Társadalombiztosítás

Törvényjavaslat a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásáról 2011-től

nők kedvezményes nyugdajaT/1745 számú törvényjavaslat egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról címmel benyújtotta a kormány a nagyon várt, a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségéről szóló előterjesztését.

Néhány pontban összefoglaljuk a törvényjavaslat erre vonatkozó rendelkezéseit, hangsúlyozva azt, hogy ez még csak törvényjavaslat, és még számtalan helyen módosulhat, míg a végső formáját eléri. Mégis – úgy gondoljuk – valamiféle kapaszkodót ad ahhoz, hogy mi a kormányzati elképzelés ebben a körben.

A törvényjavaslat általános indoklásában ezt olvashatjuk:

A törvényjavaslat legfontosabb célja a hosszú munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjkedvezményének megteremtése, a nők kettős ? családi és munkahelyi ? szerepvállalásának, a családi helytállás mellett elért hosszú munkaviszonyának elismerése. A nyugdíjkedvezmény a fiatalabb korban megadott nyugdíjazási lehetőség révén elősegíti az érintett nők további családi szerepvállalását, ezáltal a fiatalabb gyermekes anyák munkaerő-piaci részvételi feltételei is javulhatnak.

Lássuk a konkrétumokat:

Az a nő, aki kereső tevékenységgel és a gyermekneveléssel összesen legalább 40 év jogosultsági időt szerzett, az életkorától függetlenül nyugdíjba vonulhat. A kedvezmény igénybevételének további feltétele a minimum 32 év kereső tevékenységgel szerzett jogosultsági idő.

Tehát, a feltételek:

minimálisan 32 év keresőtevékenységgel szerzett jogosultsági idő és

összesen 40 év jogosultsági idő és

nem áll biztosítási jogviszonyban azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják

A keresőtevékenységgel szerzett jogosultsági idő megállapításánál, a kedvezményre való jogosultság szempontjából kizárólag ezen tevékenységekkel töltött időt számolják össze, és nem kerül figyelembevételre pl. a tanulmányi időt, a munkanélküli ellátás, a megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulék. Ennek a jogosultsági időnek kell minimálisan 32 évnek lennie.

További jogosultsági időnek számít a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő.

A kedvezményre jogosultak nyugdíjának összegét az általános szabályok szerint kell kiszámítani, vagyis a nyugdíjszámítás során már minden szolgálati időt figyelembe kell venni. A kedvezmény a nyugdíj csökkentése nélkül jár, a feltételnek eleget tevő jogosultak a hatályos nyugdíj-megállapítási szabályok szerinti teljes összegű öregségi nyugdíjat kapnak.

A  jelenlegi előrehozott, csökkentett összegű előrehozott nyugdíjkonstrukciók továbbra is igénybe vehetők.

Az előterjesztés szerint a törvény 2011. január 1-vel lép hatályba.

Továbbiak

Kapcsolódó bejegyzések

ozzászólás

  1. elnézést, de most már lassan semmit sem értek.56-ban születtem, idén 36. éve dolgozom.
    Novemberben ezt irták:

    Könyvelőiroda Pécs szerint:
    2010. november 27. szombat – 21:21
    Kedves judit45!

    Öregségi nyugdíjkorhatára 64 év és 183 nap (2020. II. félév vagy 2021. I. félév). Kizárólag csökkentéssel történő előrehozással az életkori feltétel 61 év és 183 nap (2017. II. félév ? 2018. I. félév), a minimális szolgálati idő 37 év (amiből Önnek 36 már van).

    2014-ben ? ha végig dolgozik, akkor teljes összegű öregségi nyugdíjba vonulhat, mivel 40 éves munkaviszonya lesz (jogosító idő).

    Az 1957-ben és azután született hölgyeknek és uraknak 65 év az öregségi nyugdíjkorhatár.

    Ma viszont azt,hogy:
    Már most az 1954 után született hölgyek és az 1952 után született urak esetén 60 év és 183 naptól indul az előrehozott öregségi nyugdíj életkori feltétele. Hölgyeknél az 1959-et követően születettektől kezdődően, az uraknál az 1957-et követően kezdődően születetteknek már 63 év lesz az életkori feltétel.

    Most akkor végülis melyik igaz?? Mert ez igy számomra értelmezhetetlen.

    Nem kérek indoklást, csak egy sort, mikor mehetek nyugdijba, ha 1956-os vagyok és 18 éves korom óta dolgozom.

    Köszönöm.

  2. T Hölgyem! Én 1957-ben születtem,3gyermekem van /4és fél évet voltam otthon,1974-ben kezdtem dolgozni a Kispesti Textil gyárba,ott 10évet dolgoztam.Érdeklödnék hogy arra jár-e korkedvezmény vagy nem? Ha igen hány év.És kb mikor vehetem igénybe az öregségi nyugdíjjat? Tisztelettel:Novákné

    1. Kedves Novák Gáborné!

      Javasoljuk, hogy olvassa el a témában született újabb írásunkat!

      Korkedvezményes munkakörben végzett tevékenység után jár a korkedvezmény, melynek igazolását a munkaadó átadta Önnek.

      Az Ön öregségi nyugdíjkorhatára 65 év (2022.), az előrehozott csökkentett összegű öregségi nyugdíj feltétele a betöltött 62. életév (2019.) és minimálisan 37 év szolgálati idő. Az igazolt korkedvezményes évek száma az előzőekben írt évekből levonandó.

  3. Tisztelt Iroda!

    1956-ban születtem, 25 évet ledolgoztam, de egy betegség miatt 50 %-os rokkantságot állapítottak meg. Így telt el 20 év, viszont arra kíváncsi lennék, hogy ez a rokkantságban eltöltött idő számításba kerül-e a jogosultsági idő megállapításánál? Más szóval bele számítják-e a munkavégzés éveibe?

    Köszönettel: Proksza Jánosné

  4. Tisztelt Könyvelőiroda!
    A 40 év munkaviszonnyal kapcsolatban szeretnék érdeklődni.
    Már megállapíttattam a szolgálati időmet, ami 2010. december 31-ig 42 év 344 nap. Ebben 3 év szakmunkástanuló idő, és 252 nap munkanélküli ellátás benne van.
    2 gyermekem van, akikkel összesen 3 évet voltam GYES-en.
    Reménykedhetem-e hogy elmehetek nyugdíjba ( a gyermeknevelést hozzáadják a 32 év jogosultsági időhöz, vagy az is benne van?)
    Köszönöm válaszukat.
    Tisztelettel
    Tóth Józsefné

    1. Tisztelt Könyvelőiroda!
      1953-as születésű vagyok, ahogy összeszámoltam a “jogosultsági” időmet, 38 év 203 napom van, amiben benne van a gyermekeimmel töltött idő is 3 év. Mindkettő gyermekemmel 18 hónapos korukig voltam otthon Gyesen. Így nem tudom, hogy a jogosultsági időhöz hozzászámít
      a 2 gyermek ( 6 évvel) vagy nem?

      Köszönöm válaszukat
      Tisztelettel
      Tóth Józsefné

  5. Tisztelt Könyvelőiroda!

    1953. 10.09-én születtem. 1970. július 1-től dolgozom. Egy gyermekem van. 2005-ben a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól szolgálati idő elismerést kértem, mely szerint 2004. december 31-ig 34 év 184 nap szolgálati időt állapítottak meg. 2007. október 9-től – leépítést követően – lehetőségem volt prémiumévek programban való részvételre. 5 éves szerződést írtam alá a munkahelyemmel. Erről a prémiuméves programról senki nem ír és nem tudom eldönteni, hogy ez az idő passzív, vagy aktiv munkaviszonynak számít. Tulajdonképpen közalkalmazotti jogviszonyban állok. A programban előírt időszakra behivható vagyok. Ha a Parlamentben megszavazásra kerül a kedvezményes nyugdíjbavonulási törvény szeretném én is igénybe venni.
    Még egy kérdésem lenne. Férjem 1997. jan. 17-én elhunyt. Ha jól tudom az ehhez kapcsolódó törvényt akkor az elévülési idő 15 év. Mivel a közalkalmazotti fizetés sem volt magas, ezért ha sikerül 2011. január 1-től nyugdíjba mennem, akkor kiegészítést igényelhetek-e a férjem után.
    Válaszukat előre is köszönöm. Tisztelettel: Kati

  6. Köszönöm válaszukat!Volna még egy kérdésem,jelenleg 36 év szolgálati idővel rendelkezem,amennyiben a nyugdíj intézetnél kiegyenlítem a hiányzó 1 év szolgálati időre a nyugdíjjárulékot,akkor már jogosult vagyok nyugdíjra,ha elérem a nyugdíjba vonulásom időpontját?Addig még van 9 évem,ami alatt a családomnak nagyobb szüksége van rám háztartásbeli ként,mint munkanélküli segélyen v létminimum mellett naponta bumliznék.
    vagy.ha nem szerzem meg a 37 év szolgálati időt,egyáltalán nem leszek jogosult nyugdíjra?A korkedvezményem/3 év/,amit fonónőként szereztem itt nem mérv adó?

