embertömeget fürkészte gazdája, barátja után.
A helyiek nagyon megkedvelték az egyre soványabb, gyengébb állatot. Mindenkit meghatott a hű kutya várakozása. Az állomáson dolgozók gondját viselték, etették, itatták, nyugvóhelyet adtak neki.
Minden évben április 8-án ünnepélyes ceremónia keretében emlékeznek a Shibuya vasútállomáson az odaadó kutyára. Ilyenkor több százan visznek virágot Hachiko szobraihoz.
Aki – valamilyen rejtélyes okból nem látta a filmet, az a Videa-n megtekintheti:
Nos, ha ismeri, vagy megismerte a filmet, és összeveti az eszement 2016-2017 év szilveszterének tűzijátékával, petárdázásával, akkor is úgy gondolja, hogy a kutya az ember leghűségesebb barátja?
Vagy a barátságot egyirányú útnak tartja?
Miért is nem vagyunk figyelmesek a barátainkhoz? Vagy mi tönkretehetjük az ő idegeiket azért, hogy a hülyeségeinknek végtelen áradatát kizúdítsuk?
Kettő kutyánk van; egy befogadott, meg egy ide vásárolt. Végtelen nyugalmúak, igazi szeretetgombócok. Az őrült durrogtatás következményeként a teraszon túl nem mernek kimenni az udvarra, akkor esznek, ha mellettük állunk, és megnyugtatóan simogatjuk őket, körbeállva védelmezzük őket.
Bele sem akarunk gondolni, mi lett volna, ha elmegyünk a barátainkkal szilveszterezni. Két megőrült kutya fogadott volna bennünket? Vagy ők is világgá szaladtak volna a rettegéstől?
Mi lenne, ha emberek lennénk a jövőben, és tisztelnénk más érzékenységét? Akkor is, ha a legjobb, leghűségesebb barátainkról van szó!
