Könyvelőzóna

Új köntösben a könyvelőzóna.hu honlapja

Örömmel jelentjük, hogy a mai napon honlapunk megjelenésében változtatásokat hajtottunk végre. A nagy számítógépes guruk azt mondják, hogy egy-kiét évente meg kell újítani a honlapot; egyrészt nem árt beépíteni az időközben megjelenő technikai megoldásokat, másrészről, hogyan néz ki a legszebb királylány is egy kopottas öltözetben? 😉

Mivel a könyvelőiroda lehetőségei meglehetősen szerények, mi a két évet vártuk ki, és végeztünk ráncfelvarrásokat. 🙂

Mindenekelőtt azonban nagyon szépen köszönjük, hogy megtisztelték, megtisztelik oldalunkat látogatásaikkal; a látogatások száma a tegnapi napig majdnem elérte a félmilliót:

könyvelőzóna.HU látogatói statisztika 2012. I. félév

A honlap legfőbb újdonsága, amit elsőre a felhasználó nem is nagyon vesz észre, az úgynevezett reszponzív technika beépítése; a reszponzív webdizájn (responsive webdesign), arról szól, hogy egy weblapunk van ami minden eszközön (mobiltelefon, tablet, kis- és nagy képernyő) megfelelően jelenik meg, megfelelően olvasható. Gyakorlatilag a webdesigner-nek több nézetet kell terveznie a weblapon található elemek csökkentésével, növelésével, eltüntetésével trükközve, a különböző képernyő méretekre optimalizálva.

Sajnos, előfordulhat, hogy néhány régebbi böngésző nem támogatja az új technikát, ezért, ha a megjelenésben valaki rendellenességet tapasztal (eltűnnek a képek, “összeesik” az oldal, nem olvashatóak a sorok), az jobban teszi, ha a böngészőjét (főleg az Internet Explorert használók) frissíti, vagy lecseréli. Mi a Firefoxot, a Google Chrome-ot, vagy az Operát ajánljuk használatra.

Az új technológia használatának más hozadékai is vannak; gyorsabb lett az oldal betöltése, áttekinthetőbb, világosabb, jobban olvasható honlapunk lett.

Reméljük, hogy könyvelőirodánk mini webportálja elnyeri az önök tetszését is, és továbbra is hűséges olvasóink lesznek!

Az elkövetkezendő időben csak kisebb hibajavításokat, optimalizálásokat tervezünk, megvárjuk, hogy mit hoz a következő egy-két év a webes megjelenésben… 🙂

Továbbiak

Kapcsolódó bejegyzések

ozzászólás

  1. Tisztelt Könyvelőzóna!
    Nagyon szépen köszönöm gyors válaszukat,igen,ezt a tájékoztatást én is olvastam , azért küldtem be a jogorvoslatot ,de eszerint csak félreértettem.Ezek szerint az igazolhatja tanúkkal akinek a szolg.idejébe sem számolták be a szakm. éveit? Vagy akkor mégsem értem kristálytisztán a tájékoztatást.
    További szép napot!

    1. Kedves Nagyné!

      Most mi értetlenkedünk: mire vár választ, vagy mi a kérdés? 😉

      Főszabály: ha van bejelentett adat, akkor van jogosultsági idő (július 15-től augusztus 31-ig 47 nap)

      Ha nincs bejelentett adat, vagy a főszabályban foglaltaknak ellentmond, akkor más bizonyítékok szerint kell a jogosultsági időbe beleszámítani.

  2. Tisztelt Könyvelőzóna!
    Ismét szeretnék segítséget kérni Önöktől.
    Ma hívott a nyugdíj,foly.-tól az ügyintézőm,mert én beadtam egy jogorvoslati kérelmet,hogy a szakmunkástanulók kötelező nyári gyakorlatát ismerjék el jogosultsági időként.Mivel nem volt szerződés,és a bizonyítványomban sem volt erről az időszakról adat,így két akkori munkatársam igazolta nekem ezt az időt.
    De az ügyintéző hölgy tájékoztatott arról,hogy mindenkinek el van ismerve ,július 14-től augusztus 31 ez az időszak.
    Mondtam neki,hogy én úgy értelmezem a jogszabályt,hogy ezt mindenkinek elismerik,de akinek van szerződése vagy tanúval igazolja annak annak elismerik a tényleges idejét is ,és aki pl.bukott annak csak a pótvizsga utáni időt ismerik el.
    Mivel mi ,én akkor mindig a tanév befejezése után kezdtem a gyakorlatomat és július 14-ig tartott,ez 5 hét volt.
    15 percig egyezkedtünk,hogy most Ő mit csináljon a kérelmemmel,mert ha tovább küldi úgyis elutasítják.Végül is megegyeztünk abban,hogy küldje tovább,több időt vesz igénybe,de hátha sikerül.Ki is számolta ,hogy amit mindenkinek elismernek az 96 nap,én meg a 71 napomat kérem?Meg is kérdezte,hogy akkor most melyik a több?