    1. Tisztelt Könyvelőiroda!
      Nagyon köszönöm válaszaikat, melyeket számtalan eddigi kérdésemre adtak.
      Lenne egy kérdésem ismét, mely nem a nyugdíjjogosultsággal kapcsolatos:
      Egészen egyszerűen csak arra lennék kíváncsi, hogy létezik-e még egyáltalán az úgynevezett “védett” kor és ha igen, hogyan, mikortól?
      A közszolgálatban is van-e ilyen ma még?
      A most elfogadott törvényjavaslat szerinti 40 éves kedvezményes nyugdíjba vonulás előtti 3 év, vagy a tényleges öregségi nyugdíjazás előtti évekhez van-e kötve ez a védett kor, stb?
      Nekem 2013-ban lehetne az új törvény szerint elmenni, az előrehozott öregségivel pedig 2015-ben. Így én mikor vagyok védett?
      Köszi szépen a válaszukat.
      Stehlik Éva

  7. Tisztelt Könyvelőiroda!
    Anyukám 1955.09.28.-án született,és van neki 38 év 113 nap ledolgozva,a kérdésem az lenne,hogy legkorábban mikor mehet el nyugdíjba?A csökkentett összegű előrehozott nyugdíjra mikor lesz jogosult,hány évesen?

    Tisztelettel:Gardáné Zsuzsa

    1. Kedves Gardáné Zsuzsa!

      Édesanyja öregségi nyugdíjkorhatára 64 év (2019). Kizárólag csökkentéssel történő előrehozás feltétele 61 év (2016.) és minimálisan 37 év szolgálati idő.

  8. Tisztelt könyvelő iroda!

    Én azt szeretném megtudni,hogy lassan 16 éve vagyok folyamatosan itthon 4 gyermekkel,gyes,gyet,főállású anyaságin. Ez az időszak beleszámít-e a 40 év szolgálati időbe?
    Válaszát köszönöm!

  9. Tisztelt Könyvelő Iroda!
    Férjem 1952. február 21-én született. 14 éves kora folyamatos munkaviszonya van
    A jelenlegi szabályozás szerint 62 és fél éves korában mehet nyugdíjba. Szeretném megkérdezni, hogy tud -e élni a csökkentés nélküli előre hozott öregségi nyugdíj lehetőségével? Mikor mehet el legkorábban?
    Megköszönöm válaszukat.
    Zsigáné

    1. Kedves Zsigáné!

      Férjének öregségi nyugdíjkorhatárát jól tudja, a kizárólag csökkentéssel történő előrehozás feltétele 60 év és 183 nap (2012. II. félév) és minimálisan 37 év szolgálati idő. Amennyiben 42 év, vagy annál több a szolgálati ideje, akkor 60 éves korában veheti igénybe az előrehozott öregségi nyugdíjat.

  10. Kedves Könyvelőiroda!

    Aziránt érdeklődöm, hogy az én 40 éves munkaviszonyom Önök szerint mikor lesz meg?
    56.11.09. es nő vagyok.
    Elismert munkaviszonyom: 2008.11.06.-ig = 36 év 167 nap
    Azóta (amit én számoltam): 2008.11.07.-től 2008.12.31.-ig = 55 nap
    Továbbá: 2009 + 2010 = 2 év És azóta a mai napig (még) folyamatosan dolgozom (2010. dec. 07.) Viszont ebbe az elismert időbe beleszámították egy régi, iskolai gyakorlati idő 12 napját is. (Ezt az iskkolát rövid 2 hónap múlva otthagytam.) Egyébként az összes fenti munkaidő konkrét munkavégzéssel telt, az iskolákat estin végeztem. Gyes nincs! Szeretném tudni, ha lehet napra pontosan, mikor lesz meg a 40 évem, vagyis mikor mehetnék nyugdíba? Ha az az idő eljön, hogyan kell azt elindítani?
    Várom szives válaszukat.

    Köszönettel és üdvözlettel: Frimel4

    1. Kedves Frimelke!

      Ne haragudjon, de nem számolgatunk napokat, különösen nem mindenféle dokumentum nélkül. Minden ott van Ön előtt, csak egy kis silabizálás és összeadás kell hozzá… 😉

      Öregségi nyugdíjkorhatára 65 év. Kizárólag csökkentéssel történő előrehozás feltétele 62 év és 183 nap és minimálisan 37 év szolgálati idő.

      A kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségéről itt olvashatja legújabb írásunkat: https://www.konyvelozona.hu/2010/12/megegyszer-a-nok-kedvezmenyes-nyugdijba-vonulasarol-szolo-torvenyjavaslatrol/

  11. Tisztelt Könyvelő Iroda!
    1956. május 19-én születtem. 1970-1973 ig szakmunkás képzőt végeztem. 3 gyermekemmel 8 évig voltam Gyes-en. 2008 júliusától 2009 augusztus végéig álláskeresési járadékot kaptam. Szeretném megkérdezni, hogy mikor leszek jogosult a nyugdíjazásra.
    Várom válaszukat.
    Tisztelettel:
    Zsiga Antalné

  12. Tisztelt Könyvelő Iroda!
    1974.08.01-től folyamatosan dolgozom köztisztviselői jogviszonyban.
    4 gyermeket neveltem, összesen 8 évet voltam gyes-en, első gyerek után 3-évet, második gyerek után kettőt, a 3-4 gyerek ikrek , velük szintén 3-évet voltam otthon gyes-en.
    Azt hallottam, hogy az 5-ik gyerek után 1 -évet adnak rá, a 4 gyerekről nem volt szó ?
    Én mikor mehetek el nyugdíjba a mostani törvény alapján?
    Köszönöm a szíves válaszát.
    Pál Ferencné

      1. Tisztelt Könyvelő Iroda!
        1956.06.26-án születtem, ezt valóban elfelejtettem megírni.
        Köszönöm.

        1. Kedves Pál Ferencné!

          Öregségi nyugdíjkorhatára 64 év és 183 nap (2020. II. félév. Kizárólag csökkentéssel történő előrehozás feltétele 61 év és 183 nap (2017. II. félév) és minimálisan 37 év szolgálati idő.

      2. Karácsony előtti időszak az öröm a beteljesedés időszaka?
        1971. óta folyamatos munkaviszonyom volt 2009.májusáig.
        55. évemben lecserélésre kerültem “olcsó mindenttudó fiatal”
        munkaerőre, 15 év munkaviszony után. Így is megvan a 37 év
        munkaviszonyom , 2 gyermeket szültem ami szerintem 6 év
        elismert munkaviszonynak tünik a törvénytervezet szerint.
        Amit igazságtalannak tartok a levont nyugdijjárulékok figyelmen
        kivül hagyása , konkrétan a munkanélküli segélyre amiból nyugdijjárulékot vontak. Szintén ilyen a megállapodás alapján szolgálati idő elismerése az 1997. évi LXXX. törvény 34.§ (1)bekezdés alapján megkötött szerződés az ONYF-el. Nekem ezekre konkrétan a 40 év szolgálati idő megszerzéséhez volt
        szükségem.”Fidesz kampányában került hirdetésre 40év szolálati idő után minden nő nyugdijba vonulhat “Fizessék vissza a
        jogosult járulék megfizetőknek. Csak így lesz minden emberből
        tisztességes adófizető ha ez az állam részéről is az igazság és a jog figyelembe vételre kerül.

  13. T Cím!Mikor mehetek el nyugdíjba,illetve hogyan tovább?1960,06,03 születtem,1974,júniusától dolgoztam kemény fizikai munkát 3 műszakban,közben 1986,1989.ben születtek gyermekeim,velük 1992 ig otthon voltam,2001ig dolgoztam,majd édesanyám súlyos betegsége végett ápolásin voltam 2010 decemberéig,most halt meg édesanyám.Vár rám a a munkanélküliség,ha nem sikerül munkát kapnom,milyen kilátásaim maradnak a nyugdíjra.családom átmenetileg eltart,de hiába dolgoztam,kínlódtam ennyit?
    3műszakos munkám utáni 3 év kedvezményt hol,mikor érvényesíthetem?

    1. Kedves Lapicz Józsefné!

      Az Ön öregségi nyugdíjkorhatára 65 év, kizárólag csökkentéssel történő előrehozás lehetősége 63 éves életkor és minimálisan 37 év szolgálati idő. Az igazolt korkedvezmény éveinek száma ezeket a határidőket csökkentik.

      Önmagában a 3 műszakos munkaidő a korkedvezményt nem alapozza meg, ahhoz olyan munkakör kell, amely a szervezetet fokozottabban veszi igénybe.

