• Adó | Járulék | Illeték
    KÖNYVELŐZÓNA - a könyvelő felelőssége

    A könyvelő felelőssége

    A mulasztási bírsággal összefüggésben az Art. (adózás rendjéről szóló törvény) már csak az adózó felelősségét állapítja meg, a könyvelők mulasztási bírság felelősségét megszüntették. Annak ellenére azonban, hogy a törvény az adózót nevezi meg közvetetten, a könyvelő is felelős az adózó mulasztási bírságaiért, mert abban közvetve és közvetetten részt vesz. Amikor a könyvelő a könyvelői szerződést megírja az ügyféllel, minden esetben a szerződésben foglaltak határozzák meg a felelősségét. A konzervatív könyvelői szerződés kizárólag a könyvelő részére hozott anyag kontírozását és könyvelését jelenti, valamint a hozott anyagból megállapított hiányosságokra és egyéb szabálytalanságokra utaló információ közlését az adózóval. Ettől függetlenül az adózók azt várják el a könyvelőktől, hogy mindenben segítsék a munkájukat és mindenben ott álljanak mögötte. De a könyvelők nagyon sok adózóval állnak kapcsolatban, nagyon sok a határidő, számtalan bevallást kell készíteni, így gyakran előfordul, hogy a munka forgatagában elfeledkeznek bizonyos dolgokról. Ilyenkor kerülhet sor arra, hogy ha az adózó mulasztási bírságot kap, mert a bevallás nem ment be határidőre, felháborodva hívja a könyvelőjét, holott a könyvelő lehet, hogy csak 19-én kapta meg az iratokat, és közben még öt másik cégnek is könyvel és nem sikerült beküldenie a bevallást 20-án éjfélig. Ilyenkor a legfontosabb, hogy a könyvelő lepapírozza magát. Ha az ügyfél…

    Többet olvasni...
  • Adó | Járulék | Illeték
    KÖNYVELŐZÓNA - TAO kedvezmények kézikönyve 2015-2016 (Adónavigátor könyvek)

    Tao-kedvezmények (társasági adóról és az osztalékadóról) kézikönyve 2015-2016.

    Magunk között szólva, minden szakmában az a mondás járja, hogy “Kollégáról vagy rosszat, vagy semmit!” 🙂  🙂 Nem azért, hogy bizonyítsuk, hogy mi ebben is másak vagyunk, mint a többi könyvelő (könyvelőiroda), de nagyon-nagy szeretettel és tisztelettel ajánljuk Böröczky Zsuzsanna kolléganő (Adónavigátor Kft.) legújabb könyvét a Tao-kedvezmények kézikönyve 2015-2016 című szakkönyvet, ami a Tao tv.  nem könnyű dzsungelébe ad megbízható útmutatást minden szakmabeli számára. Sőt! Bátran merjük ajánlani mindazon kkv vezetőnek is, aki valóban felelősséget érez a vállalkozása iránt. 2016. május 31-e itt van a nyakunkon, amikor számot adunk a 2015. év eredményeiről, és összegyűjt minden Tao kedvezményt, amelyet sikerrel bevethetünk Ügyfeleink megelégedésére. Nekünk ez a mondat tetszett a legjobban: “Megelőzhetjük a tipikus hibákat azzal, ha szánunk egy kis időt arra, hogy a könyvet elejétől a végéig, mint egy regényt, elolvassuk.“ És valóban! Megfogadtuk a tanácsot (nem volt nehéz: Böröczky Zsuzsanna írásait nem csak magas színvonalú szakmaisága miatt érdemes és lehet olvasni), elolvastuk egyszer-kétszer-háromszor. Minden alkalommal újabb és újabb fények villantak fel a fejünkben (már egy egész karácsonyi led izzósor ragyog a koponyánkban 🙂  ), annyira lendületesen, érthetően, áttekinthetően írja le a könyv a tudnivalókat, hogy vétek lenne, ha nem lenne mindenki asztalán, a keze ügyében 1-1 példány. Aki még…

    Többet olvasni...
  • Adó | Járulék | Illeték
    KÖNYVELŐZÓNA - online pénztárgépek használatának kiterjesztése 2016

