A nők kedvezményes nyugdíjba vonulásának lehetősége volt talán az idei év legjobban várt jogszabály-változtatása, amelyet a Parlament a mai napon – 2010.12.20.19:37:14-kor – elfogadott.
A törvénymódosítás régi-régi adósságot próbál törleszteni nagymamáinkkal, édesanyáinkkal, a nőkkel szemben. Mondhatjuk azt, hogy nagyobb részben sikerült, de talán még némi igazításra szorulhatnak az előírások.
Nem született még (és talán nem is fog soha…) olyan döntés, amely mindenki maradéktalan egyetértésével találkozott volna, és – valljuk be őszintén – ez sem lett olyan. Mégis nagy előrelépésnek kell tekinteni a megszületését, és gondolkodni azon, miképpen lehetne könnyíteni a nők munka-család-otthon helyzetén.
A képviselők ezzel az összevont javaslattal találkozhattak a mai szavazás előtt:
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosítása
1 . §
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban Tny.) 18. §-a a következő (2a)?(2d) bekezdéssel egészül ki:
?(2a) Öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, akia) legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik, és
b) azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják, a Tbj. 5. (1) bekezdés a)?b) és e)?g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.(2b) A (2a) bekezdés tekintetében jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő.
(2c) A (2a) bekezdés alapján az öregségi teljes nyugdíj nem állapítható meg, ha a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő nem éri el a harminckét évet, olyan nő esetén pedig, akinek a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel ápolási díjat állapítottak meg, a harminc évet.
(2d) A (2c) bekezdésben előírt jogosultsági idő ? ha a jogosult a saját háztartásában öt gyermeket nevelt ? egy évvel, minden további gyermek esetén további egy-egy évvel, de összesen legfeljebb hét évvel csökken. Saját háztartásban nevelt gyermeknek azt a vér szerinti vagy örökbefogadott gyermeket kell tekinteni, aki a jogosulttal életvitelszerűen együtt élt és annak gondozásából rendszeres jelleggel legfeljebb csak napközbeni időszakra került ki, vagy megfelelt a családok támogatásáról szóló 1998 . évi LXXXIV. törvény 12. (2) bekezdése szerinti feltételeknek.?
A törvénymódosítás lényege, hogy legalább negyven év jogosító idő elérését követően vonulhatnak nyugdíjba a nők, és a nyugdíjba vonulásuk napján nem állhatnak biztosítással járó jogviszonyban (de másnap, már nyugdíjasként, vállalhatnak munkát…).
Az ONYF részletes tájékoztatást 2010. december végére ígér: “… A kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyokat – a törvényjavaslat felhatalmazása alapján – a Kormány rendeletben határozza meg. Jelenleg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ennek a kormány-előterjesztésnek szakmai előkészítését végzi.” – áll közleményükben.
A 40 évből a keresőtevékenységgel, vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati időnek el kell érnie a 32 évet (egyes esetekben a 30 évet, illetve 5 vagy több gyerek nevelése esetén legfeljebb 7 évvel csökkenthető a szükséges jogosultsági idő).
A 40 év jogosultsági idő tekintetében “… jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő.”
A terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díj fogalma teljesen egyértelmű, nem szorul különösebb magyarázatra. A törvénymódosítás értelmében (2c pont) ezek után általában összesen 8 év szolgálati idő vehető figyelembe.
A szükséges 32 év meghatározásánál is a törvénymódosítás szövegéből kell kiindulni: “… jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal … szerzett szolgálati idő.”
Joggal merül fel a kérdés az átlagos Olvasóban: mi a csuda a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő?
Szolgálati idő: az az időszak, amely alatt a biztosított nyugdíjjárulék fizetésére kötelezett volt, illetve megállapodás alapján nyugdíjjárulékot fizetett. A nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettség nélkül szolgálati időnek minősülő időszakokat a törvény külön határozza meg.
A társadalombiztosítási nyugdíj fedezetére, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény (a továbbiakban: Tbj.) szerinti biztosítottnak minősülő személy biztosítással járó jogviszonyának 1997. december 31. napját követő időtartama szolgálati időnek számít, ha erre az időszakra az előírt nyugdíjjárulékot megfizették (illetve néhány esetben akkor is, ha levonták tőle, de a foglalkoztató nem fizette be a költségvetésnek).
A biztosítással járó jogviszony 1998. január 1. napját megelőző időtartamát az 1997. december 31-én hatályos jogszabályok alapján kell szolgálati időként figyelembe venni.
Szolgálati időként kell jellemzően figyelembe venni:
– a Tbj.-ben meghatározott, nyugellátás szerzése céljából megállapodást kötött személy esetében azt az időszakot, amelyre az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
– a gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, valamint a gyermekgondozási segély folyósításának időtartamát, amennyiben az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
– a katonai (polgári) szolgálatban eltöltött időt,
– a táppénz (betegszabadság), a baleseti táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély folyósításának időtartamát, valamint a gyermekgondozási díj 2000. január 1-jét megelőző folyósításának időtartamát, illetőleg az 1999. december 31-ét követő gyermekgondozási díj folyósításának azt az időtartamát, amelyre az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
– a munkanélküli-járadék, a vállalkozói járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás folyósításának időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
– azt az időt, amely az 1997. december 31-én hatályos rendelkezések szerint szolgálati időnek minősült,
– a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti munka-rehabilitáció keretében foglalkoztatott személy tekintetében a munka-rehabilitációs díj folyósításának időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
– az Rjtv. szerinti rehabilitációs járadék folyósításának időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.
– az öregségi nyugdíjra jogosultság szempontjából az 1998. január 1-je előtt a felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott – legfeljebb azonban a képesítés megszerzéséhez a tanulmányok folytatása idején szükséges – tanulmányok idejét (beleértve az iskolai szünet időtartamát is, de csak egy képesítés megszerzésére irányuló időtartamot).
A szolgálati időt naptári naponként kell számításba venni és 365 naptári napot kell egy évnek tekinteni. Ugyanazt az időtartamot csak egyszer lehet számításba venni.
A Tbj. törvény alapján biztosított
– a munkaviszonyban (ideértve az országgyűlési képviselőt is), közalkalmazotti, illetőleg közszolgálati jogviszonyban, ügyészségi szolgálati jogviszonyban, bírósági jogviszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, hivatásos nevelőszülői jogviszonyban, ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban álló személy, a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja, a Magyar Honvédség szerződéses állományú tagja, a katonai szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katona (a továbbiakban: munkaviszony), tekintet nélkül arra, hogy foglalkoztatása teljes vagy részmunkaidőben történik; 2011-től a hallgatói munkaszerződés alapján létrejött munkaviszonyt is ide soroljuk
– a szövetkezet tagja – ide nem értve az iskolaszövetkezet nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató tanuló, hallgató tagját -, ha a szövetkezet tevékenységében munkaviszony, vállalkozási vagy megbízási jogviszony keretében személyesen közreműködik,
– a tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanuló,
– az álláskeresési támogatásban részesülő személy,
– a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozó,
– a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő társas vállalkozó,
– a díjazás ellenében munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében (bedolgozói, megbízási szerződés alapján, egyéni vállalkozónak nem minősülő vállalkozási jogviszonyban, segítő családtagként) személyesen munkát végző személy – a külön törvényben meghatározott közérdekű önkéntes tevékenységet végző személy kivételével – amennyiben az e tevékenységéből származó, tárgyhavi járulékalapot képező jövedelme eléri a minimálbér harminc százalékát, illetőleg naptári napokra annak harmincad részét,
– az egyházi szolgálatot teljesítő egyházi személy, szerzetesrend tagja (a továbbiakban együtt: egyházi személy), kivéve a saját jogú nyugdíjast,
– a mezőgazdasági őstermelő, ha a reá irányadó nyugdíjkorhatárig hátralévő idő és a már megszerzett szolgálati idő együttesen legalább 20 év, kivéve
1. az őstermelői tevékenységet közös igazolvány alapján folytató kiskorú személyt és a gazdálkodó család kiskorú tagját,
2. az egyéb jogcímen biztosítottat (kivéve néhány törvényben meghatározott esetet),
3. a saját jogú nyugdíjast és az özvegyi nyugdíjban részesülő személyt, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte.
– jelen felsorolásunk 7. bekezdésében (“a díjazás ellenében munkavégzésre irányuló…”) foglaltakon túl, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében munkát végző személynek kell tekinteni azt is, aki: alapítvány, társadalmi szervezet, társadalmi szervezetek szövetsége, társasház közösség, egyesület, köztestület, kamara, gazdálkodó szervezet választott tisztségviselője; szövetkezet vezető tisztségviselője, továbbá a Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezeteinek, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak, a magánnyugdíjpénztárak választott tisztségviselője, a helyi (települési) önkormányzat választott képviselője (tisztségviselője), társadalmi megbízatású polgármester, amennyiben járulékalapot képező jövedelemnek minősülő tiszteletdíja (díjazása) eléri a felsorolásban említett összeget.
A kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszony:
– Kereső tevékenység minden olyan munkavégzés, amelyért díjazás jár, továbbá
– kereső tevékenységet folytatónak kell tekinteni azt a személyt is, aki vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik, valamint aki
– gazdasági társaság tevékenységében személyes közreműködés vagy mellékszolgáltatás keretében történő munkavégzés útján vesz részt, illetve aki
– a társaság vezető tisztségviselője vagy a társasági szerződésben közreműködési/munkavégzési kötelezettsége/joga fel van tüntetve.
Az olyan munkavégzés, amelyért jogszabály alapján tiszteletdíj jár, akkor minősül kereső tevékenységnek, ha a havi tiszteletdíj mértéke a kötelező legkisebb munkabér 30 százalékát meghaladja.
A mezőgazdasági őstermelői igazolvánnyal folytatott tevékenység akkor minősül kereső tevékenységnek, ha az abból származó bevételt a személyi jövedelemadóról szóló szabályok szerint a jövedelem kiszámításánál figyelembe kell venni.
A külön törvény alapján végzett közérdekű önkéntes tevékenység nem minősül keresőtevékenységnek.
Összegezve: Azt a szolgálati időt lehet a jogosító idő szempontjából figyelembe venni, amely kereső tevékenység (díjazással járó munkavégzés) végzése alapján teremtett biztosítási jogviszonyt.
Példa: 1953. decemberben született hölgy, 3 év szakmunkásképző után érettségizett, nappali tagozaton 3 éves főiskolai diplomát szerzett, a diploma után folyamatosan dolgozott, 2 gyerekkel volt gyesen 3-3 évet, 2009-ben munkanélküli volt, 2010-től ismét van munkahelye.
Az 1953-ban született hölgyek 63 éves korukban (2016-ban) vonulhatnak öregségi nyugdíjba, 59 évesen (2012-ben) előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultak. Amennyiben 40 évet eléri vagy meghaladja a szerzett szolgálati idejük, akkor csökkentés nélküli nyugdíjra jogosultak, 37 év, vagy annál több szolgálati idő esetén csökkentett összegű előrehozott nyugdíjra szereznek jogot.
A szolgálati idő:
1960 szeptemberében megy első osztályba, amit 1968-ban fejez be, és kezdi meg a 3 éves szakmunkásképzőt, szakmát 1971-ben szerez (1968-1971).
1971-1972 (1 év) érettségi, 1972-1975 (3 év) nappali tagozatos főiskolás, 1975-2009-ig munkaviszony (34 év), 2009 munkanélküli (1 év) 2010-2011 újra munkaviszony (1 év).
3 év szakmunkásképző (tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanuló) + 3 év főiskola (1998. január 1-je előtt a felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányi idő) + 35 év munkaviszony, melyből 6 év gyesen (34 + 1 munkahelyen) + 1 év munkanélküli (álláskeresési támogatásban részesült) = 42 év szolgálati idő, vagyis az életkori feltétel betöltésekor, 2012. decemberében, teljes összegű öregségi nyugdíjba vonulhat.
A nők kedvezményes nyugdíjba vonulásához szükséges jogosító idő kiszámításánál azt kell megnéznünk, hogy a 42 év szolgálati időből mennyi a keresőtevékenységből származó biztosítási jogviszony (minimálisan 32 évnek kell lennie), és mennyi a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő.
Utóbbival könnyebb dolgunk van: 2 x 3 év gyes = 6 év.
A maradék 36 évből nem kereső tevékenység a főiskolai évek (3 év), az álláskereseti támogatás (1 év), azaz négy év, tehát maradt 32 év kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszony, amely megfelel a törvényi előírás szerinti minimum 32 évnek.
A 32 év kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszony és a 6 év terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő összesen 38 év jogosító idő, tehát még 2 év hiányzik a jogosító időhöz, a kedvezményes öregségi nyugdíj igénybevételéhez.
Hangsúlyozzuk, hogy a fenti összefoglalónk a képviselők elé kerülő jogszabály-tervezeten, és annak saját magunk által végiggondolt értelmezésén alapul.
Nyilvánvalóan hamarosan hivatalos közleményben is megjelenik az értelmezés, melyet a megjelenését követően azonnal közzé fogunk tenni honlapunkon is.
Tisztelt könyvelőiroda!
Édesanyám idén március 13.-án töltötte be a 62. életévét.Van 26 év munkaviszonya.Az öregségi nyugdíj milyen feltételekkel jár,mi szükséges ehhez?És még szeretném kérdezni,hogy mekkora az az összeg ami járhat neki?
Válaszukat előre is köszönöm:Béla
Kedves Szabó Béla!
Rövid nyomozás, hosszas számolgatás után, többségi szavazattal úgy döntöttünk, hogy a megadott információja alapján édesanyja 1949-es születésű, vagyis ebben az évben jogosult öregségi nyugdíjra.
Az öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte és legalább 20 év szolgálati időt szerzett (2009. december 31-ét követő időponttól igényelt öregségi nyugdíj esetében biztosítással járó jogviszonyban sem belföldön, sem külföldön nem áll).
A várható nyugdíj összegére még csak irányszámot sem tudunk mondani; semmiféle adat nem áll rendelkezésünkre a munkaviszonyban töltött időszakokról, és nem is vállaljuk a konkrét nyugdíjak összegének meghatározását.
Tisztelt Könyvelőiroda !
Kérem, szíveskedjenek leírni, hogy legkorábban mikor, milyen feltételek mellett mehetnék nyugdíjba?
1953. március 03-án születtem.
A Dél-alföldi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2010.11.29-i határozatában 1965.06.15 és 2009.12.31. között összesen 13992 nap (38 év 122 nap) szolgálati időt állapított meg. (Beleszámította a nappali tagozaton eltöltött főiskolai éveket is – 1034 nap)
2010-ben végig közalkalmazottként dolgoztam, 12 napot töltöttem az év során táppénzen.
2011-ben is közalkalmazotti munkaviszonyom vaneddig nem voltam táppénzen.
(1982 óta a gyermekvédelemben, ugyanazon a munkahelyen, közalkalmazott vagyok.)
Úgy érzem, nagyon elfáradtam, az egészségi állapotom sem tökéletes, nagyon szeretnék már nyugdíjas lenni.
Válaszukat és munkájukat nagyon köszönöm, tisztelettel: Pappné Jánics Ildikó Baja
Kedves Pappné Jánics Ildikó!
Az 1952-ben, 1953-ban született hölgyek öregségi, és előrehozott öregségi nyugdíjba vonulási lehetőségéről összefoglaló táblázatot találhat honlapunkon.
Amennyiben munkaadójával megegyezik, úgy még ebben az évben korengedményes nyugdíjba vonulhat.
A nők kedvezményes nyugdíjba vonulásával kapcsolatban ajánljuk az egyedülállóan átfogó, példákkal is dúsított összefoglaló írásunkat (meg egy papírt és íróeszközt meg egy órácska összeadást-kivonást).
Tisztelt Könyvelőiroda!
A kérdésem az lenne,hogy ha 1952. 09. 25.-én születtem és a 40 évem bőven meg van,származik-e abból valami hátrányom ha csak jövőre(60 éves korom betöltése után)megyek el nyugdíjba?
A választ előre is köszönöm:Fábiánné Ági.
Kedves Fábián Mátyásné!
Kedves Ági!
Ha jól sejtjük, akkor Önnek több mint 40 éves szolgálati viszonya van, ami annyit jelent, hogy az idei év szeptember 25-én csökkentés nélküli előrehozott öregségi nyugdíjra fog jogosultságot szerezni.
Ez nem azt jelenti, hogy kötelező igénybe vennie, hanem ez egy jog, amit 62 év és 183 napos koráig (2015. I. félévéig), azaz az öregségi nyugdíjkorhatárig bármikor érvényesíthet.
Tisztelt könyvelőiroda!
A gyors választ megkaptam,köszönöm.
A gondom csak annyi,hogy az én kérdésem az lett volna,hogy nem járok-e rosszabbul akkor ha még dolgozok egy évet,mintha most elmennék nyugdíjba.
Köszönöm.Ági.
Kedves Fábián Mátyásné!
Kedves Ági!
Szeptembertől teljes összegű öregségi nyugdíjra megszerzi a jogot, amit bármikor érvényesíthet. Ennél hogyan járhatna rosszabbul? 😉
Köszönöm szépen a válaszukat.Szép napot.