      A kedvezményes nyugdíjbavonulás lehetőségéről itt olvashatja legújabb írásunkat: https://www.konyvelozona.hu/2010/12/megegyszer-a-nok-kedvezmenyes-nyugdijba-vonulasarol-szolo-torvenyjavaslatrol/

  14. Kedves Könyvelőiroda!

    Édesanyám minden feltételnek megfelel, elvileg elmehet nyugdíjba jan. 1-től.(1953.-as születésű, 42 év munkaviszony, 4 gyerek, nem volt gyesen és munka mellett végzett minden iskolát 14 éves kora óta.) Munkahelyével is le van fixálva, hogy nem kell ledolgoznia a felmondási időt. Az lenne a kérdésem, hogy most mi a teendő, hogy ő jan. 1-től már ne dolgozzon. Az utolsó négy éve nincs még összeszámolva a nyugdíjintézetnél, azt érdemes elindítani már most? Van lehetősége arra hogy jan. 1-től már nyugdíjas legyen mikor a törvény ugyancsak akkortól lép hatályba? Milyen adminisztrativ dolgokat kell intézni, hova kell fordulni először (nyugd.int. vagy munkahely)?

  15. Kedves Fórumozók! Én az alábbi levelet küldtem el az országgyűlési képviselőmnek! Kérlek benneteket Ti is küldjétek el ki-ki a saját országgyűlési képviselőjének! Talán még nincs minden veszve, talán még ha sokan összefogunk és nyomást gyakorolunk köthetnek valamilyen kedvező kompromisszumot a számunkra! Üdvözlettel: Teri

    “Szolgálati idő vagy munkaviszony?

    Kétségbe esésemben fordulok Önhöz!
    1955-ben születtem 1970. márciusa óta dolgozom! Az általános iskola után 15 éves gyerekként kezdtem dolgozni. Évtizedekig azzal biztattak, hogy 55 éves koromban nyugdíjba mehetek aztán az utóbbi 10-15 évben folyamatosan elvették ezt a lehetőséget tőlem és még sokunktól. A Fidesz a kampány idején felcsillantotta bennem is a reményt.
    A nyugdíj intézetben kiszámolták a szolgálati időmet, miszerint 2010. december 31-ig. 40 év és 126 nap szolgálati időm van. Azonban az utóbbi néhány napban csalódottan értesültem a számomra és még sokunk számára kétségbe ejtő hírekről. Szomorúan értesültünk a törvényjavaslat azon kitételéről, miszerint a munkanélküli járadék ideje és az ápolási díj ideje nem számít bele a munkaviszonyba. Önhibámon kívül én is elszenvedtem a munkából való elbocsátást és az utána következő kényszerű munkanélküli segély-en tengődés állapotát. Sajnálatos módon az ezt követő évben szintén önhibámon kívül ápolási díj igénybevételére szorultam beteg/magatehetetlen családtagom ellátása miatt.
    Fenti két esemény két évet vett el a munkaviszonyomból, bár mindkét esetben megfizetésre került a nyugdíjjárulék!!
    Önök a kampányban nem egyértelműen, többször is szolgálati időről beszéltek.
    Különböző fórumokon olvasom sok hasonló sorstársaim véleménye szerint be lettünk csapva!
    Tisztelt Képviselő Úr/Hölgy kérem a decemberi törvényjavaslat idején szíveskedjen az érdekeinket képviselni ebben az ügyben és valami kompromisszumot kötni a törvényhozásban! Ne engedjék meg, hogy a munkanélküli segély és az ápolási díj ideje alatti szolgálati idő teljes egészében elvesszen a munkaviszonyunkból.
    Tisztelettel: egy 40 év szolgálati idővel rendelkező /a magam és sok hasonló helyzetben lévő sorstársam nevében/”

  16. Tisztelt Könyvelő iroda !

    59-es születésű vagyok. munkaviszonyom 1975.május 11-én kezdődött és azóta is folyamatos. 1977-ben és 1979-ben születtek a gyermekeim. Gyesen voltam velük összesen 4 év 9 hónap és 28 napot.Munkaviszonyom 2010 dec.31-én 35 év 7 hónap és 21 nap, ami egyben a szolgálati idő is.
    Mikortól vehetem igénybe a 40 éves jogosultságot ?
    Az én számításom szerint a gyessel 2010.dec.31-én 40 év.5 hónap és 18 nap munkaviszonnyal rendelkezem.
    Köszönöm válaszát.

    1. Kedves hurrikan!

      Csak 2-4 kérdés-választ kellene visszanéznie a válaszért, meg egy kicsit számolgatni… 🙁

      Szolgálati idő (munkaviszony) = 35 év 7 hónap és 21 nap. Ez már tartalmazza a gyes-t is, tehát a nők korkedvezményes nyugdíja szempontjából le kell vonni a 4 év 9 hónap 28 napot, marad 30 év 10 hónap meg akárhány nap, ami a jogosító időből a keresőtevékenység ideje. Ide hiányzik még 1 év és kb. 2 hónap, mert 32 évnek kell lennie.
      A 30 év 10 hónap akárhány naphoz kell hozzáadni a gyereknevelési időt, ami Önnél 4 év 9 hónap 28 nap.
      Ha összeadjuk a keresőtevékenységes és a gyerekneveléses részt, akkor kapjuk meg 35 év 7 hónap 21 nap jogosító időt, ami kevesebb, mint a szükséges 40 év, mégpedig 4 év 2 hónap és 9 – 10 nap a differencia. Ennyit kellene még dolgoznia a teljes összegű, kedvezményes nyugdíjhoz.

      Ha viszont a keresőtevékenységes rész 35 év 7 hónap 21 nap, akkor az több mint az előírás szerinti 32 év, tehát ettől a résztől jogosult. Ha hozzáadjuk a 4 év 9 hónap 28 napot, akkor a jogosító ideje összesen 40 év 5 hónap és 18 nap, ami több mint a 40 éves korlát. Vagyis ez esetben, ha így szavazzák meg a javaslatot, akkor máris jogosulttá válik a kedvezményes nyugdíjra.

      Magyarul a szolgálati idő (munkaviszony) tartalmazza a munkaviszonyt, a gyest, a táppénzt, meg minden olyan jogviszonyt, amely után nyugdíjjárulékot megfizetnek, míg a kedvezményre jogosító idő két részből tevődik össze:
      a.) keresőtevékenységgel töltött idő (tehát a tiszta munkaviszony), aminek el kell érnie a 32 évet, és
      b.) gyerekneveléses rész
      Az a.) és b. ) összegének el kell érnie a 40 évet, amiből a.) résznek el kell érnie a 32-t.

    2. Tisztelt Könyvelő Iroda!

      Köszönöm gyors válaszukat és lenne még egy kérdésem. 1958-ban születtem és amint irták 37 év munkaviszony kell az előrehozott nyugdijhoz. Figyelembe veszik a szolgálati évek kiszámitásánál a főiskolai éveket az én esetemben?1980-ban végeztem el a főiskolát.
      Köszönöm megtisztelő válaszukat!
      Tisztelettel: Tóth Éva

      1. Kedves Toth Éva!

        Igen, a szolgálati idő kiszámításánál figyelembe veszik. (37 év szolgálati időt mondtunk, nem munkaviszonyt… – pl. 37 évig munkaviszonyban van valahol, napi 4 órás foglalkoztatással. Az csak 18,5 év szolgálati idő.)

        1. Kedves Konyvelö Iroda!

          Érdekelne még az is, igaz-e. hogy 2013-tol a férfiak és nők legkorábbi elörehozott nyugdijkorhatára 60 év lesz? Akkor nem igaz, hogy 5 évvel elöbb a korhatár elött nyugdijba mehetünk?
          Hiába lesz meg a 37 év szolgálati idö, hatvan éves kornál elöbb nem mehetunk el nyugdijba? Igaz-e, hogy ha meglesz a 37 évem 2018-ban elmehetek elörehozott nyugdijba? Igaz az, hogy kb. 8 %-ot vonnak le a nyugdijbol? 1958-ban szuletett nö vagyok, mint előbb már irtam. Köszönöm válaszukat!
          Éva

          1. Kedves Tóth Éva!

            1. Nem igaz. Már most az 1954 után született hölgyek és az 1952 után született urak esetén 60 év és 183 naptól indul az előrehozott öregségi nyugdíj életkori feltétele. Hölgyeknél az 1959-et követően születettektől kezdődően, az uraknál az 1957-et követően kezdődően születetteknek már 63 év lesz az életkori feltétel.

            2. Ha a korengedményes nyugdíjra gondol, akkor – már többször leírtuk – ez az év az utolsó lehetőség a megállapodásra.

            3. Nem igaz. Ön 2020-ban, vagy 2021-ben (62 év és 183 napos életkori feltétel) mehet előrehozott öregségi nyugdíjba, ha meg van a 37 év szolgálati ideje.

            4. A nyugdíjcsökkenés legmagasabb összege százalékban: 8,4. A százalék mértéke attól függ, hogy az öregségi nyugdíjkorhatárához (65 év) képest mennyivel előbb vonul nyugalomba (max 3 évvel előbb).

