tételes adó

  • Adó | Járulék | Illeték
    Photo of KATA és HIPA 2017 – nagyon egyszerűen

    KATA és HIPA 2017 – nagyon egyszerűen

    [print_link] [email_link] A háromról (3) sokan úgy tartják, hogy szerencseszám, ami a matematikában bizonyított dolog (három a legkisebb szerencsés prímszám – lásd még: Szerencsés számok), de azt azért nem tarjuk valószínűnek, hogy a helyi iparűzési adó (HIPA) tekintetében éppen ezért lenne három választási lehetősége a kisadózók tételes adóját (KATA) választó vállalkozásoknak. 🙂 Rendben. Nézzük először is rettentő egyszerűen, hogy mi a kék ég az a HIPA (helyi iparűzési adó)? Miután a királyság állam begyűjtötte a maga adóit, úgy gondolta, hogy a helyi kiskirályságok önkormányzatok se maradjanak bevétel nélkül, ezért meghatározta, hogy bizonyos keretek között ők is húzhatnak sápot az emberektől,…

    Bővebben »
  • A kata és a munkaviszony kapcsolata

    Valljuk be őszintén, hogy a kata adózási módban foglalkoztatott személy után fizetendő közterhek csábítóbbak egy foglalkoztatónak a munkabért sújtó közterheknél. Két – lényegében azonos – kérdést is feltettek honlapunkon, ami arra ösztönzött bennünket, hogy ezzel a viszonylag keveset említett területtel foglalkozzunk, felhívjuk a rejtett veszélyeire a figyelmet: T.Könyvelőiroda. 2012-ben Főállású Egyéni Vállalkozást váltottam ki. Vagyonőri tevékenységre. A könyvelőm 2013 Január. 01-től átjelentett a KATA rendszerbe. A munkáltatóm a januári leadott számlámra azt válaszólta nem tudja elfogadni mert nem vagyok jogosúlt a KATA rendszerhez. A számlámra rávezettem hogy kisadózó. A NAVA is megkűldte a visszaigazolást. Mi a teendőm! A másik kérdés…

    Bővebben »
  • Rövid útmutató a KATA hatálya alá történő bejelentkezéshez

    A kisadózó vállalkozások tételes adójáról korábban már honlapunkon írtunk; mi ez az új adónem, kik választhatják, mik a feltételek, stb. (Aki nem olvasta volna, az a megadott hivatkozásra kattintva pótolhatja a lemaradását. 🙂 ) Reméljük, hogy mindenki összedugta könyvelőjével a kis buksiját, meghányták-vetették a dolgokat, és nagyjából megszületett az elhatározás: 2013-tól irány a KATA! Véleményünk szerint téved az, aki úgy gondolja, hogy soha többé nem kell már nekik könyvelő, de mindenesetre arra gondoltunk, hogy röviden összefoglaljuk a technikai teendőket is (persze, elképzelhető, hogy néhány könyvelő kolléga is örülni fog egy kis “sorvezetőnek”.):

    Bővebben »
  • Módosítják a KIVA törvényt? Úgy tűnik…

    2013. január 1-én lép hatályba a Magyar Közlöny 2012. október 15-i, 136., számában megjelent 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról. 2012. december 5-én Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára úgy nyilatkozott, hogy a kormány ülésén arról született döntés, hogy “szakmai észrevételek hatására” módosítja a kormány a kisvállalkozási adó (kiva) szabályait. Jelenlegi ismereteink szerint a kormány a módosításokkal szeretné feloldani a társasági adóról való áttérés során felmerülő akadályokat (társasági adóból kiva alá történő áttérés) a kivát választók részére is elérhetővé kívánja tenni a munkajövedelmekhez kapcsolódó egyes szociálpolitikai kedvezményeket A kiva…

    Bővebben »
  • A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) 2013. január 01-től indul

    2012. október 03-án kelt írásunkban még arról írtunk, hogy a jogszabály aláírásra várakozik. Nos, a Magyar Közlöny 2012. október 15-i, 136. számában hivatalosan ki is hirdették a jogszabályt, így nem maradt más hátra, mint – ahogyan azt szokták volt mondani – belecsapni a lecsóba, elmerülni a részletekbe. Az említett írásunkban (ha a hivatkozásra kattintanak) ismertettük az alapokat, jelen írásunkban pedig a 2 új adónem (kisadózó vállalkozások tételes adója és a kisvállalati adó) közül a kisadózó vállalkozások tételes adóját (szakmai néven: kata) ismertetjük. Természetesen, későbbi időpontban sort fogunk keríteni a kisvállalati adó legfontosabb szabályainak ismertetésére is. Nem vitatjuk, hogy a jogszabályalkotó…

    Bővebben »
  • Hamarosan: a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról

    Jelen pillanatban az Országgyűlés Elnökének aláírására várakozik a T/7954. számú törvényjavaslat a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról. A kisvállalati adózói kör adózásának egyszerűsítése jegyében két új adónem kerül bevezetésre a törvény elfogadása és hatályba lépése nyomán: a két új adónem a kisadózó vállalkozások tételes adója és a kisvállalati adó. Mivel – feltételezhetően – hamarosan kezdhetjük törni a fejünket azon, hogy válasszuk, vagy ne válasszuk, ezért úgy gondoljuk, jobb elkezdeni időben, és az alapoktól… 😉 Amit el lehet bonyolítani nálunk, azt a bürokrácia el is bonyolítja; rögtön úgy kezdődik az egész, hogy a rögtön három különböző hatályba léptetési…

    Bővebben »
"Vissza a tetejére" gomb
Bezárás

Ez a weboldal a megfelelő működés, és a felhasználói kényelem érdekében, más oldalakhoz hasonlóan, websütiket (cookies) használ.

Kérjük, hagyja jóvá, hogy elfogadja a követő sütiket. Amennyiben elutasítja a követést, úgy ön továbbfolytathatja a honlapon történő böngészést anélkül, hogy a weboldalunk bármilyen adatot továbbítana harmadik szolgáltató felé.