Tisztelt Könyvelőiroda! Tisztelettel kérdezném a következőt. 54.10.20 születtem 57 éves vagyok.1969-ben kezdtem dolgozni.72-ben 74-ben 76-ban/ikrek/ szültem így 4 felnőtt gyermekem van,gyesen voltam velük természetesen.2000 okt14.én baleset történt velem,lumbális 1-es gerinccsigolyám összeroppant,1évig 67%ra voltam leszázalékolva,majd 1 év után immáron 8 éve 50% ra vettek mert úgy véleményezte a bajai doktornő,hogy gyógyult vagyok/igen csak átadnám neki az én fájdalmam/.Most a kormányban bízva arra gondoltam mint 4 gyerek anyukája akire munkavégzés terén számítani nem lehet elmehetnék nyugdíjba,vagy előrehozott csökkentett összegű nyugdíjba.Dolgoztam én már annyit,hogy a családom egyedül felneveljem gyermektartás nélkül ellehet képzelni.Most ennyi évesen betegen milyen munkahely foglalkoztatna! Mire számithatok nyugdíj ügyben?Mert a nyugdíjintézet az embert meg sem hallgatja,már kérik be a következő embert. Ez szomorú,ők azért vannak,hogy felvilágosítsanak! Válaszukat várom üdvözlettel
Kedves julia!
Az 1954-ben született hölgyek öregségi nyugdíjkorhatára 63 év és 183 nap (2017. II. félév ? 2018. I. félév). Kizárólag csökkentéssel történő előrehozás feltétele a betöltött 60 év és 183. nap (2014. II. félév-2015. I. félév) és minimálisan 37 év szolgálati idő. A korkedvezményre jogosító éveket (ha vannak) az előbbi határidőkből le lehet vonni.
Korengedményes nyugdíjba vonulásra – az életkori feltétel (1953.12.31-ig születettek) hiánya miatt – nem jogosult.
Nők kedvezményes nyugdíjbavonulásához 40 év jogosító idő szükséges, amelyből minimálisan 32 évnek keresőtevékenységből kell származnia. 2011 ? 1969 = 42 év ? X év gyes = Y év, aminek egyenlőnek vagy többnek kell lennie mint 32 év.
Y év keresőtevékenységből + X év gyereknevelésből összesen minimálisan 40 év kell.
Kérje a nyugdíjigazgatóságtól a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásához szükséges jogosító idejének meghatározását, ingyenesen és elektronikusan kérhető. És akkor tisztábban láthat, napra pontosan.
Szép napot mindenkinek.
Szeretném megkérdezni,hogy tudnak-e valamit arról miért állnak az ügyek a jogosultság megállapításánál.Talán még mindíg nincs vége a változtatásoknak
az erre vonatkozó törvényben?
2011.januárjában kértem a jogosultsági idő megállapítását,még nincs válasz.
Kedves Marika!
Javasoljuk, olvassa el a témában írott, meglehetősen alapos és átfogó összefoglaló írásunkat.
Nem tudunk róla, hogy állnának az ügyek. Érdeklődjön ügyintézőjénél a nyugdíjigazgatóságnál, hogy mi van az Ön kérelmével, hol tartanak. Lehetséges, hogy igazolásra várnak, adatkiegészítés szükséges, vagy esetleg hasonló dolog.
Egyvalamiről van tudomásunk, de az kizárólag a korengedményes nyugdíjba vonulni szándékozókat érinti – és ott január 1-től várakozás van: a valorizációs szorzó hiányzik, amelynek közzétételét március végére jósolják. 🙁
Tisztelt Cím!
Érdeklődöm, hogy a nők 40 éves jogviszonnyal való nyugdíjba vonulása esetén a rokkantsági nyugdíjban töltött időszak beleszámít-e a a 40 évbe.
Köszönettel.
Kedves Vancsik György!
Javasoljuk részletes, összefoglaló írásunk elolvasását, kövesse ezt a linket hozzá!
[A jogosító időbe nem számít bele.]
Tisztelt Könyvelőiroda! Szeretném megkérdezni Önöket,nekem kiszámolták a40-éves munkaviszonyomhoz 260-napot kell még ledolgoznom.Azt szeretném megtudni,mivel közalkalmazottként dolgozom,jár a három hónap felmentési idő,bele számítható-e.
Tisztelettel:Verebélyiné
Kedves Verebélyi Tiborné!
A felmentési idő a felmondási idő része. Amennyiben a munkaadó mondja fel a munkaviszonyt (rendes felmondással), a felmondási idő felére, a munkavállaló kívánsága szerinti beosztásban, fel kell menteni a munkavégzés alól.
A felmondási idő végéig a munkavállaló munkaviszonyban van, még akkor is, ha a felmentési idejét tölti.
Tisztelt Könyvelőiroda! Szeretnék egy számomra fontos kérdésben segitségüket kérni. Közalkalmazottként dolgozom már 20-éve egy helyen.A negyven éves munka viszonnyom meg lesz Augusztusban.Szeretném tudni hogy a munkáltatóm mit adhat és én mire vagyok jogosult. Pl:felmentési idő jutalom végkielégítés stb.
Kedves Dzseni!
Nem tudjuk, hogy milyen összefüggésben tette fel kérdését, de gyanítjuk a 40 évből és ahova írta, hogy a nők kedvezményes nyugdíjazásáról lenne szó.
Erre már volt pár válasz (illetve hasonló kérdésekre): pl. itt olvasható egy
1995-ben születtem,1970 júl.15-től dolgozom.Iskoláimat munka mellett végeztem.Két gyerekkel összesen kb 30 hónapot voltam GYES-en.41 év jogosultsági idővel szeretnék nyugdíjba menni,meddig kell dolgoznom?
Kedves Tóbiás Lajosné!
Amint megvan a 40 év jogosító idő, már lehet is kérelmezni a teljes öregségi nyugdíjat! Javasoljuk a témát alaposan összefoglaló írásunk elolvasását: kövesse ezt a linket!
Kedves Válaszoló!
A következő kérdésem lenne. Nekem több mint 42 év szolgálati és 41 év jgosultsági időm van. Vagyis elmehetek nyugdíjba, csak az a kérdés a nyugdíj számításánál melyik típusban járok jobban? Ha most elmegyek vagy megvárom a júliust és előrehozottba megyek el? 1952.07.29-én születtem.
Melyik számítás a kedvezőbb?
Köszönettel: Pannika
Kedves Pongrácz Istvánné!
Kedves Panni!
Néhány nappal ezelőtt válaszoltunk egy szinte teljesen azonos kérdésre. Kövesse a linket válaszunkhoz.
Menyem 1952ben született. 37 év munkaviszony van. Jelenleg egy kisvállalkozás ügyvezetöje. Mikor mehet kedvezményes nyugdijba?Nem világos előttünka”2008 jan 1_től biztositással járó jogviszonyban nem volt” rendelkezés.? Köszönjük a választ.
Kedves Gubricz Jolán!
A menye az idei évben csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultá válik a 37 év szolgálati idővel és a betöltött életkori feltétel alapján. Összefoglaló táblázatunkat honlapunkon, a linket követve, olvasható.
A nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségeiről szóló írásunk olvasásához ezt a másik linket kövesse.
Tisztelt Könyvelőiroda!
1971 július elsején váltottam munkakönyvet, és akkor kezdtem dolgozni. Azóta öt munkahelyem volt, melyeket munkahelyváltáskor sohasem szakított meg két napnál hosszabb idő. Gyermeket nem szültem, így gyakorlatilag folyamatos munkaviszonyom van 1971. július elseje óta. A kérdésem:nyugdíjba mehetek 2011 július elsején, vagy meg kell várnom a betöltött 59. életévemet, mely decemberben következik be?
válaszukat előre is köszönöm.
Kedves Szilágyiné Karker Mária!
A nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége (az egyéb feltételek megléte esetén) nincs életkori feltételhez kötve, így júliusban teljes öregségi nyugdíjba vonulhat.
Tisztelt könyvelőiroda! Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságtól megérkezet az elismerés
és nyugdíjban vonulhatok, de a számításokat nem értem ,leigazolták az évi kereseteimet, de nem fedi a valóságot, vagy nem értem? kérdésem hogyan számolják ki a 2011-ben a nyugdíjakat a 40-év szolgálati idővel,ugyanis nekem a 2010.01.01-töl 2010.12.31.ig 2.928.925 volt az évi keresetem ők 2.128.793-és a jutalom külön 177.448. Ha Bruttó bérből számolnak akkor ez hogy létezik ? Szeretnék önöktől kapni egy nyugdíj számítást 2011-re vonatkozóan hogy hogyan tudnám kiszámolni mennyi lesz a nyugdíjam előre is köszönöm Hrubiné
Kedves Hrubi Józsefné!
