- Adó | Járulék | Illeték
Marad vagy nem az EVA 2012-ben?
2011. november 3-án meghozta a Kormány azt a döntést, amelynek értelmében megszüntetik az egyszerűsített vállalkozói adót (EVA). Ez a döntés előrevetíti annak lehetőségét, hogy a Parlament sem fog mást mondani. Arról nincsenek végleges információink, hogy a mintegy 100ezer evázónak egy tollvonással szűnik-e meg ez a lehetőség, vagy éppenséggel hosszabb kivezetési időszakra számíthatnak. Mi nem nagyon szoktunk állást foglalni ilyen és hasonló kérdésekben – tesszük a dolgunkat, amelynek legfőbb eleme a hatályos jogszabályok alkalmazása. Most is csak annyi jutott eszünkbe, hogy a szakmai képesítések (könyvelő, adótanácsadó, könyvvizsgáló stb.) megszerzése során kiemelt hangsúlyt Adótervezés tantárgy. Az adótervezés nem más, mint a bevételek felhasználásának optimalizálása az adott jogszabályi keretekhez szorosan illesztve. Hány és hány kollégánk tépi össze apró miszlikekre ezt a tankönyvet az adópolitika kerengőjének hallatán…? 🙁 🙁 Természetesen, továbbra is figyelemmel kísérjük az adórendszer várható változásait, és amikor felkerül az i-re a pont, akkor mi is részletesebb írásokkal fogunk jelentkezni, továbbra is segíteni szeretnénk értelmező jegyzeteinkkel az eligazodást ebben az egyre átláthatatlanabbnak, reménytelenebbnek tűnő labirintusban. EVA-zó ügyfeleinknek mi azt mondjuk – így előzetesben -, hogy arra készüljenek fel, hogy – feltehetően – még ebben az évben, bizonyos esetekben, célszerűnek tűnik egy új vállalkozás létrehozása [Jövőre a cégalapítás is drágul – sajnos, azt…
Többet olvasni... - Könyvelőzóna
Adótörvény módosulások 2011. november 1-től
A Magyar Közlöny 111. számában – többek között – a 2011. november 1-től hatályos adótörvény változások olvashatóak. Mivel ezek többsége úgyis csak az életünket keseríti, mélységében nem taglaljuk őket, csak a legfontosabbakat összefoglaljuk pár szóban: A jövedéki adótörvény módosításával a gázolaj jövedéki adója literenként 97,35 forintról 110,35 forintra (13 forinttal) emelkedik. Ezzel egyidőben az arra jogosult fuvarozók üzemanyag visszatérítése 13 forinttal, 19,50 forintra emelkedik. A párlatok jövedéki adója – tiszta szeszre vetítve és hektoliterenként – a gyümölcs alapú, továbbá a mézzel és természetes aromával ízesített termékeknél 289.900 forintra (13.900 forinttal) emelkedik. Minden más párlatnál az adó 414.150 forint lesz. Az alacsonyabb díjat kell fizetni a magánfőzésnél is az 50 literen felüli mennyiség után, alatta adómentes maradt a pálinkafőzés. A cigaretta adója ezer darabonként 10.550 forintra (800 forinttal), míg a kiskereskedelmi eladási árra vetítve – szintén ezer darabonként – 19.530 forintra (1.450 forinttal) emelkedik. A szivar adója továbbra is az eladási ár 28,5 százaléka maradt, minimális összeg meghatározása nélkül. A cigaretta- és a pipadohány kilogrammonkénti adója 8.790 forintra (930 forinttal) emelkedik. További két lépésben – jövő május 1-től és november 1-től – hasonló arányban növekszik a dohánytermékek jövedéki adója. 2012. január 1-től már csak a magasabb árat tartalmazó zárjeggyel lehet árusítani…
Többet olvasni... - Könyvelőzóna
Ügyfélkapus jelszavak 2011. október 1. után
Mottónk: A jó mindig elnyeri méltó büntetését! 🙁 2011. szeptember 29-én lélekszakadva tettük közzé figyelmeztető írásunkat, mely’ szerint sokaknak lejár az Ügyfélkapus jelszava, akiket érint, sürgősen változtassák meg. Mi, a magunk részéről több mint kétszáz érintett ügyfelünkkel vettük fel a kapcsolatot, 4 ember másfél napon keresztül segített rendbe tenni a kérdést, jó törvénytisztelő állampolgár módjára, mindeközben az ötödik ember a tájékoztató cikket írta, képes útmutatót állított össze, és a honlapon regisztrált mintegy 4ezer embert emailben értesítette a közelgő feladatról. Nagyon örülünk annak, hogy a Hivatal – nem saját szisztémáját átgondolva, azt javítva – haladékot adott azoknak, akik nem végezték el határidőre a módosítást, örülünk annak, hogy a törvénytisztelő és cselekvő állampolgárral szemben ismét a nemtörődömök, figyelmetlenek kaptak haladékot, és annak is örülünk, hogy az egész írásunkból legalább a képekkel illusztrált használati útmutatót fel lehet használni a jövőben… A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala azt tapasztalta, hogy mintegy 560 ezer azoknak a hozzáféréseknek száma, amelyek jelszavát mindeddig nem változtatták meg, vagyis azok szombaton, október 1-jén lejártak. Annak érdekében, hogy ezek az állampolgárok továbbra is használni tudják ügyfélkapujukat, a KEK KH meghosszabbította jelszavuk érvényességét. A következő három hónapban minden érintettnek lehetősége lesz arra, hogy egy jelszómódosítással újabb két évre meghosszabbítsa…
