garantált bérminimum

  • TB-Bér-Nyugdíj-Munkaügy
    Photo of Minimálbér 2020., garantált bérminimum 2020. (szakmunkás minimálbér 2020.)

    Minimálbér 2020., garantált bérminimum 2020. (szakmunkás minimálbér 2020.)

    Az idén is úgy volt, ahogyan azt már – kénytelen-kelletlen – megszokhattuk: az utolsó pillanatban tették közzé a minimálbér, a garantált bérminimum (közismertebb nevén: szakmunkás minimálbér) 2020. évre érvényes mértékét. Igencsak látszik, hogy ott, a Nagy Házban, mindenféle színminta nélkül kóválygó potrohos uraknak és hölgyeknek fogalmuk sincs arról, hogy mit szeretne az átlagpolgár; nyugalmat, békességet, hosszú távra tervezhetőséget, állandóságot. Csak úgy jelezzük az előbb említett egyéneknek, hogy a háztartások többsége úgy él, hogy előre megtervezi életét, hogyan jöjjön ki a kicsinyke jövedelméből – és szinte minden évben eljátszák velünk, hogy majd az utolsó napon, “nehogymá’ tervezgessetek!” 🙁 A Magyar Közlöny…

    Bővebben »
  • Adó | Járulék | Illeték
    Photo of Adó- és TB-változások 2020

    Adó- és TB-változások 2020

    2020 már a kapuban toporog, és a tegnapi napon végre bólintottak a salátatörvények módosítására, így összefoglalhatjuk dióhéjban, hogy 2019. december 31-ét követően milyen változásokban gondolkodhatnak a vállalkozások: — Talán mondhatjuk, hogy az egyik legfontosabb változás, hogy a felreppent hírekkel ellentétben nem lesz 2020-ban lényeges változás a katás adózók életében; 2019. november elején robbant a kacsamadár, hogy jelentősen szigorítanák a katások életét. Időközben tisztázódott, hogy készült a Pénzügyminisztériumban olyan, akár “meredeknek” is mondható munkaközi anyag, ami szinte drákói szabályokat helyezett kilátásba (és ezzel, lényegében, majdhogynem halálra ítélték volna ezt a rendkívül népszerű adózási formát), de a pénzügyminiszter megnyugtatta a kedélyeket, hogy…

    Bővebben »
  • TB-Bér-Nyugdíj-Munkaügy
    Photo of Minimálbér 2019, garantált bérminimum 2019 (szakmunkásbér 2019)

    Minimálbér 2019, garantált bérminimum 2019 (szakmunkásbér 2019)

    A Magyar Közlöny 217. számában megjelent a Kormány 324/2018. (XII. 30.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról a 2019-es évre vonatkozóan.   Minimálbér   Garantált bérminimum     2018. 2019. 2018. 2019. Havi bér 138.000 149.000 180.500 195.000 Heti bér 31.730 34.260 41.500 44.830 Napi bér 6.350 6.860 8.300 8.970 Órabér 733 857 1.038 1.121 A rendelet előírásait táblázatba foglaltuk, majd az egyszerűsített foglalkoztatottakra vonatkozó előírásokat alkalmazva kiszámítottuk az egyszerűsített foglalkoztatás 2019. évi minimálbért, garantált bérminimumot: Egyszerűsített foglalkoztatással foglalkoztatottak esetén (az alkalmi munka esetén*) Minimálbér Garantált bérminimum 2018. 2019. 2018. 2019. Havi bér –…

    Bővebben »
  • Adó | Járulék | Illeték
    Photo of Legfontosabb 2018. évi adóváltozásokról távirati stílusban

    Legfontosabb 2018. évi adóváltozásokról távirati stílusban

    Őszintén szólva erősen kételkedünk abban, hogy valaki, a kiadón kívül, végigolvassa a Magyar Közlönyt és a Hivatalos értesítőt, ezért távirati stílusban összefoglaltuk, hogy 2018. január 01-től mire számíthat a magyar vállalkozó a legfontosabb adószabályok, adózási muszáj-számok tekintetében. A Magyar Közlöny Magyarország hivatalos napja. A Magyar Közlönyben csak új jogszabály jelenhet meg, régebbi hatályos szövege (egységes szerkezetben való kihirdetés) nem (Melléklete a miniszteri utasításokat, határozatokat, tájékoztatókat és más szervektől származó közleményeket, hirdetményeket tartalmazó Hivatalos Értesítő). Ma mi voltunk a Magyar Közlöny online felületén a 7 040 514. látogatók, vagyis az ország apraja-nagyja évente, átlagosan majdnem egy alkalommal megtekintette az oldalt. Igaz,…

    Bővebben »
  • Adó | Járulék | Illeték
    Photo of Legfontosabb 2017. évi adóváltozások dióhéjban, távirati stílusban