A nyugdíjak összegének kiszámítása a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) és az annak végrehajtására kiadott 168/1997. (X. 6.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: TnyR.) foglaltaknak megfelel?en történik.
A nyugdíj alapját képez? átlagkereset kiszámításához szükséges kereseteket naptári évenként kell meghatározni.
Az 1987. december 31-ét követ?en elért kereseteket, jövedelmeket naptári évenként csökkenteni kell a kifizetés időpontjában hatályos jogszabályban meghatározott járulékmértékek figyelembevételével számított természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulék, nyugdíjjárulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj, valamint a munkavállalói és vállalkozói járulék összegével.
A ?járuléktalanítást? követően évenként, az adott évre vonatkozó adótábla segítségével ki kell számítani a figyelembe vehet? keresetekre képzett személyi jövedelemadót és ezzel az összeggel a figyelembe vehet? kereseteket csökkenteni kell.
2010. január 1-jét?l új szabályként jelenik meg az ún. szuperbruttósítás. Ez azt jelenti, hogy a 2009. december 31-ét követ?en elért keresetek, jövedelmek esetén az adóalapot növelni kell az adóalap-kiegészítés összegével, tehát a személyi jövedelemadó képzett összegének megállapításához az előzőekben járuléktalanított jövedelmet a társadalombiztosítási járulék mértékével emelve kell figyelembe venni.
A 2010. évben elért kereset alapján megállapított, képzett adó összegéből a kereset17 százalékát, de legfeljebb 181.200 forintot kell levonni. (Nem vehetők figyelembe azonban a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény (szja) szerinti, összjövedelmet csökkentő tételek és adókedvezmények.)
Az adókiszámítással egyidejőleg a ?valorizáció?-t is végre kell hajtani, vagyis a nyugdíjazást megelőző naptári év előtt elért keresetet, jövedelmet ? az országos nettó átlagkereset egyes években történő növekedését alapul véve ? a nyugdíjazást megelőző naptári év kereseti szintjéhez kell igazítani. Ez azt jelenti, hogy a havi átlagkereset megállapításánál figyelembe vehető 1988-2008. évek kereseteit a 2009. év kereseti szintjéhez kell igazítani [Tny. 13. § (3) bekezdése]. Ez valorizációs szorzószámok segítségével történik.
A 2009. december 31-ét követő folyósítási időponttól induló nyugellátásoknál a 2009. és az azt követő évek keresetei már nem kerülnek valorizálásra.
Az összes kereset és az osztószám hányadosaként az egy napi átlagkereset kerül meghatározásra, amelyet évesíteni, majd ebből havit (elosztani 12-vel) kell képezni, és ekkor kapjuk meg az átlagkereset összegét.
Ennyit bevezetőként… 🙁 🙁 Ugye, érthető, hogy nem vállalkozunk külön-külön senkinek sem nyugdíjszámításra? 😉
2011.08.16-án lesz 40 éves munkaviszonyom.Jelenleg prémium éveken vagyok./tanító/’ 1971-től dolgozom.A prémium éves szerződésem 2012.08.16-ig tart.1953-ban születtem.2011-ben elmehetek nyugdijba?Jubileumi jutalmat megkaphatom?Válszát köszönöm.
Kedves Gosztola Józsefné!
A munkaszerződése határozott idejű, és a prémiumévek azt is jelenti, hogy az előrehozott öregségi nyugdíj korhatárig (Önnél 2012-ig) szólhat.
Az előrehozott öregségi nyugdíjat azonban nem kötelező igénybe vennie.
A 40 éves jubileumi jutalomra feltehetően jogosult lesz.
Tisztelt Könyvelőiroda !
Stefán Györgyné vagyok 1953.02.24-én születtem. Mivel közeleg számomra az öregségi nyugdíjkorhatár,
az elmúlt évben szolgálati idő elismerési kérelmet nyújtottam be az illetékes Regionális
Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz. Szolgálati időnek nem ismerték el a GYES-en töltött időt.
Alaposan átnéztem honlapjukon a nyugdíjazással kapcsolatos jogszabályokat, az ezzel kapcsolatos
kérdéseket , válaszokat, de ezekben a problémámra nem találtam választ. A problémám lényege a
következő :
1971.09.01-től 1974.06.30-ig nappali főiskolai tanulmányokat folytattam.( szolgálati időként elismerve )
1974.08.26-tól 1975. 06.20-ig határozott időtartamú munkaszerződéssel tanítóként dolgoztam egy
kazincbarcikai általános iskolában.( szolgálati időként elismerve )
1975.06.20-án , a határozott időtartam miatt a munkaviszonyom megszünt a munkáltatóval.
A fennálló munkaviszonyom alatt 1975.05.24-től 1975.06.24-ig szülési szabadságon voltam , majd ezt
követően 1975.06.28-ig táppénzes állományba vett fel a körzeti orvosom. ( ezt eredeti , hitelesített orvosi
kartonnal tudtam bizonyítani. )
1975.06.28-án szültem meg gyermekemet, akivel 1978.02.13-ig GYES-en voltam.( a Gyes időtartamának
az igazolására vonatkozó eredeti dokumentumok elvesztek, azokkal nem rendelkezem , kivéve a születési anyakönyvi kivonat, terhesgondozási könyv, gyermekegészségügyi kiskönyv, amelyeket benyújtottam a szolgálati idő elismerési kérelemhez )
A Gyes letelté követően 1978.02.13-tól ugyanaz a munkáltató foglalkoztat jelenleg is , aki korábban foglalkoztatott.
A Gyes időtartamának szolgálati időként való elismerését azért utasította el a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság,
mivel :
1/ Nyilvántartásuk az általam Gyes-en töltött időtartamra vonatkozó adatokat nem tartalmaz.
2/ Az akkori jogszabályok szerint nem felelek meg a Gyes-re jogosúltság feltételeinek.
3/ A munkáltató nem igazolta a Gyes időtartamát.( mivel a Gyes időtartama alatt nem is voltam munkaviszonyban )
4/ Az eljárásban érintett közigazgatási intézményeknél releváns dokumentumok nem állnak rendelkezésre,
mivel azokat leselejtezték. Határozottan emlékszem arra , hogy részemre a Gyes-t a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság folyósította, amit tanúkkal
is bizonyítottam.
Az lenne a kérdésem, hogy a fenti adatok és tények ismeretében van-e valamilyen mód és lehetőség a Gyes
szolgálati időként való elismerésére, mivel a pedagógusok fizetése legjobb indulattal sem mondható magasnak és ilyen mértékü szolgálati idő kiesés jelentősen befolyásolhatja az öregségi nyugdíj mértékét.
Válaszukat előre is megköszönöm.
Üdvözlettel,
Stefán Györgyné
Kedves Stefán Györgyné!
nem is olyan régen, pár nappal ezelőtt egy kedves Olvasónk szinte majdnem ugyanezt kérdezte, majd ismertette az ő kutakodásuk eredményét is. A linket követve olvashatja a hozzászólásait.
És még egy kicsit máshol is kellene olvasni a honlapunkon: a témával foglalkozó összegzést és kiegészítést.
TISZTELT KÖNYVELŐI IRODA!A következő kérdésem van:a feleségem a MÁV-nál dolgozik,van három év korkedvezményes ideje vajon ezzel csökken e a negyven év ledolgozandó munkaviszony,tehát elegendő e harminchét év plusz a korkedvezmény.Előre is köszönöm.
Kedves Veres Ferenc!
Javasoljuk Önnek összefoglaló írásunk elolvasását, mert néhány cikkel el van maradva. 😉
Mindent, amit ebben a témában lehet, és érdemes tudni, feldolgoztunk elég alapossággal, másik írásunkban (annak linkje benne van az előbb említett írásban) közzétettük a nyugdíjigazgatóság válaszait a nyitott kérdések vonatkozásában.
Számtalan hozzászólás, kérdés-felelet történt írásainkhoz kapcsolódóan.
Egyébként: a korkedvezmény nem számít ez esetben… 🙁
Tisztelt Könyvelőiroda !
1973. július 01-től van folyamatos munkaviszonyom, ami egyben szolgálati viszonynak is minősül. Két gyermeket szültem, az elsővel másfél éves koráig, a másodikkal (aki sajnos súlyosan sérülten született) tíz éves koráig vettem igénybe a GYES-t. Utóbbi esetben azonban a gyermek 4,5 éves korától részmunkaidőben (napi 4 óra) dolgoztam a folyósított GYES mellett.