Többet olvasni... - Könyvelőzóna
Várható adó- és járulékterhek 2012-ben, távirati stílusban
Nagyon kevés lehet azon emberkék száma, akik manapság ne kapkodnák a fejüket a várható változások miatt, akik nyugodtan tervezhetik a 2011. évi szilvesztert, mert úgy tudják, hogy a 2012. már a felfelé menetelést, a nyugalmat, a normális életvitelt fogja jelenteni. A nyilvánosan hozzáférhető forrásokból összegyűjtöttük – rangsor nélkül, távirati stílusban -, hogy jelen ismereteink szerint mi vár ránk a szép, új jövőben, 2012-ben: Egyes állami feladatok elhagyása, új feladatok ellátása “valamilyen”, nem nevesített forrásból Utazási kedvezmények részbeni, vagy teljes megszüntetése Leépítés és bérbefagyasztás a közszférában Szociális ellátások egy részének befagyasztása (pl. családi pótlék, gyes, gyet, anyasági támogatás) 25 %-os áfakulcs 27 %-ra emelkedik Az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék (amit a munkavállalóktól vonnak le) 1 %-kal emelkedik A vállalkozások által fizetendő járulékot a minimálbér helyett a minimálbér másfélszeres után kell megfizetni A cégautóadó 40 %-kal emelkedik Új adó a sok balesetet okozó autósoknak a baleseti adó Csökkenő munkanélküli ellátás Rokkantnyugdíjasok egy részének visszavezetése a mukaerő-piacra A regisztrációs adótábla módosulása adóemelkedést jelenthet A gépjármű átírási illeték-tábla átírása illetékemelést jelenthet Üzleti ajándék és reprezentáció adóköteles és 27 %-os EHO-köteles lesz Adójóváírás és a félszuperbruttó kivezetése, vagy módosított kivezetése Hidegétkezési utalvány kikerül a kedvezményes adózási körből Veszteségelhatárolás módosítása (a keletkezett veszteségnek csak a felét…
Többet olvasni... - Könyvelőzóna
2011. október 1. – rengeteg Ügyfélkapus jelszó lejár!
Aki 2009. október 1-ét megelőzően regisztrált a magyarorszag.hu kormányzati portál ügyfélkapu szolgáltatásra, annak jelszava 2011. október 1-jén jár le. Akiket ez érint, sürgősen változtassa meg a jelszavát, mert ha elmulasztja, újra elölről kell indítani az ügyfélkapus regisztrációs eljárást, beleértve azt is, hogy személyesen meg kell jelennie valamelyik okmányirodában vagy regisztrációs joggal rendelkező hivatalban. Pontosítás: 2011-09-29 22:23 Akinek a jelszava már lejárt, de a lejárattól számítva még nem telt 60 nap, az Elfelejtett jelszó opcióval kaphat új jelszót. Ehhez ki kell tölteni az Elfelejtett jelszó űrlapot. Az űrlapon meg kell adni a felhasználói nevet és a regisztrációkor megadott e-mail címet (amennyiben megváltoztatta azóta, akkor az újat!). Erre az e-mail címre a rendszer egy új, egyszer használatos kódot küld, amellyel bejelentkezhet. A jelszót a Jelszóváltás menüpont alatt megváltoztathatja! Akinek a jelszava lejárt és a lejárattól számítva már több mint 60 nap eltelt, akkor a lejárt regisztráció tulajdonosának ismét személyesen kell megjelennie az illetékes okmányirodában, és ott újra kell aktiválnia Ügyfélkapu-regisztrációját. Sokan kaptak/kapnak mostanában erre vonatkozóan figyelmeztető emailt (a jelszó érvényességi idejének lejáratát megelőzően háromszor – a lejárat előtt 1 hónappal, 1 héttel, valamint a lejárat napját megelőző napon – figyelemfelhívó levelet küldenek a kormányzati portálról az Ügyfélkapu nyilvántartásban kezelt email címre), és sokan…
Többet olvasni... - Adó | Járulék | Illeték
ÁFA visszaigénylés az EU ítélet alapján 2011. (törvény)