    Online pénztárgépek kötelező használatának bővítése

    2016. április 2-án lép hatályba A nemzetgazdasági miniszter 9/2016. (III. 25.) NGM rendelete a pénztárgépek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló pénztárgépek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő szolgáltatásáról szóló 48/2013. (XI. 15.) NGM rendelet módosításáról című jogszabály. Az NGM rendelete számos változást tartalmaz, többek között azt is, hogy mely további tevékenységi területekre terjed ki az online pénztárgépek kötelező használata: A rendeletmódosítás 40 paragrafuson 56 oldalon (!) keresztül sorolja a tudnivalókat, illetőleg a módosításokat, amiből mi – az egyszerűség kedvéért – kiemeljük, hogy melyek azok a területek, amelyekre az online pénztárgép használat kötelező: 1. melléklet a 48/2013. (XI. 15.) NGM rendelethez, amely 2016. szeptember 30-tól kezdődően hatályos: Nyugtaadási kötelezettségüknek kizárólag pénztárgéppel eleget tenni kötelezettek köre 1. Az Áfa tv. 166. § (2) bekezdésében foglalt feltétel teljesülése hiányában nyugtaadási kötelezettségüknek kizárólag pénztárgéppel tehetnek eleget az alábbi adóalanyok, illetve üzletek: a) a gyógyszertárak, b) a 2009. október 15. napján hatályos TEÁOR 08 1. a 45.20 szerinti gépjármű-javítási, karbantartási 2. a 45.32 szerinti gépjárműalkatrész-kiskereskedelemi, 3. a 45.40 szerinti motorkerékpár, -alkatrész kereskedelmi, javítási, 4. a 47.1-47.7 és 47.91 szerinti kiskereskedelmi, 5. az 56.1 és 56.3 szerinti vendéglátási (kivéve a mozgó szolgáltatásnyújtási), 6. az 55.1-55.3 szerinti szálláshely-szolgáltatási (kivéve a falusi…

    Többet olvasni...
  • Cégügyek
    KÖNYVELŐZÓNA - kötelező törzstőkeemelés 2017. március 15-ig elhalasztva

    Kötelező törzstőke emelés 2017. március 15-ig

    Február utolsó napján még kérdőjellel írtuk, hogy Kötelező törzstőke emelés 1 évvel elhalasztva?, de ma azt mondhatjuk, hogy Kötelező törzstőke emelés 2017. március 15-ig! Az Országgyűlés honlapján az látható, hogy “Állapot: Országgyűlés elnökének aláírására vár”. T/9379 számú javaslatról – A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény módosításáról –  2016.03.01-én szavaztak a képviselők, és 175 igen szavazattal, nulla nem és nulla tartózkodással elfogadták azt. Természetesen, meg kell várni, hogy az aláírások a helyükre kerüljenek, és kihirdessék a törvénymódosítást, de így már szinte biztosra vehető, hogy a 3 millió forintnál alacsonyabb összegű törzstőkével rendelkező korlátolt felelősségű társaságok további egy év haladékot kapnak arra, hogy létesítő okiratukat az új Ptk. rendelkezéseihez igazítsák. FIGYELEM! Azon kft-k számára, amelyek törzstőkéje eléri ugyan a 3 millió forintot, de a létesítő okirat rendelkezései nem állnak összhangban az új Ptk. rendelkezéseivel, változatlanul 2016. március 15-e a kötelező módosítás időpontja.

    Többet olvasni...
  • Cégügyek
    KÖNYVELŐZÓNA - logó

    Kötelező törzstőke emelés 1 évvel elhalasztva? Holnap kiderül.

    2016. március 01-én, azaz a holnapi napon fog szavazni az Országgyűlés arról a törvénytervezetről, amely szerint a 3millió forint jegyzett tőkét el nem érő társaságoknak ne 2016. március 15-ig, hanem 2017. március 15-ig legyen kötelező a törzstőke emelés (T/9379. számon, 2016. február 26-án  benyújtott törvényjavaslat). A Ptk. hatálybalépésekor nyilvántartásba bejegyzett, illetve a 9 . § (1) bekezdése szerint bejegyzés alatt álló egyesület és alapítvány 2017 . március 15 . napjáig köteles a létesítő okiratának mindazon rendelkezését felülvizsgálni és szükség szerint módosítani, amelyek nem felelnek meg a Ptk . szabályainak. Egyesület esetében nem kell módosítani az alapszabályt abból az okból, hogy az tartalmazza az egyesület alapító tagjainak nevét, és azok lakóhelyét vagy székhelyét . Feltehetően ez egy olyan javaslat, amivel nagyon sokan egyetértenek, hiszen az érintett társaságoknak több mint a fele a mai napig még nem rendezte/nem tudta rendezni az alultőkésítettség kérdését. Remélhetőleg, a holnapi szavazást követően azt tudjuk írni majd a bejegyzésünk elejére, hogy elfogadva, megszavazva! 🙂