Kérdésem az lenne, hogy mindezeket figyelembe véve rám hogyan vonatkozik a nőket 40 év munkaviszony után kedvezményező törvény?
Tisztelettel előre is köszönöm válaszukat.
Kedves Márta!
Javasoljuk Önnek pompázatos összefoglaló írásunk elolvasását, mert néhány cikkel el van maradva. 😉
Mindent, amit ebben a témában lehet, és érdemes tudni, feldolgoztunk elég alapossággal, másik írásunkban (annak linkje benne van az előbb említett írásban) közzétettük a nyugdíjigazgatóság válaszait a nyitott kérdések vonatkozásában.
Számtalan hozzászólás, kérdés-felelet történt írásainkhoz kapcsolódóan.
Hát persze,hogy nem.
Szép napot.
Kedves könyvelőiroda!
Köszönöm a válaszukat,ami számomra lehangoló.
Én már elfáradtam.Élni sincs kedvem.(Munkaerőpiac?)munkaerő van piac nincs.
Ez nem a mi hibánk 40.éve fizetjük a járulékokat.Eldorbézolják ott fenn,na meg a barnalábúakra költik,szégyen ami ebben az országban folyik.600.000.-bérelt autóra havonta a miniszternek,nincs sajátja.Röhely,remélem még tankolnak is neki.
Igen tisztelem az önök tevékenységét.
További sok sikert kívánok önöknek.
Kedves Csuti!
Azért bízunk abban, hogy igazán nem mi vagyunk az oka annak, hogy lehangolódott… 😉
Tisztelt Könyvelő iroda.!
Elismerésemet fejezem ki az önök áldozatos munkájukért hiteles tájékoztatásukért.
Sajnos nagyon sokan vagyunk akik nem tudják milyen lehetőségük van ebben a bizonytalan helyzetben.
Szeretném kérdezni önöket a 40 év -ből nekem hiányzik 2 év .Ha a cégem megváltaná a hiányzó éveimet azt elfogadná-e? törvény. Önök szerint ez megoldás lehetne?
Köszönettel várom a véleményüket.
Kedves Szalai Józsefné!
Nem, a megváltás is ki van szedve ebből a kőrből.
Javasoljuk, hogy olvassa el honlapunkon a végleges összefoglalóinkat itt és itt!
Tisztelt Könyvelőzóna!
Kérem segítsenek!
Az 56.évemet betöltöttem van 40.évem és 48.napom,szolgálati idő.Nő vagyok.
A jogosító időm 37.év és 183.nap.Szakiskola kiesett,én végálláson egészségileg.
Mit tehetek?A cég ahol dolgozom jelenleg felszámolás alatt áll.
A bal szemem vak, a jobb még bírja 3.és feles a drioptiája.
A gerincemen két sérv található,reményen nincs rá,hogy ezt az időt valaha is be tudjam dolgozni mert én már nem kapok irodai munkát azthiszem.
A fizikait meg nem bírnám.
Mik a lehetőségeim?
Kedves Csuti!
Mit mondjunk erre? Vegyen nagy levegőt, álljon fél lábra és bírja ki azt az 5 évet évet ami még a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjig vissza van? 🙁 🙁
Vagy azt, hogy keressen egy munkahelyet, ahol még 2 és fél évet tud dolgozni, hogy meg legyen a 40 év jogosító ideje? 🙁
Sajnos, nincs semmilyen biztató receptünk…
Tisztelt Könyvelőiroda!
1958.09.28-án születtem 14 éves korom óta folyamatosan dolgozom. 2 gyermekemmel voltam otthon 3-3évet. Ezek alapján Önök szerint mikor mehetek el leghamarabb nyugdíjba? Válaszukat előre is köszönöm!
Kedves Ilimama58!
Az Ön öregségi nyugdíjkorhatára 65 év (2023.) Kizárólag csökkentéssel történő előrehozással 62 év és 183 nap (2021. I. félév) és minimálisan 37 év szolgálati idő.
A nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége szerint: 2011 – (1958 + 14) = 39 év szolgálati idő ez évben. 39 – 6 = 33 év keresőtevékenységből származó jogosító idő és 2 x 3 = 6 év gyereknevelésből származó jogosító idő, az összesen 39 év jogosító idő 2011-ben. 2012-ben veheti igénybe legkorábban ezt a fajta nyugdíjba vonulási lehetőséget a megadott adatok alapján.
Javasoljuk, hogy a linket egy kattintással követve, olvassa el a kiegészítést is (a kiegészítés alapját, az összefoglaló írásunkat is figyelmébe ajánljuk)!
Sőt!! A gyengénlátókra is gondolva, meghallgathatja cikkünk összefoglalóját honlapunk Hangos adótanácsok részénél.
Tisztelt Könyvelőiroda!
Annyi mindent hallani, olvasni erről a 40 éves nyugdíjba menési lehetőségről, hogy én már teljesen össze vagyok zavarodva.
Legyenek kedvesek nekem megmondani, hogy én jogosult vagyok-e 20111-ben erre a lehetőségre.
1977 szeptember 3.-óta van a munkaviszonyom, 1982-1986-ig voltam egyszer gyesen.1988-2002-ig ismét gyesen voltam.2002.áprilisától a mai napig ismét munkaviszonyban állok. 10 gyermekem van. 48 éves vagyok.
Szeretném kérni Önöktől, hogy írják le nekem, Önök szerint beadhatom-e a kérelmet, vagy sem?
Kedves ibianyu!
Talán azért van ez így, mert nem nézett szét alaposan honlapunkon. 🙂
Javasoljuk, hogy a linket egy kattintással követve, olvassa el a kiegészítést is (a kiegészítés alapját, az összefoglaló írásunkat is figyelmébe ajánljuk)!
Sőt!! A gyengénlátókra is gondolva, meghallgathatja cikkünk összefoglalóját honlapunk Hangos adótanácsok részénél.
Ha 1977-től van folyamatos munkaviszonya, akkor 2011-1977=34 év. 2 x 4 évet volt gyesen, az 8 év. 10 gyerek esetén a jogosultsági idő 6 évvel csökken (40 év helyett 34 év). A látszat azt mutatja, hogy beadhatja a kérelmét, de mi azt javasoljuk – a keserű csalódás elkerülése érdekében -, hogy kérje meg a szolgálati idő igazolását a kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségre tekintettel.
{idézet az ONYF tájékoztatóból}
54-es szüketlsü vagyok megvan a 4o év munkaviszonyom. Szeretnék egy egyszerü kiszámitási módot a várható nyugdijról, hogy dönthessek arról, hogy meg tudnék e élni leendő nyugdijból. Következő kérdésem, van e már arról döntés, hogy a nyugdij mellett lehet e dolgozni, és a kereset be van e határólva,.Válaszodat várva előre is köszkönöm Katinka
Kedves katinka!
Javasoljuk, hogy a linket egy kattintással követve, olvassa el a kiegészítést is (a kiegészítés alapját, az összefoglaló írásunkat is figyelmébe ajánljuk)!
Nyugdíjszámításra egyáltalán nem vállalkozunk (arról nem beszélve, hogy semmi adatot nem közölt).
Vigyázzon! A munkaviszony, a szolgálati idő és a jogosultsági idő nem azonos fogalmak!
Kérdésem a következő.
1955.februárjában születtem.
Mikor mehetek legkorábban nyugdijba ha 2010.dec.31-el 40.év +18.nap Szolgáálati időt szereztem.
1-év szakiskola gyakorlattal=munka.
2.év munkanélküli ebből 1-év képzés szerződéssel a központ vállalta,hogy fizeti az iskolát én pedig sikeres vizsgát teszek.Reggel 7.30 kezdés délután 15.30 iskola vége 1.éven át.
6.év gyes. 2.gyermek felnevelése saját háztartásban a gyermekek is saját.
Jelenleg is dolgozom.
Sajnos az egyik szemem vak a másik már nem nagyon birja az erőltetést.
A billentyüzetet szinte vakon nyomkodom egyre nehezebb.
Mit tanácsolnak mit tegyek és hová forduljak a nyugdíjjal kapcsolatban?
.
Kedves Mémi 55!
Nem kell messzire fordulni tanácsért: javasoljuk, hogy a linket egy kattintással követve, olvassa el a kiegészítést is (a kiegészítés alapját, az összefoglaló írásunkat is figyelmébe ajánljuk)!
Sőt!! Éppen a gyengénlátókra is gondolva, meghallgathatja cikkünk összefoglalóját honlapunk Hangos adótanácsok részénél.
