Adó | Járulék | IlletékTermészetbeni juttatás

Természetbeni és pénzbeni juttatások 2010.

2010-ben jó alaposan megváltozott minden alkalmazandó szabály; miért éppen a természetbeni és pénzbeni juttatásoknál lenne ez másképpen?

Ha osztunk-szorzunk, akkor hamarosan kiderül, hogy természetbeni juttatásokat nagyjából 250ezer forintos fizetés táján érdemes  figyelembe venni, számolni velük, mert addig a bérekre jutó közterhek kevesebbe kerülnek, mint a néhai cafeteria-elemek. 🙁

Természetesen, most is azok faragnak rá, akiknek a bérét lejjebb vitték, és viszonylag magasabb összegű adómentes juttatásokkal egészítették ki.

2010-től három csoportra oszthatjuk ezeket a juttatásokat az adózás szempontjából:

Adómentes

a munkáltató által nyújtott kedvezményes számítógép- és internethasználat

a lakáscélú munkáltatói támogatás  adóterhet nem viselő járandóság,  5 millió Ft a határa

Kedvezményes (azaz 25 %-os)

üdülési csekk(ek), vagy üdülési szolgáltatás évi 73.500,- Ft-ig

meleg étkezési utalvány havi 18.000,- Ft-ig

iskolarendszerű képzés átvállalt költsége évi 183.750,- Ft-ig* (a 2009. január 31-ét követően, de még 2010. január 1-jét megelőzően megkezdett iskolarendszerű képzésre a 2009. december 31-én hatályos Szja-törvény előírásait kell alkalmazni, vagyis a feltételeknek megfelelő képzés esetén a minimálbér két és félszeresét meg nem haladó összeget a jövedelemszámítás során nem kell figyelembe venni. A  2009. február 1-je előtt elkezdett iskolarendszerű képzések esetén a 2008. évi LXXXI. törvény 257. §-ának (14) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. Ennek alapján a 2006. január 1-jét megelőzően megkezdett iskolarendszerű képzések esetén annak átvállalt viselt költségét annak nagyságától függetlenül nem kell a jövedelemszámítás során figyelembe venni, a 2005. december 31-ét követően, de még 2009. február 1-jét megelőzően megkezdett iskolarendszerű képzések esetén pedig a viselt költségekből a 400 ezer forintot meg nem haladó összeg nem keletkeztet adóköteles jövedelmet.)

Iskolakezdési támogatás formájában juttatott bevétel

iskolakezdési támogatás évi 22.050,- Ft-ig

munkáltató nevére szóló számlával vásárolt helyi utazási bérlet

önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár havi 36.750,- Ft-ig

önkéntes kölcsönös egészségpénztár, önsegélyező pénztár (együttvéve) havi 22.050,- Ft-ig
foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény havi 36.750,- Ft-ig
munkaadói magánnyugdíjpénztár tagdíjkiegészítés
a szövetkezet közösségi alapjából az adóévben természetben adott – egyébként adóköteles – juttatás együttes értékéből havi 36.750,- Ft-ig
“Normál” adóköteles természetbeni juttatás
Minden, az előzőekben fel nem sorolt juttatás, illetve az értékhatárt átlépő juttatás feletti rész.
Az adóköteles természetbeni juttatás adója az adóalap 54 százaléka.
Az értékhatárt meghaladóan nyújtott juttatások 98 százalékos közterhet viselnek:  (54 % természetbeni juttatás + (1.54 x 27% közteher) + (1.54 x 1,5% szakképzési hozzájárulással) = 0.9789
Továbbiak

Kapcsolódó bejegyzések

ozzászólás

  1. Tisztelt Iroda!

    Hallgatóként nyertem egy pályázatot ahol az első díj adóköteles pénzbeli juttatás, bruttó összeg.
    Kérem mondjanak nekem egy nettó eredményt, ha tegyük fel bruttó juttatás: x

    köszönettel

    N.B

    1. Kedves Nagy Bálint!

      A rövid válasz: y 🙂

      A hosszabb válasz:
      A versenyen (pályázaton) nyert összeg a magánszemély bevétele, amely után adókötelezettsége származik.
      Az Szja törvény 16. § (1) bekezdése alapján önálló tevékenység minden olyan tevékenység, amelynek eredményeként a magánszemély bevételhez jut, és amely e törvény szerint nem tartozik a nem önálló tevékenység körébe. Ezen szabály alapján, és az Ön által nyert pályázat esetére alkalmazható egyéb jogszabályi hely hiányában a versenyen nyert összeg önálló tevékenységből származó bevételnek minősül (a pályázatra fel kell készülni, ötlettől a kidolgozásig, a tevékenység alapján rangsorolva részesülnek a kitűzött pályadíjakból – ezért nem egyéb jövedelem).