    Szeretném ha arra a kérdésemre választ tudnának adni,hogy valóban a nyári,gyakorlatnak számít az az idő ,amit mindenkinek elszámolnak?Egyáltalán van esélyem arra,hogy a június 10-től július 14-ig tartó tényleges nyári gyakorlatomat elismerjék? Esetleg megtehetik ,hogy a két időt felcserélik?Az én 5 hetemet amit kérek,és elveszik amit Ők adtak? Rosszabbul járnék ,az enyém a kevesebb.
    De ha nincs egyértelműen feketén fehéren leírva,hogy az az idő mindenkinek a nyári gyakorlatának minősül,akkor én csak egy szakmunkás azt honnan tudjam?

    Elnézést,hogy nagyon megkerülgettem,de hátha érthetőbb így mint egy mondatba megkérdezni.De lehet,hogy így is zavaros.
    Előre is köszönöm a válaszukat,és holnapra szép napot Önöknek. Üdv:Nagyné

    1. Kedves Nagyné!

      Idézünk az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatójából a nők kedvezményes öregségi nyugdíjáról:

      A szakmunkástanuló, a szakközépiskolai tanuló kötelező nyári gyakorlatának időtartama a Tny. 18. § (2b) bekezdése alkalmazásánál [“…jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő.” – a válaszoló beszúrása] ? főszabályként ? kizárólag abban az esetben számítható be jogosultsági időként, ha arra bejelentési adat található. Tekintve, hogy a szakmunkástanulók esetében nem csak a nyári gyakorlatra, hanem a tanulói jogviszony teljes tartamára, de többnyire a 2. és 3. tanévre található bejelentési adat, a jogosultság elbírálásánál a nyári szünet idejére naptári évenként a július 15-től augusztus 31-ig terjedő időtartamot keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyként kell figyelembe venni. Amennyiben ennek ellentmondó adat áll a rendelkezésre, a jogosultsági idő beszámításánál arra is figyelemmel kell lenni. (Pl. ipari tanuló munkakönyv adata szerint az igénylő július 20-án vagy augusztus 25-én pótvizsgát tett, jogosultsági időként a július 21-től vagy augusztus 26-tól augusztus 31-ig terjedő időtartam beszámítására van lehetőség.)

      Bejelentési adat hiányában a szakmunkástanuló, illetőleg a szakközépiskolai tanuló kötelező nyári gyakorlatának időtartama egyéb hitelt érdemlő bizonyíték, esetleg tanúbizonyítási eljárás lefolytatása alapján is elismerhető.

      Az évközbeni szakmai gyakorlat a képzés része volt, ami nem minősül keresőtevékenységgel járó biztosítási jogviszonynak, tehát jogosultsági időként nem lehet figyelembe venni. Ezért annak sincs jelentősége, hogy az érintett évente/hetente hány napot töltött gyakorlaton.

  3. Jaj de jó 🙂 Új fent megtaláltam önöket! lenne egy kérdésem,bár sejtem a választ. Unokatestvérem (falun él)semmiféle jövedelme nincsen. 16 évet és egy pár hónapot dolgozott még fiatal asszony korában.Most töltötte be a 60 életévét.Az lenne a kérdésem,hogy kap valami kevéske “nyugdíjat” ha már vagy 30 éve semmit nem dolgozott? Én sem kecsegtettem jóval,de meg ígértem,hogy megérdeklődőm. Nagyon szépen megköszönném ha válaszolnának,úgy mint mindig. Tisztelettel Vivi