Frissítve: 2011-09-28, 10:27 Az állami adóhatóság a 1065-ös és 1165-ös áfa bevallás nyomtatványt egészítette ki egy kérelem lappal. A 2011. szeptember 27-ét megelőzően utoljára esedékes és beadott áfa?bevallásban ? ki nem fizetettség miatt ? szereplő negatív áfát a havi és a negyedéves bevallók a 2011. október 20-ig benyújtandó, az éves bevallók pedig a 2012. február 25-ig esedékes áfa?bevallásban igényelhetik vissza (amennyiben nem nyújtanak be 2011. október 20-ig – a jogvesztő határidőig – kérelmet). A Magyar Közlöny 2011. szeptember 26-i, 110. számában megjelent és ezzel hatályba lépett a 2011. évi CXXIII. törvény az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról és az adó-visszaigénylés különös eljárási szabályairól. Kedves Partnerünk, az Adónavigátor Kft., 8 nappal ezelőtti írásában felsorolta azokat az időpontokat, amikor élni lehet a törvény adta lehetőséggel: – A havi és negyedéves áfa bevallásra kötelezetteknek 2011. október 20-án a rendes, soron következő bevallásban megnyílik a lehetőség a visszaigénylésre, – az éves áfa bevallásra kötelezetteknek célszerű a 2011. október 20-i, jogvesztő határidejű, időpontig a kérelmet benyújtani (mivel az ő számukra a legközelebbi áfa-bevallási határidő 2012. február). Az állami adóhatóság, dicséretes gyorsasággal, ugyancsak a tegnapi napon tette közzé a Tájékoztatóját, amelyben rögzíti: … azon adóösszeget, amelyre az adózó … bevallásában…
Többet olvasni... - Személyi jövedelemadó
Módosuló családi kedvezmény nyilatkozatok
Újdonságként kezeltük az év elején, pedig valójában évek óta hatályban levő szabályozásról van szó. A családi kedvezmény érvényesítéséhez a magánszemély nyilatkozatára van szükség. A kedvezményezett eltartottak után lehet elszámolni az adókedvezményt, ebbe a körbe elsősorban azok tartoznak, aki után a családi pótlék is igénybe vehető. Bár az eltartottak után nem jár kedvezmény, de a kedvezmény összegének kiszámításakor figyelembe kell venni. Ilyen eset, ha a családban az első, felsőfokú alapképzésben résztvevő húszas éveiben járó gyerek van. Ha tehát két gimnazista gyermek mellett egy egyetemista is van, akkor három gyerek után számítható a családi adókedvezmény, de csak a két gyerek után járó 33.000-33.000 forint adó vonható le havonta. Ezt a szabályt a tanév kezdésének kapcsán elevenítjük fel. Ha valakinek az új tanévben már nem közoktatásban részt vevő gyermeke van, módosítania kell a januárban megtett nyilatkozatát. Ha valaki nem módosítja nyilatkozatát, és ezáltal a 2011. évről szóló adóbevallásában visszafizetendő adója keletkezik, akkor az szja törvény 48. § (4) bekezdés b.) pontja alapján 12%-os büntetést kell bevallania és befizetnie. [Adónavigátor cikk]
Többet olvasni... - Adó | Járulék | Illeték
ÁFA visszaigénylés az EU ítélet alapján 2011. (törvényjavaslat)
A Kormány benyújtotta a Parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely az Európai Bíróság magyar áfa-visszaigénylési szabályozással kapcsolatos ítéletét ülteti át a hazai jogba. A törvény elfogadását kiemelt figyelemmel kísérjük. A törvényjavaslat hatályon kívül helyezi az áfatörvénynek az Európai Bíróság által kifogásolt passzusát, mely szerint az adózók kifizetetlen számlái után az áfa nem igényelhető vissza, csak továbbgörgethető az állammal szembeni követelésként a következő bevallásokra. Az adózóktól a ?visszatartott? összeg visszatéríttetésére október 20-ig külön kérelem nyújtható be, vagy ? határidőtől függetlenül ? az összeg a rendes áfa bevallásban is visszaigényelhető. Az október 20-ig benyújtandó külön kérelmek beadására előírt határidő jogvesztő, elmulasztása esetén igazolási kérelemnek nincs helye. Így tehát azok az adózók, akiknek kifizetetlenség miatt van jelenleg is áfa-követelésük az állammal szemben, visszaigényelhetik. Nézzük a lehetőségeket a bevallási gyakoriságtól függően: Amennyiben az adózó negyedéves áfa-bevallásra kötelezett, akkor soron kívüli kérelem alapján is visszaigényelhetik az összeget, de október 20-án a rendes bevallásban is megnyílik a lehetőség. Amennyiben havi bevallásról van szó, akkor már akár a szeptember 20-án beadandó bevallásukban is visszaigényelhetnék a visszajáró áfát. De ez az időpont annyira közel van, nem valószínű, hogy a törvény kihirdetésre kerül? Így nekik is marad az előbbiek alapján a kérelem, vagy az október 20-ig leadandó bevallás. A legindokoltabb…
Többet olvasni... - Adó | Járulék | Illeték
Iskolakezdési támogatás 2011.