    Többet olvasni...
  • Munkaügy
    nok-negyven-eves-nyugdij-kedvezmeny-min

    Nők 40+ munkaerőpiaci program

    Már ezen a honlapon is, és sok másikon is, volt olvasható az a kérdés, hogy Már csak egy évem hiányzott volna, hogy igénybe vehessem a nők 40 éves, kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségét, de elvesztettem a munkámat. Jelentkeztem én mindenhova, de kinek kell ilyen idősen egy nő? Mit tanácsolnak, mit csináljak? Most arról számolhatunk be, hogy központilag támogatott egyéves segítségre van lehetőség; a programban részt vevő nők munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a munkáltatók számára a munkabér (legfeljebb 146.600 Ft) és a ténylegesen megfizetésre kerülő szociális hozzájárulási adó együttes összegének száz százaléka kerülhet megtérítésre, személyenként legfeljebb 8 hónapig (legkésőbb 2016. december 31-ig), a munkáltatónak a támogatás időtartama felével megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséget kell vállalnia. Miről is van szó egész pontosan a nők 40 éves kedvezményes nyugdíjba vonulása esetén? A program célja a nők 40 év jogosultsággal történő kedvezményes nyugellátásához szükséges, még hiányzó jogosultsági idő megszerzése. A nők 40+ program keretében történő elhelyezkedés során szerzett jogosultsági idővel elérhető a már meglévő jogosultsági idő kiegészítése a nyugellátáshoz szükséges 40 év jogosultsági időhöz. Emlékeztetőül: Öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, aki legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik. A nyugellátás szempontjából jogosultsági időnek számít a keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá…

    Többet olvasni...
  • Adó | Járulék | Illeték
    KÖNYVELŐZÓNA - Cafeteria 2016. táblázatos összefoglaló

    Cafeteria 2016 (adómentes juttatások, béren kívüli- és egyes meghatározott juttatások)

    Cafeteria 2016 Közteher Adómentes juttatások Adómentes Munkábajárás a bérlet árának 14 %-a Sport nincs korlát Kultúra 50.000 Ft/év Bölcsőde nincs korlát Kockázati biztosítás (élet-, baleset-, egészség) 33.300 Ft/hó Teljes életre szóló biztosítás (2018. jan. 1.-ig) nincs korlát Számítógép-használat nincs korlát Lakáscélú támogatás 5 évente 5 millió Béren kívüli juttatások 34,51% Erzsébet utalvány 8.000 Ft/hó 200 ezer forint éves keret 450 ezer forint éves rekreációs keret Helyi bérlet a bérlet értéke Iskolakezdési támogatás 33.300 Ft/gyermek/év Egészség- és önsegélyező pénztár 33.300 Ft/hó Önkéntes Nyugdíjpénztár 55.500 Ft/hó Munkahelyi étkeztetés 12.500 Ft/hó Iskolarendszerű képzés 277.500 Ft/ év Üdültetés 111.000 Ft/fő/év Foglalkoztatói nyugdíjpénztár 55.500 Ft/hó SZÉP kártya szállás 225.000 Ft/év SZÉP kártya vendéglátás 150.000 Ft/év SZÉP kártya szabadidő 75.000 Ft/év Egyes meghatározott juttatások 49,98% A béren kívüli juttatások egyedi értékhatár feletti része A béren kívüli juttatások egyedi értékhatárt meg nem haladó, de összértékben 200 ezer forint feletti része (SZÉP kártyán kívül) A SZÉP kártya és a 200 ezres kör együttes összegéből a 450 ezer forint feletti rész Adóköteles biztosítási díj Csekély értékű ajándék évente 3 alkalommal max. 11.100 Ft/alkalom Szabályzat alapján adott áru vagy szolgáltatás, vagy arra szóló utalvány