    Legfontosabb 2017. évi adóváltozások dióhéjban, távirati stílusban

    [print_link]  [email_link] Nincsen olyan év vége, hogy ne legyen változás a gazdálkodási körülményekben a következő év elejétől, így gyorsan összeállítottuk a 2017. január 01-től hatályba lévő lényegesebb adóváltozásokat, dióhéjban összefoglalva, távirati stílusban, a teljesség igénye nélkül. Elhiheti mindenki, hogy az állandó változásokat nem mi generáljuk, évek óta a stabil, előre tervezhető gazdálkodási jogszabálykörnyezetért küzdünk, amiből nem azt a következtetést kell levonni, hogy a “mi jó Édesmamánk”… Személyi jövedelemadó (SZJA) és egyéni járulékok Az SZJA kulcs (15 %), és az egyéni járulék-kulcsok mértéke (nyugdíjjárulék 10 %, egészségbizosítási és munkaerőpiaci járulék 8,5%) nem változik. Családi kedvezmény Az adóalap kedvezmény mértéke 2017-ben 2 gyermek…

    Bővebben »
  • Adó | Járulék | Illeték
    Photo of Minimálbér, garantált bérminimum egyéni vállalkozók, társas vállalkozók 2017 – tervezet

    Minimálbér, garantált bérminimum egyéni vállalkozók, társas vállalkozók 2017 – tervezet

    Még nincs egy hete, hogy a Minimálbér 2017, garantált bérminimum 2017 ? tervezet című írásunkban bemutattuk a számok nyelvén, hogy a kormány 15 százalékos minimálbér-emelési, illetőleg  25 százalékos garantált bérminimum (melyet szokás még szakmunkás minimálbérként is emlegetni)-emelési, és ezekkel együtt 4 százalékos munkáltatói járulékcsökkentési (szociális hozzájárulási adó) javaslata milyen hatással járhat a munkavállalókra és a munkaadókra. A KSH adatai szerint 2015 végén 1 millió 691 ezer vállalkozás volt nyilvántartva, amelyből az önálló vállalkozó 1 millió 130 ezer (ezen belül is az egyéni vállalkozók száma 400ezerre tehető). A vállalkozások létszám-kategóriák szerinti megoszlása a korábbi évekhez képest nem változott: 99,7%-a kisvállalkozásnak ? ezen belül…

    Bővebben »
  • Adó | Járulék | Illeték
    Photo of Minimálbér 2017, garantált bérminimum 2017 – tervezet

    Minimálbér 2017, garantált bérminimum 2017 – tervezet

    A hír: A hivatalos oldalakon fellelhető információk szerint, a kabinet 15 százalékos minimálbér-emelést és 4 százalékpontos munkáltatói járulékcsökkentést (szociális hozzájárulási adó) javasol 2017-re, a garantált bérminimum ? melyet szokás még szakmunkás minimálbérként emlegetni- pedig 25 százalékkal nőhet jövőre. A hír még nem jogszabály, ezért aggodalomra nincs ok, csak annyiban, hogy a gyakorlat szerint amit a kormány eltervez, arra a képviselők rábólintanak. Lássuk azonban, hogy mit mondanak a számok:

    Bővebben »
  • Munkaügy

    Minimálbér 2016, garantált bérminimum 2016

    Szokás szerint a lehető legkésőbben, de megjelent az év végén a Magyar Közlönyben a Kormány 454/2015. (XII. 29.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról, a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér), illetőleg a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén 2016. január 1-jétől az alábbiak szerint alakul:

    Bővebben »
  • Munkaügy

    Személyi jövedelemadó bevallás 2015 – egyszerűsített foglalkoztatás

    Kell, vagy nem kell az egyszerűsített foglalkoztatottnak személyi jövedelemadó bevallást tennie a 2014-es évről? Kell, vagy nem kell az egyszerűsített foglalkoztatásban foglalkoztatott munkavállaló számára év végén jövedelemigazolást kiadni? Mi is sokkal jobban jártunk volna, ha előbb megírjuk ezt a kis cikkünket, és csak azt követően adjuk ki Ügyfeleinknek a jövedelemigazolásokat – nem kellett volna külön-külön magyarázkodnunk… 🙂 Az egyszerűsített foglalkoztatás egy rendkívül hasznos foglalkoztatási forma, mert viszonylag alacsony költséggel, rugalmasan lehet válaszolni a munkaerőpiaci igények okozta kihívásokra. Az alkalmilag megnövekvő munkaerőigényt át lehet hidalni, a lökésszerűen jelentkező igényeket (pl. mezőgazdasági idénymunka, turisztikai, idegenforgalmi idénymunka) ki lehet elégíteni. Természetesen, ez nem…

    Bővebben »
  • Minimálbér, garantált bérminimum 2015-ben

    Megjelent a Magyar Közlöny 2014. évi 185. számában a 347/2014. (XII. 29.) Korm. rendelet a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról; a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér), illetőleg a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén 2015. január 1-jétől az alábbiak szerint alakul: [table id=9/] Az egyszerűsített foglalkoztatással foglalkoztatottak esetén a minimálbér, illetve a garantált bérminimum 2015. január 1-jétől a következők szerint alakul: [table id=10 /] A közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér 2014.  január 1-jétől a következők szerint alakul  *:…

    Bővebben »
"Vissza a tetejére" gomb

Ez a weboldal a megfelelő működés, és a felhasználói kényelem érdekében, más oldalakhoz hasonlóan, websütiket (cookies) használ.

Kérjük, hagyja jóvá, hogy elfogadja a követő sütiket. Amennyiben elutasítja a követést, úgy ön továbbfolytathatja a honlapon történő böngészést anélkül, hogy a weboldalunk bármilyen adatot továbbítana harmadik szolgáltató felé.