Munkaügy
-
Minimálbér 2020., garantált bérminimum 2020. (szakmunkás minimálbér 2020.)
Az idén is úgy volt, ahogyan azt már – kénytelen-kelletlen – megszokhattuk: az utolsó pillanatban tették közzé a minimálbér, a garantált bérminimum (közismertebb nevén: szakmunkás minimálbér) 2020. évre érvényes mértékét. Igencsak látszik, hogy ott, a Nagy Házban, mindenféle színminta nélkül kóválygó potrohos uraknak és hölgyeknek fogalmuk sincs arról, hogy mit szeretne az átlagpolgár; nyugalmat, békességet, hosszú távra tervezhetőséget, állandóságot. Csak úgy jelezzük az előbb említett egyéneknek, hogy a háztartások többsége úgy él, hogy előre megtervezi életét, hogyan jöjjön ki a kicsinyke jövedelméből – és szinte minden évben eljátszák velünk, hogy majd az utolsó napon, “nehogymá’ tervezgessetek!” 🙁 A Magyar Közlöny…
Többet olvasni... -
Nők 40+ munkaerőpiaci program
Már ezen a honlapon is, és sok másikon is, volt olvasható az a kérdés, hogy Már csak egy évem hiányzott volna, hogy igénybe vehessem a nők 40 éves, kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségét, de elvesztettem a munkámat. Jelentkeztem én mindenhova, de kinek kell ilyen idősen egy nő? Mit tanácsolnak, mit csináljak? Most arról számolhatunk be, hogy központilag támogatott egyéves segítségre van lehetőség; a programban részt vevő nők munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a munkáltatók számára a munkabér (legfeljebb 146.600 Ft) és a ténylegesen megfizetésre kerülő szociális hozzájárulási adó együttes összegének száz százaléka kerülhet megtérítésre, személyenként legfeljebb 8 hónapig (legkésőbb 2016. december 31-ig),…
Többet olvasni... -
Minimálbér 2016, garantált bérminimum 2016
Szokás szerint a lehető legkésőbben, de megjelent az év végén a Magyar Közlönyben a Kormány 454/2015. (XII. 29.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról, a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér), illetőleg a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén 2016. január 1-jétől az alábbiak szerint alakul: Az egyszerűsített foglalkoztatással foglalkoztatottak esetén a minimálbér, illetve a garantált bérminimum 2016. január 1-jétől a következők szerint alakul: A közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér 2016. január 1-jétől a következők…
Többet olvasni... -
Éves szabadságok kiadása, szabadság átvitele 2015.
Tetszik vagy nem tetszik, de igen nagyon komoly sebességgel közeledik az év vége, amelynek nyomán a maradék kis szabadságunk kivételének tervezgetése legalább olyan fontos, mint a nyolcfogásos, diétás karácsonyi ebéd megtervezése. 🙂 A Munka Törvénykönyvének főszabálya szerint a szabadságot ? értve ezalatt az alap- és a különböző jogcímeken járó pótszabadságokat ? annak esedékessége évében kell kiadni, ennek megfelelően a 2015. évre vonatkozó szabadság kiadásának legkésőbbi jogszerű időpontja 2015. december 31. A szabadság kiadása a foglalkoztató kötelezettsége, még akkor is, ha a munkavállaló kérését figyelembe veszi. A foglalkoztató jogszabályt sért, ha a szabadságot nem, vagy nem megfelelően adja ki a tárgyévben.…
Többet olvasni... -
A P jelű próbarendszám és a munkavégzésre irányuló jogviszony
A használt járművek kereskedelmével foglalkozó vállalkozások között általában futótűz gyorsasággal terjednek az “okosságok”, ilyen például az utóbbi időben a P jelű próbarendszámokhoz kapcsolódó egyik megoldás, hogy az ilyen rendszámos jármű vezetőjét munkaviszonyba be kell jelenteni, ha a vezető nem alkalmazottja a vállalkozásnak. Talán növekedhetett a hatóság ezirányú ellenőrző tevékenysége, kellően súlyosak a büntetések és következmények, mindenesetre határozottan felerősödtek a “bejelenteni-hírek”. Nem újdonság a 326/2011. (XII.28.) Kormány számú rendelet vonatkozó előírása – 2013.XII.31-vel lépett hatályba néhány, témánkhoz kapcsolódó előírás -, amelyből idézzük a “bejelenteni-hírek” lehetséges előidézőjét, a 70. § egy részét: [blockquote author=””] (2)A P betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott jármű vezetése…
Többet olvasni... -
Személyi jövedelemadó bevallás 2015 – egyszerűsített foglalkoztatás