      A magánszemély az önálló tevékenységéből származó bevételével szemben elszámolhatja a bevétel megszerzésével kapcsolatban felmerült költségeit, azaz jogosult arra, hogy a verseny során megszerzett összegből levonja a versennyel kapcsolatos költségeit, mint például a nevezési díjat. Erről azonban a magánszemélynek a kifizetés alkalmával nyilatkoznia kell a kifizető részére. Ilyen nyilatkozat hiányában a megszerzett nyeremény 90 százaléka lesz a magánszemély jövedelme. A megszerzett jövedelmet a magánszemélynek az éves adóbevallásában kell szerepeltetnie.

      Amennyiben a versenyt magyar illetőségű jogi személy, egyéb szervezet vagy egyéni vállalkozó szervezi, a nyereményből levonandó adóelőleget a szervező, mint kifizető köteles levonni.

  2. Tisztelt Könyvelőiroda!

    Férjem évente 8-10 alkalommal külföldre utazik (Hollandia, USA), egy-egy hétre, céges kiküldetésre. (Nem nagy öröm, hogy nincs velünk.) Az utazás, szállás, étkezés költségeit fedezi a cég. Érdeklődni szeretnék, hogy nincs valami minimális kiküldetési díj, amit kapnia kellene?
    Várom válaszukat, tisztelettel: Bartháné Ildi

    1. Kedves Bartha Péterné Ildi!

      A rendező elv mindig az, hogy a munkaadónak meg kell térítenie a vállalkozás érdekében felmerült költségeket a munkavállaló számára, ám ezen belül már a belső szabályzatok, utasítások, megállapodások határozzák meg, hogy mennyit, hogyan, milyen jogcímen, stb…
      A költségtérítések, vagy napidíjak akár átalány formában is létezhetnek. Férjétől kellene megérdeklődnie, hogy nálik ezek a kérdések miként kerülnek szabályozásra.

  3. Tisztelt Könyvelőiroda!

    szeretném megkérdezni, hogy ha egy üzlet a dolgozóknak kedvezményesen ad pl. ruházati terméket, akkor az természetbeni jutttatásként értelmezhető, elszámolható?

    Köszönettel:
    K. Edina

    1. Kedves K. Edina!

      Addig, amíg a kedvezmény mindenki számára egyformán elérhető (pl. nyilvánosan meghirdetett akciók), addig nem minősül természetbeni juttatásnak. Önmagában a kedvezmény még nem alapozza meg a természetbeni juttatás tényét.

  4. Szeretném megtudni, van-e olyan,hogy könyvviteli szolgáltatásról kötök megbízási szerződést és a kifizető részben pénz fizet, részben melegételutalványt ad. Az utóbbi esetében kell-e nekem adót és járulékot fizetni, vagy csak a kifizető fizeti a 25% adót.
    Így konkrétan leírva nem találom sehol.
    Köszönöm Ági

    1. Kedves Cseh Ágnes!

      Talán azért nem találja részletesen, mert a gazdasági folyamatot nem bontotta kellően elemeire. Ön szolgáltatást nyújt, ezért megkapja az ellenértéket, és a kapott ellenérték egy részéért azonnal melegétkezési utalványt vásárol magának, történetesen ugyanattól, akinek a szolgáltatást nyújtotta.
      Így a szolgáltatást igénybevevő nem fizet ezen ügylet miatt adót, ugyanakkor Ön azért fizet, mert a vállalkozása által vásárolt melegutalványt felhasználja, tehát ezen minőségében Ön a kifizető.

      Azt sem szabad elfelejteni, hogy a melegutalványt Önnek eladónak számlát kell adnia a vállalkozás részére az értékesítésről.

  5. Tisztelt Könyvelőiroda!

    Intézményünk Tanulmányi szerződést kötne egy munkavállalóval iskolarendszerű képzés támogatására, félévenként 90.000 Ft 2010.09.01-től. A munkáltató a képzés díjának 80%-át átvállalná. A képzés a Munkáltató tevékenységével összefüggő, a munkakör betöltéséhez szükséges ismeret megszerzését szolgálja (szakirányú képzés).
    A támogatott összeg után a munkáltatónak meg kell fizetni a 25%-os adót?
    Várom válaszukat.
    Tisztelettel.

    1. Kedves Kiss Andrea!

      Abban a cikkben, amelyhez hozzászólt, illetve amelyhez a kérdést feltette, a kedvezményes (azaz 25 %-os) adózások között a harmadik tétel: iskolarendszerű képzés átvállalt költsége évi 183.750,- Ft-ig 25 %-kal adózik a munkaadó részéről.
      Az esetlegesen felette lévő rész 98%-os adót visel (részletesen írásunk utolsó 3 sora).

      1. Tisztelt Könyvelőiroda!

        Még az a kérdésem lenne, hogy a Tanulmányi szerződésben a képzés díjának a 80%-án felül a munkáltató vállalta az utazás, szállás díjának a 100%-os megtérítését.
        Az utazás, szállás díjára is a 25%-os adó vonatkozik?

        Köszönöm:
        Andrea

"Vissza a tetejére" gomb