Egészen bizonyosnak tűnik, hogy az iskolakezdés nem vált ki egyforma örömöt a három félből: a tanuló, a szülő és a pedagógus nem biztos, hogy örömében a földhöz csapkodja sapkáját… A szülőnek még a talpa is ökölbe szorul, ha arra gondol, hogy új cipő, új ruha, új iskolatáska, új füzetek, új könyvek. Nem váratlan kiadások, hiszen a tanévzáró óta folyik a gyűjtögetés, menet közben a beszerzés, de nem kicsiny tétel ez a mai világban, akár csak egy vagy kettő gyerek, ha akad a háznál. A segítséggel a munkáltató kedvező adózással adhat a munkavállalónak hasznos értéket erre az esetre, mely szinte minden család életét megnehezíti. Az odafigyelés, és az utalvány lehetőségével minden munkáltató komoly lépéseket tehet annak irányába, hogy a munkavállaló érezze és értékelje a megbecsülést ! A támogatás nyújtásának (adózási szempontból szabályszerűen) alapvetően két formája létezhet: 1. Munkaadó nevére kért számlára történő vásárlás 2. Munkaadó által természetben juttatott termék átadás 3. Munkaadó által vásárolt iskolakezdési utalvány juttatás Mindegyik esetben közösek a juttatás szabályai és vonzatai: évente egy alkalommal, július 02. – október 30. közötti időszakban (tanévkezdés szeptember 1., megelőző hatvan nap: július 02., követő 60 nap: október 30.) lehet igénybe venni, közoktatásban részt vevő gyermekenként (általános és középiskola) és szülőnként/gyámonként (közös…
Többet olvasni... - Adó | Járulék | Illeték
Vállalkozás, internet, pénzforgalom és PayPal, no meg az adózás…
Hamarosan szeretnénk útjára indítani online bérszámfejtési szolgáltatásunkat, melynek igénybevételekor az ellenértéket PayPal-en keresztül is ki lehet majd egyenlíteni. Ennek kapcsán jutott eszünkbe: hogyan legyünk jogkövetőek a PayPal használata során? Aki az internet útjain poroszkál, bizonyára találkozott már a PayPal fizetési móddal (meg sok mással is találkozhatott, de nálunk talán ez a legismertebb internetes fizetési mód a bankszámla utaláson kívül). Na, de adójogi szempontból, a PayPal számla bankszámlának minősül-e? Először azt kellene elmondanunk, hogy mi is az a PayPal; egy teljes körű banki szolgáltatást nyújtó internetes bank, melynek tevékenysége – gyakorlatilag – egész Földünkre kiterjed. A PayPal számla nyitása ingyenes, a pénz fogadása ingyenes, havi díj nincs, ingyenes vevővédelem (a PayPal-lel történő vásárlás esetén, ha nem érkezik meg a termék, a PayPal a vásárlás összegétől függetlenül visszatéríti az összeget). A valutaváltással járó tranzakciók és a PayPal-lel való fizetés fogadása meghatározott díj ellenében történnek. A pénzösszeg fogadásának összege egészen barátságos, az előző havi forgalomtól függően 1,9% – 3,4% +90,- Ft tranzakciónként. A PayPal számla nyitása mindenféle bonyodalomtól mentes; elegendő egy, csak általunk használt email cím, meg egy általunk kitalált jelszó, és kb. 2 percen belül már az elektronikus pénzkeringés áramába kerülhetünk, valamint a megfelelő visszaigazolásokat követően, maximum 3-4 napon belül akár eladók…
Többet olvasni...