  17. Tisztelt Szakértő!

    Próbáltam olvasgatni, azt láttam korábban is, hogy egy családtag ápolása nem számít be a jogosultsági időbe, de azt nem láttam, hogy az ez időszak alatt a fizetés nélküli szabadság (én laikus azt gondolnám, hogy munkaviszony) – minek számítható.

    Kérem adjon választ. Köszönöm a türelmét!
    Márti

    1. Tisztelt Könyvelőiroda!
      Nagyon szépen köszönöm kielégítő válaszukat, nyugdíjba vonulásom idejével kapcsolatban, melyet jó egy hete kaptam Önöktől.
      Lenne további pár kérdésem is, melyek inkább csak kapcsolatosak a kedvezményes nyugdíjba vonulási törvényjavaslattal:
      2013-ban lesz meg a jogosultságom a kedvezményes nyugdíjba vonuláshoz. Kérdésem az, hogy munkába lépésem első napjától, dátum szerint betöltött napig számolandó a 40 év, vagy naptári év szerint?
      Következő kérdésem, hogy 34 év munkaviszony utáni felmondási időm 8 és fél hónap volt kb. Ez alatt a több mint 8 hónap alatt is, folyamatosan dolgoztam egy-egy újabb munkahelyen.
      Kérdésem az, hogy majd ez a 8 és fél hónap hozzáadandó lesz-e, az eddigi összes munkaviszonyban töltött évemhez?
      Azaz, ha majd az új törvényjavaslat szerinti kedvezményes nyugdíjra jogosult lennék 2013. augusztus 6-tol, akkor ehhez hozzá lesz adva még 8 és fél hónap?
      További kérdésem, hogy 2013-ban is 1986-tól számolják ki majd a leendő nyugdíjam összegét, vagy ez csak ma van még így?
      Köszönöm előre válaszukat.
      Stehlik Éva

      1. Kedves Stehlik Éva!

        Az a jó egy hét öt nap volt…. 🙂

        2013-ban a kedvezményes jogosultsága lesz meg, ha átmegy ez a törvényjavaslat, egyébként 2015. I. félévben vonulhatna előrehozott öregségi nyugdíjba.

        A szolgálati időt (munkaviszonyt), jogosultsági időt mindig napokban számolják, és 365 nap = 1 év. (A napok alatt a teljes munkaidőt kell érteni, részmunkaidő esetén arányosítás történni – pl. napi 4 órás foglalkoztatás mellett 1 nap = 1/2-ed nap).

        Egyszerre csak egy jogosultság után számolnak szolgálati időt, akár 5 helyen is dolgozik. Az, hogy a felmondási idő alatt dolgozott másik helyen, az annyit jelent , hogy egyszeres szolgálati idő, többszörös nyugdíjalapba számított pénz.
        (Tehát, nem hozzáadandó a jogosító időhöz.)

        Őszintén szólva, kapásból nincs fogalmunk, hogy mikortól számolják most, és mikortól fogják számolni 2013-ban.
        1. Most nincs jelentősége
        2. Annyi minden lehet még 2013-ig… 😉

    2. Tisztelt Könyvelőiroda!
      Sógornőmnek jövő februárban lesz meg a 40 év szolgálati ideje, amit kiszámoltatott a nyugd.folyósitónál. Ebben benne van a 3 év szakm. képző és 6 év gyes. De mint tudjuk a szakm. képző nem számít bele a munkaviszonyba, tehát ha kiveszik ezt a 3 évet akkor 37 év lesz a munkaviszonya és még 2013-ig kellene neki dolgozni? Szeretnénk megtudni, hogy mikor mehetne el nyugdíjba. 1954 májusban született. Próbáltunk visszaolvasni de erre vonatkozó választ nem találtunk.
      Köszönjük a válaszát.

      1. Kedves anyuci 111!

        Nem sokat kellene visszanézni, éppen itt van egy 1954-es születésű hölgynek adott válaszunk. 😉

        (40 év szolgálati idő – 3 év tanulás – 6 év gyereknevelés) = 31 év keresőtevékenységgel jogosító idő, ami kevesebb mint a minimális 32 év. A 3 2 évhez még egy évet kell dolgoznia a minimális 32-höz. Ahhoz hozzáadjuk a gyereknevelés6 évét, akkor lesz 38 év, ami nem éri el a 40 éves kedvezményezett kort, hiányzik 2 év hozzá.
        Hiányzó 1 év + 2 év = hiányzó 3 év, tehát, kb. 2014. februárjában lesz meg a jogosító ideje. (Ekkor teljes összegű öregségi nyugdíjra lesz jogosult.

        A “normál úton” történő nyugdíjbavonulási lehetőségeit megtalálja az adott linkben, és egyezik az Önével (Ön is 1954-es, nem?).

    3. T

      Tisztelt Könyvelőiroda!

      Köztisztviselő vagyok és 2011. január 1-től szeretnék nyugdíjbavonulni a FIDESZ új törvénye alapján (40 év)

      A KTV. törvény alapján jelenleg 8 hónap felmentési idő adható, amit lehetőség szerint igénybe is vehetnék, azonban munkatársaim szerint 2011. január 1-től lecsökkentették 2 hónapra.
      Szerintem a 2 hónap felmentési idő a kormánytisztviselőkre vonatkozik.
      Nem találom, hogy hol van leírva, hogy a köztisztviselőknek lecsökkentették a felmentési időt 2 hónapra.
      Kérem szíveskedjenek tájékoztatni, nagyon fontos volna, hogy még
      december 20-ig megtudjam.

      Köszönettel
      Ilona

  18. Tisztelt Könyvelőzóna!

    Anyukám 1952. aug.-i születésű, köztisztviselői munkaviszonyban van, volt, de apukámat ápolta 9 évig, ezalatt ápolási díjat kapott, de ez időszak alatt fizetés nélküli szabadságon volt. Ez az időszak beleszámít-e a jogosultsági időbe?
    Várom a válaszukat:
    Márti

  19. A feleségem 1961 08 14.-én született 1979 08 02, és 1980 08 26, án majd 1982 07 14.-én szült, azt követően 1993 02 14, és és 1996 12 12.-én.2000 07 14-ig főállású anya volt azóta csak alkalmanként alklamazta a munkaügyi központ jelenleg is aktív állás kereső. Mikor mehet nyugdíjba, ha 1976 0101-től van munkaviszony kezdete?

    1. Kedves Jani611!

      Ne haragudjon meg, de nem szeretnénk elvenni senkitől a számolás örömét. 😉 Ha visszanézi a témához írt kérdéseket és válaszokat, akkor látható, hogy egy-két jellemző számpélda is megtalálható, de inkább az elveket tisztázzuk.

      A nők kedvezményes nyugdíjbavonulásáról írt cikkünkben egyértelműen leírtuk:

      Tehát, a feltételek:

      minimálisan 32 év keresőtevékenységgel szerzett jogosultsági idő és

      összesen 40 év jogosultsági idő és

      nem áll biztosítási jogviszonyban azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják

      A keresőtevékenységgel szerzett jogosultsági idő megállapításánál, a kedvezményre való jogosultság szempontjából kizárólag ezen tevékenységekkel töltött időt számolják össze, és nem kerül figyelembevételre pl. a tanulmányi időt, a munkanélküli ellátás, a megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulék. Ennek a jogosultsági időnek kell minimálisan 32 évnek lennie.

      Egészen magyarul: a megszerzett szolgálati időből le kell vonni a tanulmányi időt, a munkanélküli időszakot stb, és ennek az eredményének minimálisan 32 évnek kell lennie. Ehhez hozzá kell adni a gyereknevelési időt és a kettő eredményének el kell érnie a 40 évet, és akkor a hölgy korától függetlenül teljes összegű nyugdíjra lesz jogosult.

  20. 40év munkaviszony? 40 év szolgálati idő? Én már nem tudok semmit, nem is értek semmit, csak a zűrzavar körös-körül! 58 és fél éves vagyok, Belefáradtam már az egészbe: már nem, most nem, még nem sorozatába! Hát az én korosztályomnak semmi nem jár? Végre itt volt egy alkalom nekünk is, és rá kell jönnünk, hogy már megint csak mézesmadzag volt Amíg választani kellett, igértek, most meg már minek betartani? hisz hatalomra kerültek A FIDESZ-re szavaztunk, szavaztunk, mert bbítzunk , és sokan hittünk igéreteikben, de be kell látni, és egyet kell érteni azokkal akik azt mondják, nem érdemes elmenni szavazni, Hát többet én sem megyek, és nem is agitálok senkit a vállasztásra, NEM ÉRI MEG!!!!! Ez az én nézetem, A kérdésem: a táppénzes idő beleszámít-e a 40év munkaviszonyba, vagy a 40 év szolgálati viszonyba??? Tisztelettel egy 14 éves kortól dolgozó nő.