Kell, vagy nem kell az egyszerűsített foglalkoztatottnak személyi jövedelemadó bevallást tennie a 2014-es évről? Kell, vagy nem kell az egyszerűsített foglalkoztatásban foglalkoztatott munkavállaló számára év végén jövedelemigazolást kiadni? Mi is sokkal jobban jártunk volna, ha előbb megírjuk ezt a kis cikkünket, és csak azt követően adjuk ki Ügyfeleinknek a jövedelemigazolásokat – nem kellett volna külön-külön magyarázkodnunk… 🙂 Az egyszerűsített foglalkoztatás egy rendkívül hasznos foglalkoztatási forma, mert viszonylag alacsony költséggel, rugalmasan lehet válaszolni a munkaerőpiaci igények okozta kihívásokra. Az alkalmilag megnövekvő munkaerőigényt át lehet hidalni, a lökésszerűen jelentkező igényeket (pl. mezőgazdasági idénymunka, turisztikai, idegenforgalmi idénymunka) ki lehet elégíteni. Természetesen, ez nem…
Többet olvasni... -
Munkanapok áthelyezése 2014. végén és 2015-ben
Hamarosan itt a 2014. év vége, és nem csak azt kell tervezgetni, hogy mit (és miből) teszünk a karácsonyfa alá, hanem azt is, hogy mikor megyünk szabadságra, mikor tudunk “nagybevásárolni” menni, mikor állhatunk neki a bejgli-sütésnek. Ne feledjük, hogy csak alapos indokkal maradhat bent tavalyi szabadság, és azt is jó szem előtt tartani, hogy az egybefüggő 14 nap pihenés biztosításához talán most kell a legkevesebb szabadságot igénybe venni. 2014. év végi munkanap áthelyezések 2014. december 13. szombat munkanap (december 24. ledolgozása) 2014. december 24. szerda, Szenteste, pihenőnap (december 13-án kell ledolgozni) 2014. december 25. csütörtök, Karácsony 2014. december 26. péntek,…
Többet olvasni... -
Egyszerűsített foglalkoztatottak bejelentése okostelefonról
Ingyenesen letölthető alkalmazás segítségével okostelefonnal is (Android és iOS telefonokról) elvégezhető az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentése. Az alkalmazással készített bejelentések beküldéséhez élő, érvényes Ügyfélkapu felhasználónévre és jelszóra van szükség Abban csak reménykedni lehet a könyvelőknek, hogy a 2013. október vége óta elérhető, okostelefonra írt alkalmazás könnyíteni fog az életükön, hiszen az egyszerűsített foglalkoztatás életszerű használata jellemzően mobil élethelyzetben történik meg, amikor a bejelentő távol van az irodai infrastruktúrától, de nem tart semennyiben felhívni vasárnap hajnalban a könyvelőt, hogy tegye meg a bejelentéseket… 😉 Illusztrációk: NISZ honlapja Ami különösen kiemelkedő jelentőségű, hogy egy hivatalos alkalmazásról (programról) beszélünk, amely a 2010. évi LXXV.…
Többet olvasni... -
Mit ellenőriztek, mit ellenőriznek a munkaügyi felügyelők?
A tavalyi évben a munkaügyi ellenőrzések 74 százalékánál találtak szabálytalanságokat a munkaügyi felügyelők. Az ellenőrzött foglalkoztatók vonatkozásában jellemzően az alábbi szabálytalanságok miatt kellett a munkaügyi hatóságnak eljárnia: 39 %-ban a munkaidő-nyilvántartással kapcsolatos szabályok megszegése (hiányos, hamis nyilvántartás, illetve nyilvántartás hiánya), 27 %-ban a munkaidőre vonatkozó szabályok megszegése (munkaidő-beosztással, munkaidőkerettel kapcsolatos rendelkezések megsértése), 12 %-ban a bejelentés elmulasztása, a munkabér védelmére vonatkozó szabályok megszegése, pótlékokra vonatkozó szabályok megszegése, pihenőidőre vonatkozó szabályok megszegése. Megállapítások Több foglalkoztató esetében bizonyítást nyert, hogy a munka- és pihenőidővel kapcsolatos adatokat hiányosan vagy nem a valóságnak megfelelően vezette (hamis, illetve kettős nyilvántartás). A munkaidő-nyilvántartással összefüggő legjellemzőbb szabálytalanság, hogy a…
Többet olvasni... -
Munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel
Akárki, akármit mond, a mi szent meggyőződésünk az, hogy az emberek alapvetően jók. Nagyon ritka az a helyzet, amikor valaki inkább a konfliktusra törekszik, mintsem a közös, kétoldali megegyezésre törekedne. Ha sikerül egy új, csábító munkahelyre lelnünk (mert több pénzt adnak, vagy jobbak a körülmények, vagy közelebb az iskola), akkor is törekszünk a megegyezésre, hogy ne bántsuk meg a volt kollégáinkat, munkáltatónkat. Ha nagyon elegünk van már egy régi kollégából, akkor is inkább próbálunk tőle közös megegyezéssel megválni, és nem igazán olvassuk a fejére, hogy trehány, megbízhatatlan vagy ellustult munkaerő (a közös megegyezéskor nem kell indokolni egyik félnek sem, hogy…
Többet olvasni...