    1. Kedves Tóthné Baksa Éva!

      Mi nem voltunk elveszve… 🙂

      Az öregségi nyugdíjkorhatár ma Magyarországon 65 év. Az átmeneti időszak miatt az 1952 előtt születettek 62 éves korukban mehetnek nyugdíjba. Születési évenként fél évvel tolódik ki a jogosultság feltétele, míg az 1957.-ben születettek elérik a 65 évet. (Unokatestvére – az ön közlése szerint – 1953-as születésű, tehát az öregségi nyugdíjkorhatára a a betöltött 63. életév -2016.)
      Az öregségi teljes nyugdíj jogosultság feltétele: minimum 20 év szolgálati idő.
      Öregségi résznyugdíjra az jogosult, aki
      a) az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és
      b) legalább tizenöt év szolgálati idővel rendelkezik, valamint
      c) azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi résznyugdíjat megállapítják, a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.

      Magyarra fordítva: az unokahúga 2016-ban, a 63. életéve betöltésekor a 16 éves szolgálati időt figyelembe véve, öregségi résznyugdíjra fog jogosultságot szerezni.

      1. Igen tisztelt Könyvelőzóna! Nagyon köszönöm válaszukat. Gyorsan el is újságoltam anyukámnak aki nagyon szíven viseli unoka testvérem sorsát. Pontosítani szeretném a születési évét,1951-ben született. 1 gyermeke van.Sajnos csak 16 évet és pár hónapot dolgozott. Most sincs semmilyen jövedelme.:-( Tengődik máról holnapra.Neki is kell a jogosultsági idő? Mert nekem kellet tavaly amikor az önök segítségével pedig én 1955-ben születtem megvolt a jogosultsági időm is. Még egy konkrét kérdésem lenne mit takar az öregségi résznyugdíj? Válaszukat előre is nagyon köszönöm Vivi

        1. Kedves Tóthné Baksa Éva!

          Hurrráááá! 🙂

          Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati időtől és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegétől függ.
          Az öregségi nyugdíj összege az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegének a megszerzett szolgálati időhöz tartozó százaléka.

          Idén, amikor a 62. életévét betöltötte, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon vagy elektronikus űrlapon kérheti a nyugdíj megállapítását. Itt nincs szó jogosultsági időről, hiszen nem a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségével él,hanem a betöltött életkor alapján.

          1. Kedves Tóthné Baksa Éva!

            Az előbb, a nagy örömézesben és igyekezetben lemaradt, hogy ez a százalék a 16 éves szolgálati idő esetén 45%.

            1. Nagyon köszönöm a segítséget,már is továbbítom a jó hírt az unokatesómnak. További jó munkát kívánok! 🙂 Vivi

              1. Igaz,hogy nem a megfelelő oldalt választottam,de kívánok minden jót és szépet nőnap alkalmából a hölgyeknek! 🙂

  4. Tisztelt Könyvelőiroda! 1956.02.06-án születtem.1970.08.01. és 2010.12.31. között fennállott jogviszony összesen 14016 nap,azaz 38 év 146 nap szolgálati időt szereztem. Ebből a nők kedvezményes öregségi teljes nyugdíjához jogosultsági idő 13557 nap, 37 év 52 nap.2011 január – 2011.augusztus 30-ig dolgoztam,majd 2011.08.31-2012.03.31-ig álláskeresési ellátásban részesültem. 2012.04.04-től folyamatosan dolgozom a mai napig 8 órás munkaidőben. Két gyermekem van, de nem tudom, hogy beleszámolták-e? Kérdésem, hogy mikor lenne lehetőségem a nők negyven éves kedvezményes nyugdíjára, vagy? Válaszukat előre is köszönöm. Üdvözlettel Tápai Edit

    1. Kedves Tapai Edit!

      Honlapunkon komplett összefoglalót olvashat a nők 40 éves, kedvezményes nyugdíjba vonulásával kapcsolatban: https://www.konyvelozona.hu/2010/12/a-nok-kedvezmenyes-nyugdijba-vonulasa-2011-tol-elfogadva/, valamint https://www.konyvelozona.hu/2011/01/kiegeszites-a-nok-kedvezmenyes-nyugdijba-vonulasi-lehetosegerol-2011-ben/

      Ugyanott 296 hozzászólást is talál a cikk végén a témáról, sok esetről, részletesen. Önnek csak egy papírra és íróeszközre, valamint a 4 alapműveletből az összeadás-kivonásra van szüksége, hogy meghatározza a pontos dátumot. 😉