Tisztelt Könyvelőiroda!Egy hölgy ismerősöm aki 1954 04.01-én született (ez nem vicc) elérte a nők 40év jogosultsági idő utáni nyugdíj feltételeit (1969-től dolgozik 1998-tól MNYP-tag),azt szeretné tudni,hogy nyilatkozhat -e arról,hogy maradni kíván a MNYP-ba abban az esetben ha utolsó munkaviszonyban töltött napja 2011.01.31. A nyugdíjintézet 2011.02.01-től állapította meg a nyugdíjba vonulás napját!
Üdvözlöm. Azt szeretném kérdezni 1552 10. 06. születtem 44 év szolgálati időm van. Melyik jogosultságom szerint adjam be nyugdij kérelmemet.
Mert azt hallotam hogy nem egyforma szorzoszám a nyugdij megállapitásánál. Azt szeretném megtudni hogy anyagilag hogy járok jobban Válaszukat elöre is köszönöm Üdvözlettel Burai Ferencné
Kedves buraiferencné!
Ilyen idős partnerünk még nem volt; a török hódoltság korából, Eger várának ostromakor született kérdező még nem volt honlapunkon… 🙂 🙂 🙂
Nyilvánvalóan elírás az 1552, ami – feltehetőleg – 1952 lenne a valóságban… 😉
A Ön öregségi nyugdíjkorhatára 62 év és 183 nap (2015. I. félév). Előrehozott öregségi nyugdíjkorhatára 59. év (2011.10.06.). Mivel több mint 40 év szolgálati ideje van, ezért csökkentés nélküli előrehozott öregségi nyugdíjhoz szerzi meg a jogosultságot ez év októberében (15 éves kora óta dolgozik).
A 44 év szolgálati idő azt súgalja, hogy elég nagy a valószínűsége, hogy a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásához szükséges jogosító idővel is rendelkezik (szolgálati idő nem azonos a jogosító idővel!!), azaz már ebben az évben, január elsejétől jogosult ez alapján a csökkentés nélküli teljes öregségi nyugdíjra.
Amennyiben ezen feltételek (jogosító idő) valóban megvannak, úgy mi ezt a fajta nyugdíjat javasoljuk. [Ha nagyon egyszerűen akarnánk elmagyarázni az előrehozott öregségi nyugdíj és a nők kedvezményes nyugdíjba vonulása utáni állapotot, akkor azt mondhatjuk, hogy ez esetben olyan, mintha már 2015. lenne.]
A nyugdíjszámítás mindkét esetben azonos módon zajlik.
Javasoljuk, hogy olvassa el összefoglaló írásunkat a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségeiről (kövesse a megadott linket), valamint az írás végén lévő kérdéseket-válaszokat, vagy hallgassa meg a hangos adótanácsadások résznél.
1954-ben született nő vagyok 41 év 169 nap szolgálati idővel rendelkezem, 2011-ben nyugdíjba mehetek. Özvegy vagyok, kérdésem az,hogy a nők kedvezményes nyugdíjba vonulása 40 év szolgálati idő után ad- e lehetőséget özvegyi nyugdíj igénybevételére férjem 2008-ban halt meg.
Kedves Gaál Terézia!
Javasoljuk, hogy olvassa el összefoglaló írásunkat a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségeiről (kövesse a megadott linket), valamint az írás végén lévő kérdéseket-válaszokat, vagy hallgassa meg a hangos adótanácsadások résznél.
Az özvegyi nyugdíj feléledésével kapcsolatos írásunkat ide kattintva olvashatja.
Kedves Gaál Terézia!
Majd elfelejtettük: a szolgálati idő nem azonos a jogosító idővel! Erre figyeljen nagyon oda!
Tisztelt Könyvelőiroda!
1958-as születésű vagyok. 1972-1975 szakiskola, majd másnap elhelyezkedtem és folyamatos munkaviszonyom van még mind a mai napig. 1985-től járművezető lettem és 6 év korkedvezmény gyűjtöttem.
Azt szeretném kérdezni, hogy az elfogadott törvény szerint mikor lehetek nyugdíjas.
Válaszukat előre is köszönöm: Pné K.Katalin
Kedves Palotásné Kakuszi Katalin!
Javasoljuk, hogy olvassa el összefoglaló írásunkat a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségeiről (kövesse a megadott linket), valamint az írás végén lévő kérdéseket-válaszokat, vagy hallgassa meg a hangos adótanácsadások résznél.
Tisztelt Könyvelő Iroda!1978 óta dolgozom,két gyermekem van.Szeretném tudni,mikor mehetek legkorábban nyugdíjba?Több mint 20 éve műtősnőként dolgozom,havi átlag 5 ügyeletem is van.A hét közi ügyeletek 12 óra túlmunkát jelentenek,a hétvégiek 24 órát tesznek ki.Szeretném megtudni van e bármilyen lehetőség arra,hogy ezt az időt is beszámítsák a ledolgozott időszakba.Ez a túlmunka összeadva több évet tesz ki.Van e bármilyen lehetőség ezen idő beszámítására?Ha valamilyen módon ez lehetséges,még úgyis,hogy meg kell érte küzdenem,kérem tájékoztassanak erről!Köszönettel Csákány Judit
Kedves Csákány Judit!
Hogy legkorábban mikor mehet nyugdíjba, ahhoz legalább a születési dátumát kellene ismerni… 😉 Vagy azt sem ártana tudni, hogy a munkaköre korengedményre jogosító munkakör-e?
Első nekifutásra a 32-33 év munkaviszony kevésnek tűnik a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásához kapcsolódóan.
A túlmunkáért túlmunka-díjazást kap (azt most ne firtassuk, hogy elegendő-e, sok-e, kevés-e…), ami majd a nyugdíj összegének megállapításakor fog a képbe jönni. Egy naptári nap alatt csak egy naptári nap nyugdíjjogosultságot lehet szerezni, amit a napi 8 órához mérnek; ha csak napi 4 óra a munkaidő, akkor 4(8-ad napot lehet szerezni, ha 6 óra, akkor 6/8-adot, ha 10 óra, akkor is 1 nap, meg, ha 20 óra, akkor is egy nap.
Javasoljuk még a linkre kattintva elolvasni a legfrissebb írásunkat.
Kedves Csákány Judit!
Még egy kiegészítést kell fűznünk az előbbi válaszunkhoz, mert kivételek mindig akadnak… 😉
Az egészségügyi dolgozók esetében kiegészítő szolgálati időként kell figyelembe venni a külön törvényben meghatározott, a heti 48 órát meghaladó önként vállalt többletmunkavégzésnek – a munkáltató által munkaórában igazolt – 2004. május 1-jét követő, – napi 8 óra alapulvételével átszámított – időtartamát.
Tisztelt Cím!
Információt szeretnék kérni a kedvezményes nyugdíjba vonulással kapcsolatban!
Én 1974-ben végeztem kárpitosként és kezdtem el dolgozni, majd 1977-ben
1978-ban gyermekeket szültem és 1981-ben álltam újra munkába, amit a mai
napig végzek egy munkahaelyen!
November 21-én töltöttem be az 54-ik évemet.
Kérdésem:-mikor vehetem igénybe a kedvezményes nyugdíjazásomat az új tör-
vény szerint?
Tisztelettel:Zsohárné Gyöngyi
Kedves Zsohár Józsefné!
Kedves Gyöngyi!
Minden kívánt információt megtalálhat a témát nagyon alaposan összefoglaló írásunkban, csak kattintson a megadott linkre.
Tisztelt könyvelőiroda!
Sértődésről szó sincs,én csak arra lettem volna kíváncsi,hogy az a nő aki olyan iskolába járt ahol egy cég állt mögötte a képzésben és fizetett utánna,efektíve dolgozott és tanult is az jogosutsági idő-e?Vendéglátó Ipari képzés.
Aztán,hogy az a szerencsétlen nő aki 1.évet végig tanult mint munkanélküli,vállalva az utazást és napi 6.óra tanulást az jogosultsági idő-e?
Átképzésben vett részt.
Bocsánat !
Valamiért nem találtam a választ .Már megvan!!
Köszönöm !
Tisztelt Könyvelőiroda !
Szeretném feltenni a kérdéseimet ,most már emlékeztető nélkül ,mivel válaszukban csak a helytakarékosságra hivatkoztak ,de választ nem kaptam a kérdésemre
Mikortól köthető megállapodás 2011-ben?
A nyugdíjba vonulás napja csak a betöltött 57 éves kor után lehetséges-e, vagy 2011-ben bármikor?
Tisztelettel: Nagy István
1955-ben szűletem 1972 március 1 óta van folyamatos munka viszonyom.
3 gyerekem van és mikor mehetek el nyugdíjab és ebbe mi számít bele és jelenleg is dolgozok mint közalkalmazott
Kedves Ibolya!
