családi pótlék

  • Személyi jövedelemadó
    csaladi-kedvezmeny-csaladi-potlek-osszefugges-ballagaskor-meg-nem-gondolunk-ra

    Családi kedvezmények módosító nyilatkozatai

    A családi kedvezmények szempontjából fontos dátum a július, hiszen az érettségizett gyerekek után már nem jár a kedvezmény. Továbbtanulás esetén azonban fontos lehet még a létszám meghatározásánál. Családi pótlék Családi kedvezmény addig jár, amíg a gyermek után családi pótlékot folyósítanak. Érettségit követően a családi pótlékot csak a tanév végéig, azaz június végéig folyósítják, tehát júliustól már nem. A jogszabály szerint ugyanis a családi pótlék a tankötelezettség teljes időtartamára jár (ez ma már a 16. év betöltését jelenti), illetve addig, amíg a gyermek közoktatási intézményben tanul, de legfeljebb annak a tanévnek végéig, amikor betölti a 20. életévét. Jó tudni, hogy az…

    Bővebben »
  • Adó | Járulék | Illeték
    KÖNYVELŐZÓNA - Iskolakezdési támogatás 2016-ban

    Iskolakezdési támogatás 2016-ban

    A nyár még ugyan tartja magát, de a gyermekes szülők feje már zsong az iskolakezdés gondjaitól; hivatalosan 2016. szeptember 01., csütörtök, az első tanítási nap, és addig, meglehetősen borsos összegeket kell – táska, cipő, írószer, tornadressz, gyurma, radír, körző, kés, villa, nagyolló, stb. – az ingyenes oktatás oltárán áldozni. Hogy nagyon őszinték legyünk, ez az ingyenes oktatás méregdrága, és az iskolakezdési támogatás rendszere igaz, hogy létezik az adózási kedvezmények között, de pontosan annyira kedvezményes, mint amennyire az oktatásunk ingyenes. Szóval, az iskolakezdési támogatás sem olcsó mulatság… 🙁 Szerintünk, nincs széles e kis hazánkban olyan szülő, aki ne tudná, hogy –…

    Bővebben »
  • Személyi jövedelemadó
    NEXOL Digital Ügyviteli Kft - digitális ügyvitel könyvelés, adótanácsadás, tb-bér-munkaügy, bérszámfejtés

    Iskolakezdési támogatás 2013.

    Nem akarunk senkit sem riogatni, de lassan belefordulunk az őszbe; már az évi utolsó nyári hónap első dekádján is túl vagyunk – még rosszabb hír a gyerekeknek, hogy mintegy három hét, és kezdődik az iskola. 🙂 Amennyire “szomorúság” a gyerekeknek az iskolakezdés, a szüleiknek még nagyobb szomorúság, hogy minden egyes új tanévet megelőzően kisebb-nagyobb fejtörést okoz: miből indítsuk el a gyereket az iskolába, de jó, hogy az a büdös kölök a nyáron akkorát nőtt, mint a jegenyefa, de miből vegyünk neki új cipőt, ruhát, sportruházatot… stb. 🙁 Az iskolakezdési támogatás az egyik módja annak, hogy az adórendszer szabályozásán keresztül a…

    Bővebben »
"Vissza a tetejére" gomb