      1. Tisztelt Könyvelőiroda! Köszönöm a gyors válaszukat. Minél többet olvasom az oldalt,annál jobban keverem a fogalmakat.Hiányosan írtam lemaradt “kereső tevékenységgel járó vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyban a jogosultsághoz szükséges 32 évvel szemben 32 év 48 nap szolgálati időt szerzett.Bocsánat a tudatlanságomért.Kérem segítsenek. Tisztelettel Tápai Edit

        1. Kedves Tápai Edit!

          Keresőtevékenységgel minimum 32 évet kell szerezni, a gyerekneveléssel (gyes,gyed) maximum 8-at. Így jön ki a 40 év jogosultsági idő (32 + 8). Ön többet szerzett a minimum 32-nél, méghozzá addig 42 nappal. A többi hiányzót a másik részből kell összeszámolni, ugyaneddig az időig 8 év mínusz 42 nap.
          Tényleg csak összeadás-kivonásra van szüksége: az összes 40 évből megszerzett (2010.12.31-ig) 37 év és 52 napot, amiből 32 év és 42 nap a keresőtevékenységgel szerzett, vagyis a “gyerekneveléses” rész: 37 év 52 nap mínusz 32 év 42 nap = 5 év és 10 nap. Ez nem valószínű, hogy változni fog, nem várható elvileg, hogy gyesre menjen… 😉 [Ez a rész lehet maximum 8 év.]

          A 40 évből levonja a 37 év 52 napot, akkor megtudja, hogy 2010.12.31-én még mennyi idő hiányzott:2 év és 313 nap. Azt az előzőekből tudjuk, hogy ez mind a keresőtevékenység ágból hiányzik.
          Feladat: számolja ki, hogy 2011.01.01-től hány napot töltött keresőtevékenységgel, vonja ki a 2 év 313 napból, és megtudja, hogy mennyit kell még a 40 évhez dolgoznia.

          1. Tisztelt Könyvelőiroda! Nagyon, nagyon köszönöm így sokkal érthetőbb. Tisztelettel Tápai Edit

  5. Tisztelt könyvelőiroda!
    A férjem / 1951.09.23./korhatár előtti ellátottként tovább dolgozott a munkahelyén.2013.jan.31-én szóban közölték vele,
    hogy március 31-én megszünik a munkaviszonya.Felmondási papirt a mai napig nem kapott.Jár neki felmentési idő? Kell hogy papiron is tájékoztassák erről?Szabadsága is van még 7,5 nap,azt hogy kerekitik,mert azt mondták 7 nap jár neki.
    Válaszukat előre is köszönöm.

    1. Kedves Marianna!

      A munkaviszony megszüntetéséhez az egyik, vagy mindkét fél, jognyilatkozata (megállapodása) szükséges, kivéve néhány speciális esetet (pl. határozott idejű munkaviszony lejárta, munkáltató jogutód nélküli megszűnése stb.).
      A munkaviszony megszüntetésére irányuló nyilatkozatot, illetve megállapodást írásba kell foglalni. elmaradása esetén a munkaviszony-megszüntetés jogellenes.
      A munkáltató felmondása esetén köteles legalább a felmondási idő felére mentesíteni a munkavállalót a munkavégzés alól, ahol a töredéknapot egész napnak kell tekinteni.

      A munkavállaló részére, ha munkaviszonya év közben szűnik meg (vagy kezdődik), a szabadság arányos része jár. A fél napot elérő töredéknap egész napnak számít. Ha a munkavállaló több jogcímen jogosult szabadságra, akkor a kerekítést az egyes jogcímen járó szabadságnapok összegzésével kell elvégezni.

  6. Nagyon szépen köszönöm az egyszerü és világos választ.További szép napot.Németné.

  7. Tisztelt cim. Korhatár előtti ellátásban részesülök, de most volna egy lehetőség hogy újra munkába álljak. Nem tudom, hogy ezt megtehetem e. Nagyon sok mindent leirnak meg hall az ember csak eltudjon igazodni az ember a sok paraggrafuson. Erre szeretnék önöktől válszt kapni ha mód van rá. Várom válaszukat .További szép napot. Némethné.