    1. Kedves Gyenis Jánosné!

      Hozzászólásának politikai részére nem kívánunk reagálni, de az adott adatok szerint Ön 1951. második felében születhetett, ami azt jelentheti, hogy 1965-től (14 éves kora óta) dolgozik – vagyis, kb. 45 éves szolgálati ideje van.
      Magyarán szólva: Ön – amennyiben jól értelmeztük leírását – nyugdíjjogosult.

      A munkaviszony alatti táppénz beleszámít a szolgálati időbe (munkaviszonyba), a passzív jogú táppénzes időszak nem.

  21. Tisztelt Illetékes!

    Kérdésemre legyenszíves válaszolni.
    1969.09.01-től 2010.07.25 között fennálott jogviszonyommal 40 év 330 nap szolgálati időtt szereztem. (Ebben szerepep 3év szakmunkásképző,3év GYES,és 1év 3 hónap munkanélküli segély) Sajnos mos munkanélküli vagyok.

    Kérdésem az,hogy én nyugdíjba mehetek e,ha elfogadják a törvényt?
    Válaszukat előre is köszönöm

    1. Kedves Bohortsik Andrásné!

      A törvényjavaslat alapján: sajnos nem.

      (40 év 330 nap szolgálati idő) – (3 év szakmunkásképző) – (3 év gyes) – (1 év 3 hónap munkanélküli) + (3 év gyereknevelés) = kb. 36 év 270 nap jogosító idő

      Azt nem írta, hogy mikor született (lehet, hogy csökkentés nélküli előrehozott nyugdíjra lesz hamarosan jogosult).

      1. Tisztelt Illetékes!

        Köszönöm,hogy válaszolt levelemre.

        Igaz nem irtam mikor születtem.Most potolom.1955.07.25.

        Köszönettel várom válaszát

  22. Tisztelt Könyvelőiroda Pécs!Kedves Hölgyek,Urak (?)! Jelenleg a lebénult férjemet ápolom,előzőleg edesanyámat ápoltam (5 évig).Érdeklődöm,hogy az ápolási díj jogosító időnek számit ?

    1. Kedves Horváthné Kocsis Júlia!

      Szolgálati időként kell figyelembe venni az ápolási díj folyósításának időtartamát, amennyiben az előírt nyugdíjjárulékot megfizették, ugyanakkor – mi úgy látjuk – jogosító időnek nem számít. 🙁

      Tudjuk, hogy csekély vigasz, de van olyan kezdeményezés, hogy legyen az otthoni ápolás munkaviszony.

  23. Tisztelt Válaszadó !
    1973. 08. 01. óta dolgozom. 1980.01.-1982.08.31. két gyermekemmel gyesen voltam. 2009.05.09.-2009.07.15. között álláskeresési támogatást kaptam, azóta ismét dolgozom. Kérdésem: Mikor vehetem igénybe a negyvenéves munkaviszony után járó nyugdíjat?

    1. Tisztelt Könyvelőiroda!

      1952. júniusában születtem. 1970. július 01-től 1998-ig dolgoztam ugyanazon a munkahelyen. Ettől kezdve egyéni vállalkozó vagyok és rendesen fizetem magam után a járulékokat. Vonatkozik-e rám is a 40 év munkaviszony után járó nyugdíj és ha igen a vállalkozásomat meg kell-e szüntetnem hozzá.

      1. Kedves Orgovány Istvánné!

        A törvényjavaslat szerint:
        Az a nő, aki kereső tevékenységgel és a gyermekneveléssel összesen legalább 40 év jogosultsági időt szerzett, az életkorától függetlenül nyugdíjba vonulhat. A kedvezmény igénybevételének további feltétele a minimum 32 év kereső tevékenységgel szerzett jogosultsági idő.

        A keresőtevékenységek közé tartozik a munkaviszony is, a vállalkozói jogviszony is – tehát, Önre is vonatkozik ez a nyugdíj. A vállalkozását nem kell megszüntetnie, automatikusan kiegészítő tevékenységet végző nyugdíjasként tevékenykedhet tovább.

  24. T. Könyvelőiroda!
    Végigolvastam a hozzászólásokat, válaszokat, törvénytervezetet és csak egy megerősítő “igen”-t kérnék (remélem:) ) 1952.aug-ban születtem, 2010.nov.3-án megvolt a 40 év m.viszonyom és van 2 gyermekem, akikkel 5,5 évet voltam gyesen. Tehát 2011.jan.1-el nyugdíjba mehetek? (tudom, h aug-ban a meglévő törvény szerint teljes összegű előrehozottba tudok menni, de szeretnék ezzel a lehetőséggel élni)
    Ha “igen”, akkor a munkáltatómnak jan.1-én adhatom be a kérelmemet, vagy már a törvény hatálybalépése napján? Köztisztviselő vagyok, 2 hó a felmentési idő, ez jan.1-től febr.28-ig tart, tehát márc.1-én nyugdijra vagyok jogosult? És végül 38 év köztisztviselőként ledolgozott időre kérhetem-e és nyugdijazásom napján +kapom-e a 40 éves jubileumi jutalmam ? Tisztelettel: Pné Margó

    1. Kedves Pné Margó!

      Az 1952-ben született nő öregségi nyugdíjkorhatára 62 év és 183 nap (2015. I. félév), előrehozott öregségi nyugdíj megállapítását ? az egyéb feltételek fennállása esetén ? az 59. életéve betöltésekor (2011.), azaz 3 év és 183 nappal a nyugdíjkorhatár elérését megelőzően kérheti.
      Mivel megvan a 40 év szolgálati ideje, csökkentés nélküli előrehozott öregségi nyugdíjra lesz jogosult az 59. születésnapján.

      Mivel még csak törvényjavaslatról beszélünk, ezért nem kellene kapkodnia. A 40 éves szolgálati időben van ugye 5,5 év gyereknevelés és a többi 34,5 év a tiszta munkaviszony?
      Ha törvény lesz belőle, akkor a hatályba lépésének napjától lesz jogosult, tehát, bármikor kezdeményezheti a nyugdíjba vonulást, ha a feltételeknek megfelel. Mivel Önnek kell felmondania, ezért nem lesz végkielégítés, és felmondási idejét ki kell dolgoznia (hacsak nem közös megegyezéssel szünteti be a munkaviszonyát, és ebben meg tudnak egyezni).

      A köztisztviselő 25, 30, 35, illetve 40 évi közszolgálati jogviszonyban töltött idő után jubileumi jutalomra jogosult. A jubileumi jutalom az említett közszolgálati jogviszonyban töltött idő betöltésének a napján esedékes.
      Ha a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya megszűnik és – legkésőbb a megszűnés id?pontjában – nyugdíjasnak minősül, továbbá legalább harmincöt évi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik, a negyvenéves közalkalmazotti jogviszonnyal járó jubileumi jutalmat részére a jogviszony megszűnésekor ki kell fizetni.

      1. Nagyon szépen köszönöm a tájékoztatást.

  25. 1973.08.01. óta dolgozom. Ebből 1980.08.10.-től 1982.06.31.-ig gyesen voltam két gyermekemmel.Majd 2009.05.-2009.07.14.-ig álláskeresési támogatáson. 2009.07.15-től folyamatosan dolgozom. Kérdésem: Mikor lesz meg a negyven évem és elmehetek nyugdíjba?

    1. Kedves Bereczki Gyuláné!

      Csak nagyvonalakban számoltuk: jogosultsági ideje kb. 37 év szolgálati idő mínusz 2 év gyermeknevelés = 35 év munkaviszony.

      35 év munkaviszony + 2 év gyereknevelés = 37 év jogosultsági idő.

