Év: 2020

  • Útmutató, segédlet
    e-önkormányzat - Önkormányzati Hivatali Portál

    Hogyan nézzük meg a helyi adó folyószámlát az Önkormányzati Hivatali Portálon?

    2020. március 16-a, hétfő, az a határidő, amikor a 2020. évi adóelőlegek első részét fizetni kell, és nagyon sokat csak most, az utolsó napokban döbbennek rá, hogy nem is tudják, hogy mennyit, meg hova kell fizetni ezen a jogcímen. A helyi adók célja az önkormányzat gazdálkodásának megalapozása; a gazdálkodás anyagi alapjainak erősítésével a központi függés csökkentése, ugyanakkor – mint azt oly sokszor tapasztaljuk – inkább a rövidtávú választási ciklusokban gondolkodnak (értsd: beszedés/behajtás) az önkormányzatok, mintsem hosszú távú, igazi szükségletet kielégítő programokban. Sokféle helyi adó van “forgalomban”, csak győzzük kapkodni a fejünket, hogy mennyi helyről tartják a markukat… építményadó, telekadó, kommunális adó, idegenforgalmi adó, gépjárműadó, iparűzési adó – csak, hogy néhány ismertebb típust felelevenítsünk. Talán ez az év lenne az első, amikor a digitális önkormányzati ügyintézés “szolgájaként”, az e-Önkormányzat – Önkormányzati Hivatali Portál bemutatkozna a nagyközönségnek, működés közben. Hmm. Mit is mondjunk? Nagyon enyhén szólva ez a Portál nem sikerült, egy kalap szarvasbőrt sem ér annak, akinek dolgozni kellene vele – és ez igaz az önkormányzati dolgozókra is, és igaz a könyvelőkre is, mert ők szembesülnek mindennapi munkát akadályozó működéssel/nem működéssel. Amikor működik éppen, akkor nyögvenyelősen teszi (pl. iFORM elavult nyomtatványkitöltő kifejezetten élet-rövidítő hatású…).Ennek egyik folyamodvány, hogy az önkormányzatok nagy nehézségek…

    Többet olvasni...
  • Személyi jövedelemadó
    nyilatkozat az adó 1%-ról benyújtva eSZJA felületen

    Rendelkezés az adó 1%-áról, már most, az eSZJA felületen

    Érző lelkületű ember szíve gyakran elfacsarodik a személyi jövedelemadó bevallás időszakában, amikor nem tudja, hogy az adója 2 x 1%-át kinek is ajánlja fel. Annyi arra érdemes, és igazán rászoruló szervezet van, hogy nehéz a választás. Abból a személyi jövedelemadóból, amit az előző adóévben fizettünk/levontak tőlünk szabadon megválaszthatjuk, hogy az adónk 1%-át melyik civil szervezetnek utalja a költségvetés. HA IGAZÁN FELELŐSEN GONDOLKODUNK, AKKOR ÉLÜNK A LEHETŐSÉGGEL, ÉS SEGÍTÜNK MÁSOKON! Az adónk kétszer egy százalékáról rendelkezhetünk, amelyből az egyik a központi előirányzat illetőleg az egyházak, hitéleti szervezetek, míg a másik a jogosult civil szervezetek. Legkönnyebben, legegyszerűbben, az eSZJA (elektronikus személyi jövedelemadó bevallás) felületen rendelkezhetünk – már most is, az szja bevallásunk elkészítése nélkül is, csak néhány kattintással! Mutatjuk lépésről-lépésre, hogy az Ügyfélkapus adatainkkal, akár egy mobiltelefonról, utazás közben is, rendelkezhetünk a kétszer egy százalékról: 1. Természetesen, az adó 1%-áról az eSZJA (elektronikus személyi jövedelemadó bevallás) felületen tehetünk rendelkező nyilatkozatot, az Ügyfélkapus azonosítóink birtokában, meg némi internetes kapcsolat segedelmével. https://eszja.nav.gov.hu/app/login/#login az az internetes cím, amelyet a böngészőnkbe (Firefox, Chrome, Edge, Opera, stb.) bevésve eljuthatunk a kezdő felületre:</p 2. Tulajdonképpen akármelyik belépési módot is választhatjuk (amelyiket megszoktuk, azzal tegyük), mi most a példánkban az Ügyfélkapus belépést mutatjuk be: 3. Ahhoz, hogy az adónk…

    Többet olvasni...
  • Útmutató, segédlet
    onya-online-adoeloleg-nyilatkozat-2020-utmutato-konyvelozona

    ONYA – NAV adóelőleg-nyilatkozat online kitöltés útmutató

    Tájékoztatás: A beküldött adóelőleg-nyilatkozatról a NAV azonnal küldött visszaigazolást, majd 42 perc elteltével a címzett szervezet tárhelyére érkezett a küldemény (1 db xml fájl, 1 db kísérőlevél, és 1 db nyilatkozat). A NAV 4 bekezdésben 7 mondatot tartalmazó, “Adómegállapítás” típusú levele 2019.12.31-én kezdett megjelenni a Cégkapu tárhelyeken, és azóta is folyamatosan érkeznek, több hullámban. Az üzenet lényege, magyarul: Idén, 2020 első munkanapjától, minden magánszemély – aki rendelkezik Ügyfélkapus hozzáféréssel – online módon tehet nyilatkozatot arról a NAV felé, hogy a foglalkoztatója a jövedelméből milyen adóelőleget vonjon (adóelőleg-nyilatkozat), és a NAV ezt a nyilatkozatot továbbítja a foglalkoztató felé. Az érintettek közül, akinek van kellő érdeklődése és ideje, meg felkészültsége, az nyugodtan álljon bele a kísérletbe, és töltögesse online a nyilatkozatait. Az ONYA adott felületén a pozitívum az, hogy a gyermek adatait a rendszer többnyire az érdekelthez passzintja (nem találkoztunk olyannal a mi Ügyfélkörünkben, ahol ne így lett volna). További pozitívum az, hogy van ilyen lehetőség, eggyel bővítve a foglalkoztatottak kényelmes, modern kiszolgálási lehetőségét. Mi azonban azt mondjuk kedves Ügyfeleinknek: A foglalkoztatottaknak küldjék meg/adják át a könyvelőprogramból előállított nyilatkozato(ka)t, azt egyszerre szedjék be kitöltve, aláírva és szkenneljék be és küldjék meg a könyvelőnek (vagy az eredeti kinyomtatást adják át a könyvelőknek). Azt…

    Többet olvasni...
"Vissza a tetejére" gomb
KÖNYVELŐZÓNA - logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információkat tárol a látogató gépén (a böngészőjében), és olyan funkciókat lát el, mint pl. a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.