Javasoljuk, hogy olvassa el összefoglaló írásunkat a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségéről (beleértve a cikkekben szereplő, saját írásainkra mutató linkeket is, ahol számpéldát is találhat).
Az 1955-ben született hölgyek öregségi nyugdíjkorhatára 64 év (2019.) Kizárólag csökkentéssel történő előrehozás feltétele: betöltött 61. életév (2016.) és minimálisan 37 év szolgálati idő.
1954 szept.3. születtem
Érettségi után, 1973. szept. két év szakmunkásképző, gyakorlat Orion 1975-ig.
Kiszámolt munkaéven 37 év 200 valahány nap 2010 dec.31-ig. 1973-2010-ig számolva.
Az új rendelet szerint mikor mehetek nyugdíjba.
/két gyerek 5-év gyes/
A válaszukat ha lehet e-mail címemre kérem. Segítségüket köszönöm Koós Antalné
Kedves Koós Antalné!
Sértődés ne essék, de a számolást mindenkinek saját magának kell elvégeznie; erre nincs időnk, energiánk, kapacitásunk. 🙁
Javasoljuk, hogy olvassa el összefoglaló írásunkat a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségéről (beleértve a cikkekben szereplő, saját írásainkra mutató linkeket is, ahol számpéldát is találhat).
Az lenne csupán a kérdésem, hogy 38 évem meg van a tanuló időmmel amit már korábban lekértem a nyugdíj intézettől. Szeretném tudni, hogy a gyermekenként járó egy-egy év korengedmény érvényes-e.Mert ezzel meg lenne a 40 éves munkaviszonyom. Előre is köszönöm válaszukat. Tisztelettel Magdolna
Kedves Kökényesiné Tóth Magdolna!
Úgy látszik, hogy egy egész ország fogja most megtanulni a törvénykészítők okán a legfontosabb alapfogalmakat… 😉
38 év az (mivel említette a tanuló időt) a szolgálati ideje. A szolgálati idő nem azonos a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásának feltételéül szabott jogosító idővel!!! (A jogosító időben pl. nincs benne a tanuló idő, vagy a gyes sem.)
Gyermekenként nem jár 1-1 év korengedmény sem a szolgálati időnél, sem a jogosító időnél. A jogosító időnél maximálisan 8 évet lehet beszámítani általánosan a gyerekneveléssel szerzett jogosító idő-résznél (ez a gyes, gyed, gyet..stb.).
Nem munkaviszonynak kell lennie a 40 évnek, hanem a jogosító időnek.
Javasoljuk, hogy olvassa el a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásának lehetőségéről szóló összefoglaló írásunkat!
pipa54 szerint:
2011. január 3. hétfő – 18:22
Tisztelt Könyvelőiroda !
Megköszönöm gyors válaszukat, és egyben nagyon boldog Újévet Kívánok az iroda minden dolgozójának!
Válaszukat olvasva még kettő kérdést szeretnék feltenni:
Mikortól köthető megállapodás 2011-ben?
A nyugdíjba vonulás napja csak a betöltött 57 éves kor után lehetséges-e, vagy 2011-ben bármikor?
Emlékeztetőül az alábbiakban küldöm a kérdésemet illetve az Önök válaszát.
Tisztelettel : Nagy István
******* Helytakarékossági okokból kiszedtük az idézetet. Bárki vissza tudja nézni, ha kíváncsi rá. (Mi pedig tudjuk, hol kell keresni… 🙂 ) ********
Tisztelt könyvelőiroda!
2010.december 31-el 40.év és 18.nap szolgálati időről szól a határozat.
1955.febr.7.én születtem
1971.okt.4.én kezdtem el dolgozni.Az 1970-71-es tanévben Vendéglátói szakiskolába jártam.Ez idő alatt heti 2.nap gyakorlat + a hétvégék. Minden rendezvényen kisegítettünk.
1995.munka nélküli járulék 1.év.Ez idő alatt számítástechnikai képzésbe vettem részt egy főiskolai karon.Ezt a képzést a M.Ü.központ finanszírozta.1975. és 1979. két gyermekkel 6.év gyermekgondozás.
Kérdésem mikortól vehetem igénybe a 40.év után járó kedvezményes nyugdíjat.
Előre is köszönöm.
Kedves Magdimami!
Sértődés ne essék, de a számolást mindenkinek saját magának kell elvégeznie; erre nincs időnk, energiánk, kapacitásunk. 🙁
Javasoljuk, hogy olvassa el összefoglaló írásunkat a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségéről (beleértve a cikkekben szereplő, saját írásainkra mutató linkeket is, ahol számpéldát is találhat).
Folyamatos műszakban jár-e valamilyen év pluszban a nyugdíjhoz a születési évem 1955?
Kedves Varga Györgyné!
A több műszakért, folyamatos műszakért nem jár plusz szolgálati idő, hanem bérpótlék jár, ami növeli a nyugdíj várható összegét.
Tisztelt Könyvelőiroda!1955-ben születtem.1969-72-ig szakmunkás iskolába jártam.6évig voltam gyesen.Azota folyamatosan dolgozom.Mikor mehetek nyugdíjba?
Kedves szabó tamásné!
Az 1955-ben született hölgyek öregségi nyugdíjkorhatára 64 év (2019.) Kizárólag csökkentéssel történő előrehozás feltétele: betöltött 61. életév (2016.) és minimálisan 37 év szolgálati idő.
Javasoljuk, hogy olvassa el a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségéről szóló összefoglaló írásunkat!
Tisztelt Könyvelőiroda!
1955.03.19-én születtem. Nappali tagozaton gimnáziumba jártam 1969.09.01-től, 1973. júniusában érettségiztem. 1973. augusztus 01-től folyamatosan dolgozok. Munkaviszony időtartama alatt voltam GYES-en (gyermekeim 1974 és 1975-ben születtek). Munkaviszonyom azóta is folyamatos, közalkalmazott vagyok. Jelenleg 37 év 4 hónap 30 nap szolgálati idővel rendelkezem.
Az én esetemben érvényes-e, hogy 2011-ben elmehetek nyugdíjba?
Válaszukat várom a megadott e-mail címre.
Tisztelettel: Kis Mária
Kedves Kis Mária!
Annyira még nem fejlődött fel az ingyenes, önkéntes, honlapunkon igénybe vehető szolgáltatásunk, hogy kinek-kinek emailben válaszoljunk. 🙂 🙂 Kaphat e-mailben értesítést, ha kívánja; ekkor követni kell az itt leírtakat. (Naná, hogy ez is ingyenes! 😉 )
A kedvezményes nyugdíj igénybevételéről egy részletes, alapos, tételes összefoglaló cikket olvashat tőlünk, ha ide kattint. Valószínűleg minden kérdésére talál választ.
Tisztelt Könyvelőiroda!
Édesanya 1952-01-17 született most van 38 év 138napja ledolgozva.Szeretnénk megkérdezni mikor mehetne nyugdíjba,illetve jogosult lenne -e az előrehozott öregségi nyugdíjra,ha igen akkor ez mennyivel jelentene összegben kevesebbet?
Eredményekben gazdag, Boldog ÚJ Évet kívánunk! Tisztelettel:Tóthné Mária
Kedves Tóthné Márta!
1952-ben született hölgy öregségi nyugdíjkorhatára 62 év 183 nap (2014. II, félév az édesanyja esetében). Csökkentés nélküli előrehozott öregségi nyugdíj feltételei: 59 év (2011.) és 40 év vagy több szolgálati idő.
Csökkentéssel történő előrehozott öregségi nyugdíj feltételei: 59 év és minimálisan 37 év szolgálati idő. Ebben az esetben (csökkentett előrehozott öregségi nyugdíj) a nyugellátás összegét a szükséges 40 évhez hiányzó szolgálati évek számától függő mértékben és az öregségi nyugdíjra jogosító korhatár eléréséig terjedő idő hosszával arányosan csökkenteni kell.
Az 1952-ben és 1953-ban született nők esetében a csökkenés mértékét nem az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárig, hanem ? kedvezményként ? a 62. életév betöltéséig, legfeljebb 1095 napra kell számítani.
a 40 éves szolgálati idöbe a nyugdijjazáskor, a szakmunkás képzés ami 9 honapig t artott bele számit? el e mehetek nyugdijba? 6 év gyesen voltam 1968 szeptembertöl 1969 juniusáig, voltam szakmunkás ösztöndijat kaptam. kérem mielöbbi válaszát köszönettel
Kedves némethné!
Javasoljuk Önnek is, hogy olvassa el legfrissebb, részletekbe menő, átfogó jellegű összefoglaló írásunkat a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségéről.
tisztelt könyvelö iroda nem tudom kivenni ebböl hogy én mejik kategoriába tartozom én csak egy igent vagy nemet várok öntöl kérem jelezze mert kilátástalan vagyok ez ügyben elnézését kérem leirtam a rám hivatkozo dolgaimat kérem válaszát elöre is köszönöm tiszelettel némethné
Kedves némethné!