  26. Tisztelt Válaszadó!

    Édesanyámmal kapcsolatban szeretnék kérdezni. 15-16-17 éves korában szakmunkásképzőbe járt. Azon tanakodunk, hogy ez a 3 év beleszámít-e a nyugdíjábba. Nekem ugyanis értetlen dolog, hogy ha ők azon időszakban keresettel rendelkezők voltak ( fizetést kaptak a szakmunkásképző alatt) és fizetve volt a tb-jük is, akkor az miért nem számít bele a jogosultsági időbe?
    Előre is köszönöm válaszát!
    Tisztelettel: Czene Éva

    1. Kedves Czene Éva!

      Csak egy kicsit szíveskedjen a kérdések és válaszok között visszaolvasni, mert többször leírtuk már: a szolgálati idő nem egyenlő a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásának jogosító idejével a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásáról szóló törvényjavaslat szerint.
      A nyugdíj-számításánál a szolgálati időbe beleszámít, a kedvezményes nyugdíjba vonulásnál a jogosító időbe nem – legalábbis a törvényjavaslat ezt mondja. 🙁

      1. Tisztelt Válaszadó!
        Ne haragudjon az értetlenkedésem miatt! Én is pontatlanul tettem fel a kérdést, mert rendben van,hogy a nyugdíjszámításnál beleszámolják a szakmunkás éveket is, viszont MIÉRTnem számít bele a kedvezményes nyugdíjba vonulásnál a jogosultsági időbe?
        Köszönöm válaszát!
        Tisztelettel:Czene Éva

        1. Kedves Czene Éva!

          Semmi gond a kérdésével, és egyáltalán nem tekintjük értetlenkedésnek; ha tudná a választ, vagy szakértő lenne, akkor nyilván a mi oldalunkon ülne, és verné a billentyűket…. 🙂

          Hogy miért nem számít bele? Fogalmunk sincs róla. 🙁

          Mint írtuk volt, ez egy törvényjavaslat. Ha minden hölgy írna egy emailt a saját országgyűlési képviselőjének ebben a tárgyban, akkor volna esetleg arra remény, hogy ne így fogadják el, hanem valamiféle konszenzuson alapuló megoldás legyen.
          {Az országgyűlési képviselők nyilvános email címe ide kattintva kereshető ki.}

  27. Tisztelt Könyvelőiroda!

    1960-ban születtem.Érdeklődni szeretnék, hogy hogyan kell értelmezni a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazását.Nekem 2009.december 31-ig a nyugdíjbiztosítási igazgatóság által igazolt szolgálati időm 31 év 287 nap.
    Kettő gyermeket neveltem.Hogyan számít a hat év a gyerekekre,számít, hogy volt vagy nem volt valaki gyes-n?Ezt plusszba,kedvezményként adják a hat évet,független attól, hogy gyes-n voltam-e?
    Igazából érdekelne, hogy ez alapján mikor várható, hogy nyugdíjba mehetek.
    Már egyszer érdeklődtem Önöknél s kaptam is választ,de a közvélemény egy kicsit megkevert,mert azt hallottam, hogy attól függ voltam-e gyes-n stb…
    S ebbe az időbe amit igazoltak állítólag benne kell lenni a hat évnek,de itt nincs feltüntetve kedvezmény gyerekneveléssel kapcsolatban.

    Köszönettel

    1. Kedves Pappné Békési Erzsébet!

      Kérjük, olvassa el ismét teljes írásunkat figyelmesen, továbbá az első sorban megadott linket követve az eredeti törvényjavaslatot. Nem utolsósorban öt, vagy hat kérdéssel ezelőtti példát tartalmazó válaszunkat, és reméljük, hogy tisztábban fog látni.

      Öregségi nyugdíjkorhatára 65 év (2025), csökkentéssel történő előrehozás lehetőségével 63 év (2023) és minimálisan 37 év szolgálati idő.

    2. 1958-ban születtem.Érdeklődnék, hogy legkorábban mikor mehetnék el nyugdijba 2011-től. Munkaviszonyom kezdete 1980, közben 2 és fél év gyes, előtte 3 év főiskola ( mert az utolsó évet levelezőn végeztem ).
      Előre is köszönöm válaszát!

  28. Jónapot!
    Azt szeretném megtudni, hogy én önök szerint mikor mehetnék eé nyugdijba? 54-be születtem 15éveskoromba szakmunkás iskolás voltam4 évig. Aztán dolgoztam 3 gyerekkel összesen 8 évet voltam hyesen és 6 évig anyaságin. Voltam 2x munkanélküli ellátásba úgy összesen 1/21 évig. Ha ezek beszámítottak volna több mint 40 évem meg van de most aztán nemtudom mivan?
    Köszönöm a választ!

    1. Kedves Nagy Margit!

      Kérjük, olvasson vissza válaszainkban; Ön előtt éppen egy 1954-es hölgynek válaszoltunk.

      Önnek kiegészítésül: szakmunkástanuló évek nem számítanak bele a jogosító időbe, a munkanélküli sem.

  29. Kedves Könyvelőiroda Pécs, vagy egy válaszra illetékes!
    Tudom a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásáról szóló törvény még alakulóban van.
    Olvastam a fórumokon az Önök válaszait is, melyeket a különböző életkorban és élethelyzetben lévő nőtársaim tettek fel Önöknek.
    Most én is felteszem a saját kérdésemet.
    1954. okt. 17-i születésű vagyok.
    1973. augusztus 6-tol folyamatos munkaviszonyban vagyok a mai napig.
    Ebben az immár több mint 37 évben benne van 5 év gyermekgondozásban töltött évem is, 2 gyerekkel.
    Az első 34 és fél évet egy munkahelyen dolgoztam végig, azóta is, több mint 3 éve, folyamatos munkaviszonyban vagyok, de eddig 3 munkahelyen.
    Kérem szépen, mondja meg nekem valaki, mikor és hogyan tudok mihamarabb, akármilyen nyugdíjba vonulni?
    Válaszukat előre is megköszönve:
    Stehlik Éva

    1. Kedves Stehlik Éva!

      Alaphelyzet: – öregségi nyugdíjkorhatára 63 év és 183 nap (2018. I. félév). Kizárólag csökkentéssel történő előrehozott öregségi nyugdíjkorhatára 60 év és 183 nap (2015. I. félév) és minimálisan 37 év szolgálati idő (ebből a 37 éve már megvan).

      A törvényjavaslat szerinti helyzet: – kellene minimálisan 32 év munkaviszony (gyes, gyed stb. nélkül) és hozzá 8 év gyereknevelés, ez összesen 40 év a jogosultsági időhöz. Önnek van 5 éve a gyereknevelésből, vagyis a 40-hez még kellene 35 év tiszta munkaviszony.
      Leírása szerint Önnek 32 év van ilyen (a 37 év szolgálati idő mínusz 5 év gyereknevelés = 32 év munkaviszony), tehát 35 mínusz 32 = 3 év munkaviszonya hiányzik, tehát 2013 környékén mehetne a javaslat szerint teljes összegű öregségi nyugdíjba.

  30. T.Könyvelőiroda!
    Elnézést kérek ,hogy két esetben rosszhelyen tettem fel a kérdést.
    Csak annyit szeretnék tudni hogy 1959-es születésű révén igényt tarthatok -e bármilyen formában nyugdíjellátásra ha van 37 ledolgozott ill. szolgálati évem.Válaszukat előre is köszönöm Üdv: Takács Erika

    1. Kedves Takács Erika!

      A másik helyen agyoncsaptuk a kérdését. 🙂

      Öregségi nyugdíjkorhatára 65 év (2024.). Kizárólag csökkentéssel történő előrehozott öregségi nyugdíj életkori feltétele 63 év (2022.), minimális szolgálati idő 37 év.

      A törvényjavaslat szerint (ahova ezt a kérdést írta, onnan elolvashatja) 3 év múlva teljes összegű öregségi nyugdíjba vonulhat, amennyiben a 40 év munkaviszonya meg lesz (a szolgálati idő nem egyenlő a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásának jogosító idejével!).

    2. Tisztelt Könyvelőiroda!
      54-es születésü vagyok 2 gyermekem van. 1972-ben kezdtem dolgozni és 5 évig voltam gyesen. Az lenne a kérdésem, hogy jövőre elmehetek-e nyugdíjba? A nyufig tavasszal kiszámolta a szolgálati időmet, jövő májusban lenne meg a 40 év szolgálati időm. De mivel munkaviszonyról beszélünk már, nem tudom jól értelmeztem e, hogy ha tudok igazolni 35 év munkaviszonyt és hozzáadom az 5 év gyest akkor úgy lenne meg a 40 évem? Vagyis ahány évet voltam gyesen azt kivonom a 40 évből és a maradék éveket kell igazolni? Mert én így értelmeztem, de lehet hogy tévedek és félreértelmeztem. Azaz jelen esetben én úgy számolom, hogy nekem már megvan a 40 év munkaviszonyom.
      Köszönöm szépen a válaszukat, tisztelettel

  31. 1971-ben végeztem el a szakmunkás képzőt. azóta a munkakönyv szerint folyamatos munka viszonnyal rendelkezem. egy gyermekem van ,akivel gyesen voltam. Mikor mehetek el nyugdijba?

    1. Kedves Györgyi!

      Sokat segítene, ha tudnánk, hogy mikor született (bár a kedvezményes nyugdíj esetében nincs jelentősége), mennyi időt volt gyesen.

      A GYES folyósítás ideje a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban szereplő adatok, a foglalkoztató (folyósító szerv) adatszolgáltatása, vagy a ?TB-kiskönyvbe” (?Igazolvány a társadalombiztosítási szolgáltatásokról”, majd ?Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról”) bevezetett adat alapján ismerhető el szolgálati időnek.

      1. 1954.májusában születtem. 1975-1978 ig voltam GYES-en. az akkor még müködö Pannonia v.v tól mentem GYES-re.

  32. köszönöm a választ.
    Még egy utolsó kérdés: munkaviszonyom alatti táppénzek munkaviszonynak számitanak, ugye?
    Valamint voltam 3 hónap passziv táppézen, az is? Vagy ennyivel többet kell majd dolgoznom a 40 év munkaviszonyhoz?

    köszönöm,üdv.