  8. Tisztelt Könyvelőiroda!
    Tavaly betöltöttem a 60. évemet.
    Már hosszabb ideje külföldön élek, de 1979-ig 10 évet dolgoztam itthon, bejelentve.Azóta kinn élek, de kettős állampolgár vagyok.
    Jár-e nekem itthon nyugdíj?
    Köszönöm a válaszukat

    1. Kedves Szilágyi Imre!

      Magyarországon a férfiak öregségi nyugdíj-korhatára 62 év és 183 nap. Amikor ezt a kort betölti, akkor majd – az egyéb feltételek fennállása esetén – fog járni önnek Magyarországról (is).

  9. Huh, azt hiszem, nem jó helyen szóltam hozzá!
    Remélem, azért kapok választ?
    M.Éva

  10. Kedves Könyvelőzóna!

    Szépen kérem Önöket, hogy az úgynevezett 7-es adószámmal kapcsolatos tudnivalókat világítsák meg előttem (lehet, hogy másnak is szüksége van rá), mert ez a téma eléggé ködös a köztudatban, de még a “hivatalos szerven “belül sem nagyon tudnak róla felvilágosítást adni!

    Fáradozásukat előre is köszönöm (már egyszer volt ilyen kérésem-remélem nem unnak rám): M.Éva

    1. Kedves Maráczyné Éva!

      Nem felejtettük el a kérdést, szül, szülögetik az írás, csak az a fránya idő…. 🙁

      Egyébként, valóban, ahogy írja is, abszolút nem jó helyre írta a kérdést. Miért pont a honlap kinézetének változásához tartotta ezt relevánsnak? Örök rejtély marad, de – természetesen – nem unjuk meg sem önt, sem a kérdéseket. 🙂 🙂

  11. Tisztelt Cég, igen, elolvastam , hogy technikailag mennyivel többet tud ez az új megjelenés, de sajnos a régi sokkal sokkal szebb és átláthatóbb volt….de hát a technika sokkal fontosabb.csak ennyi üdv Lilla

    1. Kedves Borsi Lilla!

      Amikor az adminisztrációs kezelőfelület-értesítőjét olvastuk az új hozzászólásról, már éppen kezdett felmenni a pumpa, hogy miért pont ide szórnak egy kérdést, amikor ez nem is az alaptémánkhoz tartozik… 🙂

      Köszönjük szépen észrevételét!

      A szépség nem csak mulandó dolog, hanem szubjektív is, így marad objektívként a technikai rész; amivel nem vagyunk maradandóan elégedettek, a sablon működésében van némi zavar. Ha ezen a gondon nem tudunk javíttatni (a felhasználói oldalról ez alig észlelhető, illetve szakembernek azért feltűnik), akkor keresünk egy másik megoldást, egy újabb ruhát, és átöltöztetjük az egészet.
      Még azon is erősen gondolkodóban vagyunk, hogy ezt az oldalt hagyjuk meg elérhető archívumként, és kezdjük megint az egészet egy teljesen új szerkezetben. Csak az idő, az idő, az idő… 😉

      1. Köszönöm, hogy figyelnek és ennyire,hogy rögtön válaszolnak….csak a régit nagyon szerettem.Öregszem.üdv

  12. 2012-ben elmehetek e korhatár előtti ellátásba? 1951.08.07-én születtem! köszönöm

    1. Kedves ZOBOLYÁK ISTVÁN!

      El nem tudjuk képzelni, hogy miért pont ehhez az írásunkhoz tette fel a kérdését, de valami azt súgja nekünk, hogy nem olvasta el másik, ezzel a kérdéssel foglalkozó írásunkat, és a hozzá tartozó kérdés-feleleteket… 😉 🙂

      Az 1951-ben született férfiak öregségi nyugdíjkorhatára 62 év (2013.)
      Korhatár előtti ellátásra jogosult, ha 2011. december 31-ig az előrehozott, a csökkentett előrehozott öregségi nyugdíjra a 2012. január 01-jét megelőző szabályok szerint a szükséges
      a.) életkort betöltötte, és
      b.) szolgálati időt megszerezte

      Az életkor 60 év volt, azt tavaly betöltötte, ha a 37 év szolgálati ideje is megvolt tavaly december 31-ig, akkor jogosult lehet a korhatár előtti ellátás.

"Vissza a tetejére" gomb