Javasoljuk, hogy a témában született legfrissebb írásunkat nézze meg, az ajánlott linkre kattintva. Bizonyára így érthetőbb lesz.
2011. január 3-i hozzászólását is látva újólag ismételjük: a kedvezményes nyugdíjába a szakmunkás évek nem számítanak be (bár, ahogyan a jelzett írásunkban is megírtuk, várjuk az ONYF pontos válaszát. Ha másképpen gondolják, mint ahogyan az a törvényből kiolvasható, azonnal megjelentetjük, és értesítjük az összes regisztrált olvasónkat is.
Azt nem írta, hogy mióta dolgozik, mennyi munkaviszonya, szolgálati ideje van. Ha 1968-tól dolgozik folyamatosan (a szakmunkásévekkel és gyessel együtt), akkor kb. 42 év szolgálati ideje lehet. A 42 év szolgálati időből lejön a 6 év gyes és a kb 1 év szakmunkás év (ha volt, akkor a munkanélküli időszak is), így összesen 35 év keresőtevékenységből származó jogosító ideje van. Ehhez hozzájön a 6 év gyesből származó jogosító idő, így jogosító ideje összesen 35 + 6 = 41 év jogosító idő, úgy néz ki, hogy talán megvabn a kedvezményes nyugdíjba vonuláshoz szükséges idő. Ezt Ön tudja pontosan kiszámolni, az Önnél lévő adatok alapján.
köszönöm szépen a gyors választ sokat segitett tisztelettel némethné
Tisztelt Könyvelőiroda !
1956 Április 09. én született nő vagyok.
1974 junius 1 től dolgoztam, 2004 áprilisáig. folyamatosan.
~30 év munkaviszony benne foglaltatik a gyes 1 gyermekem után.
Ekkor megszűnt a munkahelyem ezután elmentem 1,5 év munkanélkülire, majd folytatólagosan ápolási díjat kapok rokkant édesanyám után.
Kérdésem az lenne, hogy az ápolási ideje beleszámít a Kereső tevékenységgel járó biztosítási jogviszonyba, azaz hozzáadódik a 30 évemhez, vagy nem, és még dolgoznom kellene valahol 2 évet hogy meglegyen a minimális 32 év munkában töltött időm?
Tisztelettel:
Tóthné Mária
Kedves Tóthné Mária!
Javasoljuk Önnek is, hogy olvassa el legfrissebb, részletekbe menő, átfogó jellegű összefoglaló írásunkat a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségéről.
Kérdésem a következő. 1 hónap passzív táppénz és a munka néküli majd beleszámítják a hiányzó időmhöz?
köszönettel.
Kedves Szalai Józsefné!
Nem számítanak bele a jogosító időbe. Javasoljuk a kérdéssel foglalkozó legfrissebb írásunk elolvasását.
Tisztelt Könyvelő Iroda!
Elolvastam összefoglaló írásukat a nők 40 éves kedvezményes nyugdíjazásáról. Ezek szerint:
A törvényből kimaradt: A tanuló szerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanuló.
Benne van viszont:5§(1) kereső tevékenységgel járó biztosítási idő. Az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony.
A kérdésem a következő.: Az 1970-1973 ig Szakmunkás iskolában töltött idő, amikor ösztöndíjat kaptunk, milyen jogviszonynak számít.
( Beszámol vagy nem )
Előre is köszönöm válaszukat.
Rózsa
Kedves rózsa 56 Zsigáné!
Kedves Rózsa!
Nem tudjuk, hogy összefoglaló írásunk alatt ezt az írásunkat értette-e, amihez a kérdését írta, de van egy új, teljesen átfogó összefoglaló írásunk a témáról, ahol a törvénymódosítás szövegét ötvöztük a végrehajtási rendelet szövegével és az ezekben a törvényi helyekben lévő más hivatkozásokkal. Javasoljuk, hogy olvassa el ezt figyelmesen.
Teljesen jól írta azt, amit leírt; bizony, az a kettő maradt ki a végleges szövegből.
Itt a szolgálati idő és a jogosító idő fogalma keveredhet, és az, hogy rengeteg féle szakmunkásképzés folyt és folyik; hogy melyikről van szó, és milyen jogviszonyban, az az Ön birtokában lévő iratokból derülhet ki. Azokat kell összevetni az általunk összeállított anyagban szereplő meghatározásokkal.
Kedves Könyvelőiróda. 1953 -ban születtem .A nyugdijfolyósitó 2009 márc . 7 ig 39év 166 napott számolt.2010 dec .31.ig több mint 41 év szolgálati idöm van ebböl kb 5 évig gyesen voltam és kb 1,5 évig munkanélkűlin. szeretném megkérdezni jogosult vagyok-e kedvezményes teljes nyugdijra? Válaszát előre is köszönöm .Boldog új évet kívánok
Kedves Fábián Józsefné!
Figyelmébe ajánljuk a témával foglalkozó legújabb írásunkat.
Az Ön esetében: 41 év szolgálati idő mínusz 5 év gyes mínusz másfél év munkanélküli = 34, 5 év keresőtevékenységgel szerzett jogosító idő. Az 5 év gyes = 5 év gyerekneveléssel szerzett jogosító idő. 34,5 + 5 = 39,5 év jogosító idő, tehát kb. fél évet kellene dolgoznia a teljes öregségi nyugdíjat jelentő kedvezményes öregségi nyugdíjért.
Edit néni csongrád megye!
1952 születésű vagyok 35 év szolgálati idövel rendelkezem!1999.03.17-2008.08.31-ig rokkant nyugdijas voltam majd 2005.09.01-töl 50%-os vagyok jelenleg átmeneti járadékon vagyok,többféle betegséggel az lenne a kérdésem,hogy 1999.03.17-2005.08.31-ig rokkantéveimet,mint évet elismerik-e belefogják-e számítani a 40 évbe!
Mikor rokkantnyugdíjas voltam 2 évet dolgoztam,2003-2005-ig eddig nem számolták be sehova,mert nem vontak nyugdíjárulékot,most mi a helyzet?37 évem meglenne?
Kedves Mihály Edit!
Figyelmébe ajánljuk a témával foglalkozó összefoglaló írásunkat.
Tisztelt Könyvelőiroda !
1954,10,12,én született férfi vagyok ,1969 július,15. óta dolgozom,szereztem kettő év korkedvezményt, robbanóanyag iparban ledolgozott 10év munkaviszonnyal,
munkáltatom korengedményes nyugdíjba szeretne küldeni ez évben , kérdezem hogy a 2011 évre meghósszabított korengedményes nyugdíj törvény szerint van e lehetőségem nyugdíjba vonulni 2011 ben ?
Tisztelettel: Nagy István
Kedves pipa54!
Kedves Nagy István!
Az 1954. II. félévben született férfiak öregségi nyugdíjkorhatára 63 év és 183 nap (2018. I. félév). Kizárólag csökkentéssel történő előrehozás feltétele: betöltött 61 év és 183 nap (2016. I. félév) és minimálisan 37 év szolgálati idő.
42 éves vagy több szolgálati idő esetén az előrehozás életkori feltétele 60 év és 183 nap (2015. I. félév)
A korkedvezményes munkakörben foglalkoztatottak esetében az öregségi nyugdíjkorhatárhoz képest az előrehozott öregségi nyugdíj annyi évvel alacsonyabb életkorban jár, ahány év korkedvezményre a munkavállaló jogosult.
A 345/2010.(XII.30.) Korm. rendelet intézkedik a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetőségének meghosszabbításáról szóló 283/2009. (XII. 11.) Korm. rendelet módosításáról, így 2011. december 31-ig meghosszabbodott a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetősége, munkaadójával valóban jogszerűen megállapodhatnak.
szeretném kérdezni nekem a nyugdijamhoz összeszedték az éveimet de nem világos számomra 1957 ben születtem szolgálati időnek összeszedtek 36 év 276 nap jogosito idönek 35 év 226 nap és azt irják hogy a nök jogviszonyban jogosultsághoz 32 évvel szemben 29 év 222 napom van mit jelent ez ebbe benne van a gyes 2 gyermekem van igy nem tudom mikor mehetek el nyugdijba mert nem értem hogy van ez tisztelettel köszönöm a válaszukat
Kedves szabó jánosné!
Kérjük, olvassa el a témában született összefoglaló-magyarázó írásunkat, és a hozzá tartozó kérdés-feleleteket. Bizonyára világos lesz minden. 😉