  33. érdeklődnék ha 56-ban születtem, 74 óta dolgozom, egy gyerekem van (akivel nem voltam se gyesen, se gyeden) akkor mikor mehetek nyugdijba? 2014-ben?

    A késöbbiekben majd több munkaviszony kell a nyugdijhoz? Vagy mi ez a 65 éves korhatár?

    KÖszönöm

    1. Kedves judit45!

      Öregségi nyugdíjkorhatára 64 év és 183 nap (2020. II. félév vagy 2021. I. félév). Kizárólag csökkentéssel történő előrehozással az életkori feltétel 61 év és 183 nap (2017. II. félév – 2018. I. félév), a minimális szolgálati idő 37 év (amiből Önnek 36 már van).

      2014-ben – ha végig dolgozik, akkor teljes összegű öregségi nyugdíjba vonulhat, mivel 40 éves munkaviszonya lesz (jogosító idő).

      Az 1957-ben és azután született hölgyeknek és uraknak 65 év az öregségi nyugdíjkorhatár.

  34. Én még sajnos nem látom a konkrétumokat is tartalmazó kormányrendeletet, emiatt kérdezem, hátha valaki tud arról, hogy a kedvezményezett időbe vajon a munkaviszony alatti táppénz időszaka beleszámít-e a 40 évbe?

    1. Kedves Dérné Gabi!

      Az első sor első mondatának linkjére kattintva a törvényjavaslat eredeti szövege olvasható. 🙁

      Amennyiben nem passzív jogú táppénz, úgy beleszámít.

  35. 1953. 05.0., születtem. Az általános iskola befejezése után gyors-és gépíró iskolába jártam. Kedvezményes nyugdíjba vonuláshoz szükséges jogosultsági időm meg van. 2010. októberében 42 év munkaviszonyom van, Ebbe beleszámolták a gyors és gépíró iskolát, l az iskola második évében kötelező szakmai gyakorlat idejét is, ahol bejelentett jövedelmet kaptunk. Ez az idő kiesik-e a megállapitott időből? Ha igen, akkor is meg lesz a 40 éves munkaviszonyom.
    A második kérdésem, hogy 2011. január 01-től nyugdíj mellett a keresetkorlátozás szabályainak figyelembevételével dolgozhatők-e? Mennyi ez az összeghatár?
    K

    1. Kedves julietta!
      1953-as születésű hölgyként 2012. májusában vonulhat csökkentés nélküli öregségi nyugdíjba. A 40 éven túli szolgálati idő biztosítja a csökkentés nélküliséget.

      Jövő január 1-től teljes összegű nyugdíjra lesz jogosult a nők kedvezményes nyugdíjáról szóló törvényjavaslat szerint, mivel – leírása alapján – a 40 éves jogosultsági időt eléri. (A törvényjavaslatot írásunk első mondatában található linkre kattintva olvashatja.

      Nyugdíjasok keresetkorlátozásáról szóló írásunkat itt olvashatja.

  36. Érdeklődni szeretnék,hogy hogyan számolják ki a szolgálati időt a nyugdíjhoz.Itt arra gondolok, hogy mi számít bele a 40 éves munkaviszonyba a nőknél.
    Olvastam, hogy 32 év munkaviszony és 8 év gyereknevelés s már így eltud menni az illető nyugdíjba.Mit takar pontosan ez a 8 év.
    Jól értelmezem ha nekem van 32 év munkaviszonyom s két gyermekem ami 6 évnek felel meg akkor ezt a ledolgozott évekhez hozzá adják mint kedvezményt?
    Személy szerint nekem kiszámolták a szolgálati időmet a regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóság s van 32 évem,ehhez ha hozzájön a 6 év kedvezmény akkor 2 év múlva nyugdíjba mehetek?

    1. Kedves Pappné Békési Erzsébet!

      Írásunk első sorában található linkre kattintva a törvényjavaslatot olvashatja. Igen, valóban jól értelmezi: kell lennie minimálisan 32 év “tiszta” munkaviszonynak és a többi év a 40 évhez a gyereknevelésből származik.
      Önnek jelenleg van 32 év munkaviszonya (gyed, gyes, munkanélküli, tanulmányok stb. nélkül) és 6 év a gyereknevelésből, tehát még kell 2 év a 40 éves jogosultsági időhöz.

  37. Én azt szeretném megkérdezni, hogy az 5 gyermekkel otthon lévő (gyed, gyes, főállású anyasági)+ előtte, utána 15 évet dolgozó, anyuka aki 54, éves és ma már nem alkalmazzák sehol, az egészségi állapotára hivatkozva (magas vérnyomás) az mit tegyen? Mire számíthat?
    Üdvözlettel: Hugyeczné.

    1. Kedves Hugyeczné!

      Ha jól értelmezzük a kérdését, a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásához szükséges 32 évnyi munkaviszonyból hiányzik kettő év? Akkor bizony kellene kettőt még szerezni. (pl. ismerős családi kft-hez minimálbéren bejelentkezni arra a két évre, ha másként nem megy…
      Ha 54 éves, akkor 1956-os születésű hölgy, aki legkorábban 2017. I. félévében – 2018. II. félévében vonulhat előrehozott csökkentett összegű öregségi nyugdíjba, míg az előző megoldással kb. 2 év múlva, csökkentés nélküli öregségi nyugdíjba.

  38. Kedves Éva!
    Én hosszú évek óta dolgozom veszélyeztetett munkakörben.
    Öt év kedvezményem van. Beszámításra kerül-e a 40 év szempontjából?

    1. Kedves Fenyvesi Diana!

      Biztosan tőlünk akart kérdezni, nekünk szánta a beírást? A megszólítás okán kérdezzük, mert mi Könyvelőiroda Pécs vagyunk. 🙂

      Azért mégis igyekszünk válaszolni: a szolgálati időbe (rendes menetrend szerinti nyugdíjszámításnál) bele számít, de a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásánál a törvényjavaslat nem tartalmaz ilyenféle lehetőséget.

  39. Tisztelt Iroda.2010.04.01-től rehab járadékos vagyok.Olvastam egy tv.módozatot,(rehab.járadékkal kapcs.ban) miszerint a 2011.01.01-én folyamatban lévő ügyekben ujból az öregsági nygd.korhatár előtt 10 évvel(5 év volt)akkor is lehet kérni a rokkant nygdijat,ha rehabilitációs járadékra vagyok jogosult.Mit jelent ebben az esetben “folyamatban lévő”kifejezés?Mellesleg 56-ot töltöttem két hónapja.A Rjtv.30 § (3)Köszönöm válaszát.

    1. Kedves Tardi Rozália!

      Az Ön által jelzett törvényi hely szó szerint így szól:

      (3) Annak az egészségkárosodást szenvedett személynek, aki 2011. december 31-éig a rá irányadó – a Tny.-ben meghatározott – nyugdíjkorhatárt 5 éven belül eléri, és a rehabilitációs járadékra megállapított jogosultsági feltételeknek megfelel
      a) 2007. december 31-ét követően benyújtott igénybejelentés esetén, valamint
      b) 2007. december 31-én rokkantsági nyugdíjban részesülő személy esedékes felülvizsgálata során kérelmére rokkantsági nyugdíjat kell megállapítani.

      Őszintén szólva a 10 évről nem hallottunk, nem olvastunk sehol.

      Ugyanakkor a “folyamatban lévő” azt jelenti, hogy az eljárás megkezdődött, de jogerősen még nem fejeződött be.

  40. Tisztelettel meg jegyezném,sok nő társammal együtt,teljesen inkorrektnek érezzük azt,hogy a folyamatosság meg őrzésének érdekében,max.9hónapot sem számítják bele a szolgálati időbe,ami sok esetben,csak egy-két hónap,amit az állam fizetett,mint munkanélküli segélyt.Nem a mi hibánk az,hogy ebben az időszakban,
    / akinek része volt benne / nem volt munkahelyünk.Arról nem beszélve,hogy a tanulmányi idő,ami eddig bele számított,az is kiesett.Így utólag,évtizedek múltán hátrányként kell meg élnünk azt,hogy valamikor annó,elvégeztünk pl. egy szakmunkásképzőt? Mi a cél? Az hogy minél kevesebben tudják igénybe venni ezt a lehetőséget.Ez tényleg arról szól,hogy elhúzták az orrunk előtt a mézes madzagot,és most kell valamit lépni,de úgy,hogy a lehető legkevesebben tudjunk élni a lehetőséggel.Ettől a kormánytól többet várunk!!

    1. Kedves Fné Kati!

      1. Rajtunk ne tessék számon kérni a kormányzati döntéseket! Mi magánvállalkozás vagyunk. 😉

      2. Milyen maximálisan 9 hónapra gondol beszámítani? A terhesség időszakát? És hogy jön ide a munkanélküli?

      3. A szolgálati időbe beleszámít a szakmunkásképző is, a munkanélküli is. Nem szabad összekeverni a szolgálati idő és a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásához szükséges jogosultsági idő fogalmát!