    Többet olvasni...
  • Cégügyek
    KÖNYVELŐZÓNA - logó

    Tőkeemelés a követelés apportálásával

    A tőkeemelések során vannak cégek, akik a tulajdonos tagi kölcsönével emelnek jegyzett tőkét. Több közösségi oldalon is felmerült kérdésként, gondoltam talán másnak is segít, ha végigmegyünk a könyvelési tételeken. A tőkeemelésnek több módja van, melyből az egyik a tulajdonos tagi kölcsönének apportálása. A kölcsönt két oldalról nézve: kötelezettség a társaságnak követelés a tulajdonos magánszemélynek A tőkeemeléskor az történik, hogy a magánszemély, mint tulajdonos a követelését apportként beviszi a társaságba. A cégbírósági bejegyzés után a társaságnak ugyanazzal a magánszeméllyel szemben követelése és kötelezettsége is van, ami egymással szemben összevezethető. A módszer hátránya, hogy egy többszemélyes társaság esetén eltolódhatnak a tulajdoni arányok abban az esetben, ha a kölcsönt korábban csak az egyik tulajdonos adta a cégnek. Persze megoldás az is, hogy az egyik tag követelést apportál, a másik pedig pénzbeli hozzájárulással rendezi a rá eső részt. És ekkor ebből a befizetett pénzből akár a másik tagnak is törleszthető a tagi kölcsön. Könyvelési tételek: A taggyűlési határozattal, amikor a tőkeemelést elhatározták, nincs teendő, hiszen befizetés nem történik, a követelés átadása pedig a bejegyzéssel történik meg. Cégbírósági bejegyzés T 36. Egyéb követelés ? K. 411. Jegyzett tőke Összevezetés T. 45. Tagi kölcsön ? K. 36. Egyéb követelés Olvastam olyan véleményeket, melyben a tagi kölcsön…

    Többet olvasni...
  • Munkaügy
    KÖNYVELŐZÓNA - logó

    Minimálbér 2016, garantált bérminimum 2016

    Szokás szerint a lehető legkésőbben, de megjelent az év végén a Magyar Közlönyben a Kormány 454/2015. (XII. 29.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról, a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér), illetőleg a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén 2016. január 1-jétől az alábbiak szerint alakul: Az egyszerűsített foglalkoztatással foglalkoztatottak esetén a minimálbér, illetve a garantált bérminimum 2016. január 1-jétől a következők szerint alakul: A közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér 2016. január 1-jétől a következők szerint alakul *: * A jogszabály változásakor a táblázatot módosítjuk. A közfoglalkoztatottak bérei egyelőre nem növekedtek, de maximum 1,6%-os emelkedéssel lehet számolni 2016-tól. A nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetén a fenti táblázatokban szereplő összegeket arányosítani kell (teljes munkaidő = heti 40 óra, napi 8 óra). A közfoglalkoztatási részmunkaidő esetén a meghatározott bértételt a munkaidő eltérő mértékével arányosan csökkentve kell figyelembe venni. Mint ismeretes, nem született megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a 2016-os minimálbér és garantált bérminimum emelésének mértékéről, így a kormánynak kellett határozni a 2016. évi minimálbér összegéről.

    Többet olvasni...
  • Adó | Járulék | Illeték
    KÖNYVELŐZÓNA - logó

    Könyvelők figyelem! Végzettség-, első házasok- és családi kedvezmény-adatok

    Kedves Könyvelő Pajtásaink! A szememből a könny is kicsordult, amikor a mai napon – az adventi ünnepkör utolsó vasárnapján – a szent könyvelői kötelezettségeimnek eleget téve megpillantottam a Baloghy Szoftver Kft. és a ForintSoft Kft. által szállított TB-, bérszámfejtő programunk 2016. évi 000 verzióját, a jövő évi teszt-verziót. Nos, nem a megjelenés párásította be a tekintetet, hiszen megszoktuk már az elmúlt közel 20 év során, hogy nekünk nem kell várakozni arra, hogy bármilyen változás átvezetésre kerüljön a robusztus könyvelői programcsomagon, a bérprogramon (ha gonoszkodni akarnánk, akkor azt is mondhatnánk, hogy a Baloghy Szoftver Kft-nek arra is van már megoldása, amit nagyjaink még ki sem toltak a fejükből, csak egy csendes kocsmában valaki a népi ötlettárat gazdagította…). Nálunk akkor jöttek elő a krokodilkönnyek, amikor az Art. három előírását viszontláttuk az előbb említett könyvelőprogramban; a bejelentéshez szükség lesz a foglalkoztatott végzettségi adataira, a házassági kedvezményhez a házastárs adataira, a családi kedvezményhez az eltartottak (további, havonkénti) adataira. Nézzük a részleteket: Végzettség adatok a biztosítottak bejelentéséhez A biztosítottak bejelentésében szerepelnie kell a végzettségnek (szakképesítésnek, szakképzettségnek), a végzettséget igazoló okirat számának, és az okiratot kibocsátó intézmény nevének   (Art. 16.§.(4)). Első házasok kedvezménye Az Art. 31. § (2) 6.a pont szerint a bevallásban (1608) szerepeltetni…

    Többet olvasni...
"Vissza a tetejére" gomb
KÖNYVELŐZÓNA - logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információkat tárol a látogató gépén (a böngészőjében), és olyan funkciókat lát el, mint pl. a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.