  41. Tisztelt Könyvelőiroda!
    1971. 09. 01-től dolgozom, ez tiszta.
    De előtte SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZETBE tanultam, ahol DOLGOZTUNK!
    Az utolsó évben Nyomdába, itt ösztöndíjjat is kaptam, ami után járulék fizetés is volt (gondolom).
    Ez most beszámít vagy nem?
    Válaszukat köszönöm.
    Tisztelettel: Balogh Erzsébet

    1. Kedves Balogh Erzsébet!

      Mégis, mibe számítson be?

      Munkaviszonyba beszámít, a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásához szükséges jogosultsági időbe nem számít be.

  42. Azt szeretném megkérdezni, hogy ha Én 2011.01.01-től elmegyek 40 év munkaviszonnyal nyugdíjba, akkor mellette dolgohatom-e?
    2010.12.31-ig 42 év és 7 napom van munkaviszonyban.
    A nyugdíj rendes kiszámolás alapján történik?Ha dolgozhatom a nyugdíj mellett, akkor amikor végleg otthon akarok maradni, újra számoltathatom-e a nyugdíjamat.

    1. Kedves Győrfiné Szalai Éva!

      A nyugdíj mellett a keresetkorlátozás szabályainak figyelembevételével dolgozhat, munkát vállalhat.

      Ön kétféle módon is nyugdíjba vonulhat 2011-ben: csökkentés nélküli előrehozott öregségi nyugdíjba, és a nők kedvezményes öregségi nyugdíját is igénybe veheti.

      Igen, ha arra gondol, hogy a kedvezményes nyugdíjazásnál is a rendes (munkaviszonyt és kedvezményeket figyelembe vehető) kiszámolás alapján történik a nyugdíj megállapítása.

      Ha nyugdíj mellett dolgozik, akkor nyugdíjas, és azt nem számolják újra, csak 365 naponkénti munkaviszony után 0,5 % emelésre jogosult, és azt kell kérelmezni.

  43. Kérdésem ?
    Miért nem veszik figyelembe a munkanélküli segély idejét. Erre az időre én duplán fizettem járulókét, mivel kaptam végkielégítést, és ugyan akkor már járt a munkanélküli segély összege is. Ezt kívánják kihagyni, holott szinte kifizettem a nyugdíjam összegét. Valahol olvastam, hogy 2011 március 1-től már figyelembe veszik.
    1953 születésű vagyok, a mai napig 40 év 7 hónap munkaviszonyom van. 2009. július 14-től 2010.október 25-ig voltam munkanélküli és álláskeresési járadékon. Amit elvettek tólem, mivel még nem vagyok a nyugdíjazáshoz 5 éven belül. Az ellátásom most O. Ebből éljen meg a kormány??? Ja még biztosításom sincs, csak beteg ne legyek, mig valamit kisütnek. 45 %-os rokkant lettem, lehet, hogy kapni fogok átmeneti segélyt ?? Még nem nyilatkozott a NYUFI.
    40 év után, amit az állami nyugdíjfolyósítóhoz fizettem itt állok O jövedelemmel.
    Nem ezt ígérte a FIDESZ.

    1. Kedves PRUTYÁN MIHÁLYNÉ!

      Igencsak megértjük elkeseredett szavait, ugyanakkor többször elmondtuk: nem politizálunk ezeken az oldalakon, hanem igyekszünk szakmai oldalról közelíteni a kérdést.
      A jelenleg hatályos szabályozás szeint Ön csökkentés nélküli előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az 59. születésnapjától (több mint 40 év szolgálati idő és életkor okán).

      Azt azért nem ártana tisztázni, hogy 40 év é 7 hónap munkaviszonya, vagy szolgálati ideje van-e, mert ha munkaviszonyból van ennyi, akkor 2011. január 01-től szerez jogot a nők kedvezményes nyugdíjba vonulása okán.
      Ajánljuk tisztelettel az Ön előtt kettővel hozzászólónak adott válaszunk és a hozzátartozó kérdés elolvasását.

  44. 1972.07.04től dolgoztam 2000.0830-ig. 08.31-től le vagyok százalékolva (67%)
    a mai napig is. Ez az idő beleszámít a 40 év szolgálati időbe, de nem tudom, hogy a kedvezményes nyugdíjba vonuláshoz szükséges 40 év jogosultsági időbe beleszámít-e. Elmehetek én is nyugdíjba, vagy nem, mert ez a 2 évenkénti felülvizsgálat igen kínos és kimerítő.

  45. T.Könyvelő Iroda!
    Szeretném kérdezni,hogy az ápolási segély/25792,-FT/hó/ beszámít-e a 40év jogosultsági időbe. Köszönettel: Takács Erika

    1. Kedves Takács Erika!

      Önnek is azt tudjuk ismételni, amit a pár hozzászólással ezelőtti kérdésre válaszoltunk: Annak a cikknek, melyhez hozzászólt, az első sora egy link, ami a hivatalos törvényjavaslatra mutat. Abból mi úgy olvassuk ki, hogy az ápolási díj nem számít bele ebbe a kedvezménybe (az egyéb szolgálati idő számításába beleszámít).

  46. Tisztelt fórumozók ki hallotta, hogy a keresőtevékenységgel szerzett jogosultsági időbe az ápolási dij beszámít-e?
    Aki otthon szülőápolás címén az Önkormányzattól kapta az ápolási dijat és járulék fizetési kötelezettsége volt. Be számít-e vajon vagy nem?

    1. Kedves SIMON MARI!

      Annak a cikknek, melyhez hozzászólt, az első sora egy link, ami a hivatalos törvényjavaslatra mutat. Abból mi úgy olvassuk ki, hogy az ápolási díj nem számít bele ebbe a kedvezménybe (az egyéb szolgálati idő számításába beleszámít).

  47. 2009.03.hóban rokkantnyugdijas lettem, ledolgozott időm 38 év 296 nap volt.
    Az újabb felülvizsgálat 2012-ben lesz esedékes. Két gyerekem van, velük összesen 1 1/2 évet voltam otthon.
    A rokkantnyugdíj időszaka beszámítható vajon a kedvezményes nyugdíjbavonuláshoz szükséges 40 év jogosultsági időbe? Erről nem olvastam sehol.
    Üdvözlettel

    1. Kedves Horváth!

      Nem, a kedvezményes jogszerző időbe – véleményünk szerint – nem számít bele (a szolgálati időbe viszont igen).

  48. Tisztelt Könyvelőiroda!

    A rokkantnyugdij időtartama beleszámít a nők kedvezményes nyugdíjba vonuláshoz szükséges 40 év jogosultsági idejébe?
    A rokkantnyugdíj kereső tevékenységgel járó biztosítási jogviszonynak számít?

  49. Szép karácsonyi ajándék ! Különösen az repeshet az örömtől (pl. Én), aki 8 hónap múlva elmehetett volna teljes összegű nyugdíjba. Ehelyett mi lesz ? Ki tudja ? Egy újból be NEM számítható munkanélküli időszak vagy szoc.segély a nyugdíjas életkor eléréséig? Szép aranykort minden hasonló cipőben járó Nőtársamnak.

    1. Kedves eva1952!

      Ne legyen pesszimista! 😉

      Eddig 7 alkalommal váltottunk üzenetet ezen a honlapon. 2010. február 24-i második válaszunkban megállapítottuk, hogy Ön 2011. júliusában előrehozott öregségi nyugdíjra jogosulttá válik.
      Júliusi hozzászólásában azt írta, hogy 39,5 év szolgálati ideje került elismerésre.
      Reméljük, hogy jövő júliusig “össze tudja teremteni” azt a hiányzó fél évet, és akkor csökkentés nélküli előrehozott öregségi nyugdíjba vonulhat.

      És nem szabad összekeverni a szolgálati időt, valamint a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásához szükséges jogosultsági időt, még ha mindkettőben ott van a bűvös 40-es szám, akkor sem! 😉

      1. Köszönöm a megnyugtató választ. Azt hittem, hogy az új rendelet úgy módosít, hogy az eddig alkalmazott “szolgálati idő” kiszámítása is így fog megváltozni.

  50. Hát akkor sajnos mégiscsak igaz, hogy nem veszik figyelembe a munkanélküli járadékon töltött időszakot, ami számomra egyértelmüen azt jelenti, hogy nem tudok elmenni nyugdijjba.

    1. áááááááááááááá!!!!!!!!!!! 🙁 🙁

      Kedves Gyöngyösiné T. Éva!

      Most esett le nálunk a 20 fillér; Ön nem a szolgálati időbe történő beszámításra gondolt, hanem a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásához szükséges 40 év jogosultsági időre. Hát, abban Önnek van igaza, a jogosultsági időbe nem számít bele. 🙁

      Azért csak el tud menni nyugdíjba… 😉

"Vissza a tetejére" gomb